Valér

"Ahol a Park szakad" - zűrzavar a Millenárison

2004.12.08. 00:00

Programkereső

Míg a szakma már hónapok óta növekvő aggodalommal figyeli a Millenáris Park körül zajló egyre zavarosabb eseményeket, a múlt héten kevéssé eurokonform körülmények közepette távozni kényszerült Derdák András, az intézmény művészeti igatgatója is. A vonatkozó MTI-anyagot és Derdák hozzánk eljuttatott közleményét az alábbiakban teljes terjedelemben, változtatás nélkül közöljük.
39a37017-dd7d-4c35-8ac7-83e04d7d0a8a

Budapest, 2004. december 3., péntek (MTI)

Felmondtak Derdák Andrásnak, a Millenáris Kht. művészeti igazgatójának pénteken, két nappal azután, hogy Mizsei Zsuzsanna, a társaság kulturális területért felelős ügyvezető igazgatója is megvált állásától - ezt maga az érintett közölte az MTI-vel.

Derdák András azt mondta, teljesen váratlanul érte a munkáltató döntése: Tóth József ügyvezető igazgatótól aznap vette át az azonnali hatályú felmondást, amelyben az is szerepelt, hogy a szakmai ügyeket Szathmáry Éva veszi át.

Utódjáról, a Millenáris Kht.-nál negyedik éve részmunkaidős pr-menedzserként dolgozó Szathmáry Éváról megjegyezte, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter volt felesége.

Derdák András aggodalmának adott hangot a Millenáris Park jövőbeni
programjait illetően.

Mint mondta, az a "különös helyzet" állt elő, hogy a decemberre szervezett programok szerződéseit Tóth József még nem írta alá, és az év utolsó hónapjára szóló műsorfüzetük sem kerülhetett nyomdába.

"Én most azt látom, hogy kedden le fog állni a Millenáris" - jegyezte meg. Azt mondta, a havonta 70-150 programot bonyolító II. kerületi parkban a január végéig egyeztetett programokat - koncerteket, színházi előadásokat és kiállításokat - nem lehet majd lebonyolítani.

Derdák András szerint a kormány megosztott a Millenáris Park jövőjét illetően, és e tekintetben érdemi döntések nem születtek.

Értesülése szerint előző héten elbocsátották az úgynevezett Jövő Házát előkészítő szakmai stábot is.

Vannak arra utaló jelek, hogy a park kulturális funkcióját fel akarják
számolni - jegyezte meg kérdésre válaszolva.

Tóth József, a Kht. ügyvezető igazgatója azt mondta az MTI-nek: nem kíván nyilatkozni Derdák András távozásával kapcsolatban, a szakmai felügyeletet ellátó Informatikai és Hírközlési Minisztériummal való egyeztetés után jövő héten közleményt bocsátanak ki.

A Millenáris Park felügyelete átkerült az Informatikai és Hírközlési
Minisztériumhoz (IHM) a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM), mert utóbbinak nincs pénze az intézmény működtetésére - közölte júliusban a kulturális tárca.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a közlemény előtti héten Tóth József szakmérnök személyében új ügyvezetőt nevezett ki a Millenáris Kht. élére, akinek elsődleges felelőssége a Jövő Háza program megvalósítása.

A szaktárca jelezte: 2005 végére tervezi felépíteni az interaktív
tudományos, kulturális és szórakoztató központként definiált intézményt, amely az innovációt és a jövő technológiáit bemutató kiállításnak ad majd otthont.

Az IHM akkor azt is közölte: a korábban kinevezett ügyvezető, Mizsei Zsuzsanna jogviszonya nem változik, feladata a kulturális és művészeti programok irányítása.

A kulturális tárca közlése szerint a kulturális és a hírközlési miniszter
megállapodott abban, hogy a parkból nem tűnnek el a kulturális rendezvények.

A Jövő Háza művészeti vezetője a napokban megjelent lapinformációk szerint Wahorn András képzőművész lesz; az új intézmény programját egy több szakterület képviselőit tömörítő kuratórium készíti elő.

