Valér

Jövő héten nyílik a Fesztivál Színház

2005.03.09. 00:00

Programkereső

A Művészetek Palotájában található Nemzeti Hangversenyterem március 15-ei, hivatalos megnyitójának másnapján Monteverdi Orfeo című, olasz nyelvű előadásával nyit a Fesztivál Színház.

Claudio Monteverdi 1567-ben született Cremonában, egy orvos első gyermekeként. Zenei tanulmányait korán kezdte, tizenöt éves korában már közreadta első művét (Sacrae Cantiunculae), egy évvel később megjelentek első madrigáljai, majd háromszólamú canzonettái, húszéves korában pedig már ötszólamú madrigáljai első kötetét publikálta. Monteverdi mestere a zeneszerzésben Ingegneri volt, de képezte magát énekben és hegedűjátékban is. 1590-tõl a mantovai herceg udvarában élt, akit 1595-ben Magyarországra is elkísért. Első színpadi műve, a L'Orfeo (1607) „az operatörténetben kezdet és csúcspont egyszerre” (Harnoncourt).

d2ced544-401f-4d06-9242-6fa1672579e1

A mitológiai témát feldolgozó opera budapesti előadásának rendezője Káel Csaba, akinek 2002-ben készült játékfilmje, a Bánk bán (Marton Éva, Rost Andrea és Kiss B. Atilla főszereplésével, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr fényképezésével) nagy sikert aratott itthon és több földrészen is különböző fesztiválokon és bemutatókon, az Egyesült Államoktól Indiáig. Az előadáson közreműködik a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken), Vashegyi György vezényletével. A koreográfus Kun Attila, a jelmez Andréa T. Haamer, a díszlet F. Kovács Attila munkája. A főbb szerepekben Zádori Mária (La Musica), Timothy Bentch (Orfeo), Érsek Dóra (Euridice), Németh Judit (La Messaggiera) és Kovács István (Caronte) hallható. Az előadás március 18-án is megtekinthető.