Szilárda

Őszinte gesztusok kellenek

2004.12.19. 00:00

Programkereső

Kocsis Zoltán csak akkor békülne a Budapesti Fesztiválzenekar vezetőivel, ha azok bocsánatot kérnének tőle, mert szerinte előre megfontolt szándékkal, mondvacsinált indokokkal távolították el a zenekartól 1997-ben, s azóta folyamatosan támadják. A karmester, zongorista szerint természetes, hogy zenekarát, a Nemzeti Filharmonikusokat kérték fel a Művészetek Palotája nyitó koncertjére.

- Csalódott volt, hogy nem ön kapta a Prima Primissima díjat?

- Azon az estén azt hiszem senki nem kapott mélyebb, spontánabb, őszintébb elismerést, mint én Presser Gábortól. Azt hiszem egyébként a közvélemény jó része sem nagyon érti, hogy kerültünk mi hárman - Presser Gábor, a Benkó Dixieland Band és jómagam - egy kategóriába.

- Évek óta tele van a sajtó Fischer Iván és az ön vitájával. Együtt alapították a Budapesti Fesztiválzenekart, de miután ön lett a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója felbontották a szerződését. A szálak nyilván 1997-nél korábbra vezetnek.

- A világon semmi baj nem történt volna, ha megmaradok a "csendestárs" szerepében és nem kezdek el vezényelni. Minden jól menne, ha most is zongorázgatnék, időnként kvázi "labdaszedőként" tevékenykednék a zenekar körül, és reprezentálnék. De a jelen helyzetben sem lenne olyan éles ez a vita, ha a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kevésbé lenne olyan sikeres, s nem lennének meg bennem a karmesteri kvalitások.

- Botfülű vagyok, ezért talán nem udvariatlanság, ha megkérdezem, megvannak önben?

- Ha valakiben a zenei készségek megvannak, akkor ezt a munkát viszonylag rövid idő alatt megtanulja, bár kétségtelenül ez is egy szakma.

- Fischer Iván mindenesetre békejobbot nyújtott önnek. Felajánlotta, hogy együtt nyissák meg március 14-én a Művészetek Palotáját, de ön nem fogadta el ezt az ajánlatot. Miért?

- Vass Lajos államtitkárt felkérni postásnak igencsak gyengécske és komolytalan gesztusnak tűnik ahhoz képest, hogy a Fesztiválzenekar vezetőségének nyilván rendelkezésére áll az összes elérhetőségem. De vegyük komolyan: ahhoz, hogy békülésről lehessen beszélni, két dolognak kellene megtörténni. Egyrészt a Fesztiválzenekar vezetőinek őszintén bocsánatot kellene kérniük tőlem a múltbeli események miatt, másrészt gesztusokat kellene tenniük felém.

- Pontosan miért kellene bocsánatot kérnie a zenekar vezetőinek?

- Mert előre megfontolt szándékkal, mondvacsinált ürügyekkel távolítottak el a Budapesti Fesztiválzenekartól. Miszerint bomlasztottam a fegyelmet, a kevesebb munkát és több pénzt követelő zenészek szószólója lettem. Aki az én életemet ismeri, tudja, hogy nem pénzről, hanem a munkáról szól. Alkalmasint több ember munkáját is elvégzem, a zenekar vezetése, a vezénylés mellett folytatom a szóló zongorista pályámat, ezenkívül a Holmi munkatársa vagyok, hangszerelek, zenét szerzek… Ilyenkor karácsony közeledtével hálás dolog megbékélésről beszélni. De azok beszélnek erről, akik éveken át csak támadni tudtak. Nem sorolom föl mindet, mert véges egy interjú terjedelme, és az ízlésemet is sérti.

- Akkor csak szemezgessünk! Tény, hogy jóval nagyobb a Nemzeti Filharmonikusok állami támogatása, mint a Fesztiválzenekaré. Ezt joggal tartják igazságtalannak.

