Etelka, Aletta

Kodály Zoltán

2004.12.13. 00:00

Programkereső

1882. december 16-án született Kecskeméten. Szüleivel 1885-ben Galántára, 1892-ben Nagyszombatra költözött. Középiskolai tanulmányai mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni tanult. 1898-ban gimnázium zenekara számára nyitányt írt. 1900-1905 között a budapesti Zeneakadémián Koessler János növendéke volt, ugyanezen idő alatt az egyetem bölcsészkarát is hallgatta, 1906-ban szerzett doktori diplomát.
4bb16b6d-b70e-4a83-9a93-d8b77a1673e8

Ugyanebben az évben kapcsolódott egy évvel előbb megkezdett népdalgyűjtői munkájába Bartók Béla, akivel közösen kiadták a Húsz magyar népdalt. 1906-1907-ben Berlinben és Párizsban járt, majd a Zeneakadémia tanára lett. Első jelentős zeneszerzői sikereit a tízes években aratta. Hamarosan külföldön is ismertté vált. A Tanácsköztársaság idején a Zeneakadémia aligazgatója volt, ezért az új rezsim felelősségre vonta és két éven át hallgatásra kényszerítette. 1930-33 között a budapesti Tudományegyetemen adott elő. 1943-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja, amelyet 1946-49. között elnökölt. 1944-ben a kolozsvári, 1957-ben a budapesti, 1960-ban az oxfordi egyetem avatta díszdoktorrá. Három ízben (1948, 1952, 1957) kapott Kossuth-díjat. Nyolcvanöt éves korában, 1967. március 6-án hunyt el.