Derdák András közleménye

ELŐZMÉNYEK:
A Millenáris Park tulajdonjogát egy kormánydöntés nyomán január 1-e óta az Informatikai és Hírközlési Minisztérium gyakorolja. E jogkörében nyáron Mizsei Zsuzsa, a korábbi ügyvezető megtartása mellett új ügyvezető igazgatót nevezett ki Tóth József személyében. Mizsei Zsuzsától ekkor valamennyi munkáltatói jogkörét visszavonták, ő ezek után az december 1-i határnappal közös megegyezéssel távozott a Kht-tól. Időközben (tudomásom szerint) a múlt héten menesztették a Tóth József irányítása alatt nyár közepe óta dolgozó Jövő Háza stábját, azaz a kormány határozatában rögzített 13,000 m2-es, a tervek szerint szeptemberben megnyíló kiállítás jelenleg sehol sem tart. Egyes hírek szerint heteken belül megválik pozíciójától Kertész László eddigi Jövő Háza miniszteri biztosa is.

A JELENLEGI HELYZET:
Jóllehet a Millenáris Kht. művészeti stábja január végéig leszervezte az összes programot, megtervezte az összes hirdetését - pénteken egyetlen aláírt, érvényes szerződés sem volt erre az időszakra. Az ország legnagyobb kulturális intézménye úgy vágott neki a decembernek, hogy az elkészített műsorfüzetet a mai napig sem adhattuk nyomdába, a hirdetéseket nem rendelhettük meg. A szilveszteri esemény bizonytalan csakúgy, ahogyan a februárra tervezett Filmszemle is vagy az addig lekötött több, mint 100 program.

A PÉNTEK TÖRTÉNETE:
A csütörtöki napon (XII. 02.) Tóth József felhívott, hogy december 3 -án menjek át hozzá és beszéljük meg, mi legyen a napi, operatív működéssel. Egy flódni kíséretében délután 3-kor megjelentem az irodájában, ahol ő közölte, döntést hozott és legyek szíves átvenni ezt a papírt. Ebben munkáltatói jogában eljárva munkaszerződésemet azonnali hatállyal, indoklás nélkül megszüntette. Bemutatott egy őrnek, aki az irodámba kísért, ahol már nem fértem hozzá a számítógépemhez, de személyes tárgyaimat magammal vihettem, majd az őr kikísért a Parkból. A szakmai folyamatokat Szathmári Évának, Draskovits Tibor volt feleségének kellett volna átadnom, ő azonban nem jelent meg az átadás-átvételen.
Péntek este Kovács Kálmán informatikai miniszter telefonon arról tájékoztatott, az eseményekről nem volt előzetesen tudomása, de most este azonnali hatállyal felmentette Tóth Józsefet az ügyvezetői munkakörből.
Arra kért, hétfőn menjek be hozzá és beszéljük meg, mi történjék. Időközben több minisztérium politikai államtitkára is biztosított arról, hogy eltávolításom semmis.
Wahorn András a múlt héten - minden sajtóhírrel ellentétben - semmilyen kinevezéssel/szerződéssel sem rendelkezett.
A hét végén Kovács Kálmán miniszter úr kinevezte ideiglenes hatállyal Marosvölgyi Zsuzsa eddigi műszaki igazgatót ügyvezető igazgatóvá. Ő hétfőn felmentette Szathmári Évát a művészeti igazgatói pozícióból.

A mai napon (XII. 06.) találkoztam a miniszterrel, aki arra kért, hogy dolgozzak ki egy véleményem szerint működőképes struktúrát és kedden beszéljünk újra. Délután a Parlament plenáris ülésén Pető Iván, az Országgyűlés Kulturális és Médiabizottságának elnöke kérdést intézett az IHM-et vezető miniszterhez a Millenáris zavaros ügyeivel kapcsolatban. A kérdésre a miniszter távollétében Csepeli György politikai államtitkár válaszolt, megnyugtatva a képviselőket, hogy minden rendben lesz.

Érdeklődve várom a folytatást, és természetesen kész vagyok a munkára. Hiszen ez érdekel.