- Szinte megállás nélkül az állami támogatás különbségét emlegetik. Arról viszont mélyen hallgatnak, hogy egy 60-65 állandó zenészt foglalkoztató együttest nem lehet egy 106 fős zenekarhoz és egy 80 fős kórushoz mérni. Valóban én kértem a kulturális minisztériumtól annak idején a kiemelt támogatást - először még a Horn-kormány idején - , de az meg sem fordult a fejemben, hogy valakik ellen kérjem. Mint ahogyan nem is vették el senkitől. A pénzt feltételekkel kaptuk, melynek egyik pontja az volt, hogy nem lehetnek magán szponzoraink, nyilván azért is, hogy ne vegyük el a - fővárosi támogatás mellett szponzori pénzekre alapozott - Fesztiválzenekartól a lehetséges támogatókat. Megvádoltak azzal is, hogy átcsábítom a zenészeket. Egyetlen zenészt sem csábítottam át, erre tanúim azok a muzsikusok, akik az első adandó alkalommal át akartak jönni a Nemzeti Filharmonikusokhoz, de nem szerződtettem őket, egyszerűen azért, mert nem voltak elég jók. Akik átjöttek, azok is nagyon kemény próbajáték után tehették, összesen 8 zenész. Nyugodtan meg lehet kérdezni őket, miért tették, hiszen a nálunk kapott javadalmazásuk nem haladta meg azt az összeget, amelyet előző munkahelyükön kaptak. S akkor még nem szóltam azokról a muzsikusokról, akik szintén elmentek a Fesztiválzenekarból, csak éppen nem hozzánk, de hát ehhez valóban semmi közöm.

- Ha Fischer Iván tényleg bocsánatot kérne, megbocsátana?

- Az az érzésem, hogy már csak március idusa után.

- Ezzel vissza is jutottunk a Művészetek Palotája körüli bonyodalmakhoz.

- Valójában ezért a hercehurcáért is bocsánatot kellene kérni, de itt már nem csupán az én személyemről van szó, hanem a zenekarról. A Művészetek Palotája a mi otthonunk lesz, mint az állam által fenntartott zenekaré és énekkaré. Logikusnak tartom, hogy minket kértek fel a hivatalos nyitó hangversenyre. Technikai okokból sem lehet keresztülvinni, hogy két zenekar nyissa meg a házat. A protokoll miatt így is rendkívül megkurtították a műsorunkat. Fischer Iván nyilván pontosan tudta, hogy nem áll módomban teljesíteni amúgy is teljesíthetetlen kérését, mint ahogyan én is sejtem, hogy nem fog történni az ő részükről semmiféle őszinte bocsánatkérés. Még szavakban sem.

- Mi győzné meg?

- A nyilvános bocsánatkérés mellett az őszinte gesztusok.

- Hívják meg a Fesztiválzenekarhoz vezényelni?

- Például. De elég lenne az is, ha abbahagynák a piszkálódást és hagynának minket nyugodtan dolgozni. Ez valóban nagyon szép gesztus volna. Mi ugyanis soha nem beszéltünk a Fesztiválzenekar viselt dolgairól.

- Például miről nem beszéltek?

- Amiről most sem.

- Fischer Iván kérése mögött talán az a félelem áll, hogy a Nemzeti Filharmonikusok kisajátítják maguknak a Nemzeti Hangversenytermet, holott az nem kizárólag az önöké.

- Az épület azért épült, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak és Énekkarnak, illetve a vendég zenekaroknak otthont adjon. Természetesen nem mi határozzuk meg, hogy a teremben ki, mikor játsszon. Szóba se került, hogy megkapjuk az üzemeltetési jogot, nem is szerettük volna. Ezzel szemben három emelet a miénk, itt lesznek a próbatermeink, irodáink. Végre egy helyen, kényelmes körülmények között dolgozhatunk.

- Ezzel új korszak kezdődik a Nemzeti Filharmonikusok történetében?

- Nem, az új korszak 2000-ben kezdődött, amikor átalakult a zenekar. Persze nem lehet összehasonlítani a Fesztiválzenekar 1983-as bemutatkozó és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2000. október 9-i koncertjét. Az egy teljesen új együttes volt, az utóbbi pedig egy megfrissült, megfiatalodott, de mégis csak tradíciókkal rendelkező zenekar, amely őrzi stílusát, beleértve például Ferencsik Jánosét.

- S most már az ön stílusát is. Mondják úgy játszik a zenekar Bartókot, mintha zongorán szólna.

- S erre nagyon büszke vagyok. Miért ne szólhatna úgy? Magyarország tele van rendkívüli tehetségekkel, de mégis fehér holló a jó zenekar. Miért? Mert magyarok vagyunk, nagy a széthúzás. Nálunk igen ritka az a fajta kollektív munka, mint Németországban, Japánban, Amerikában. Én nem diktatórikus eszközökkel irányítom a zenekart, hanem arra törekszem, hogy a hierarchikus rend egy bizonyos pontján tartózkodó zenész átlássa az egész építményt. Ez ugyanakkor nem demokrácia, mert az a zenében nincs.