Árpád

Rondó - hat népzenész válaszol

2005.03.14. 00:00

Programkereső

Rovatunkban ezúttal hat népzenészt kérdeztünk arról, hogy 1) Mit gondol az iskolai népzeneoktatásról és annak lehetőségeiről?, illetve 2) Lát-e értékbeli különbséget a népzene és a világzene között?

Palya Bea

1. Bizakodó vagyok. Népdalverseny Istenhátamögöttön (is), népzenei tanfolyamok folyama a nagyvárosokban. A másfélszázados kincskeresés javait, a népzenei hangfelvételeket, szövegeket ma már egyre többen hallgathatják, tanulhatják. Gyakran kérdik tőlem, hol lehet ezeket a dalokat meglelni. Hát hiszen mi magunk is elmehetünk ilyen „másod”-kincstúrára. Elsétálunk a Fő utcába, a Hagyományok Házába, vagy ha épp a Duna-parton akad dolgunk, a Néprajzi Múzeumba is benézhetünk, de kizötyöghetünk 47-es villamossal – egy jó könyvvel kezünkben – a Sztregova utcai Fonó Budai Zeneházba. Mindenhol dúskálni fogunk a jobbnál jobb könyvekben, lemezekben, videokazettákban. Van honnan tanulni, a letűnt éneklős korokból ezernyi néni és bácsi vár arra, hogy rájuk leljünk és meghallgassuk őket egy-egy lemezről, hogy egy picinykét rezdíthessenek a lelkünkön. Ezt a tudást élő módon kell áramoltatni a gyerekek felé, ahogyan a vér lüktet az erekben. A népzene tanításának „ábécé” részén túl az a legfontosabb, hogy az átadás sugárzó legyen. Hogy tudatosítsuk, énekelni mindenekelőtt jó érzés, rezgés, öröm; ha énekelünk, történik velünk valami jó. (Hány tanítványom jött hozzám, hogy „a tanárom azt mondta, nem tudok énekelni”…) Hogy teremtsünk egy olyan, ihletett világot a dalokkal, zenékkel való találkozás köré (lehet ez két jól megtalált mondat vagy egy jól választott kezdőzene-hallgatás is), ahol jó lenni, ahol a képzelet szabadon mozoghat, ahol van kedvünk zenélni. A gyerekek érteni fogják ezt. Ezen még látok csiszolnivalókat. Hogy ne csak a hagyományőrzésen legyen a hangsúly, hanem – hogy Kiss Feri barátom gépelési hibából adódó szavát használjam – a hagyományérzésen is. Ezek a dalok magukban rejtik egy érzelmi önérlelés lehetőségét, munkát takarítva meg majdan a pszichológusoknak. És könnyebb aztán az út a versekhez is. S ezekből a dalokból utána új, magunk költötte dallamok, szövegek is csírázhatnak, a népzene alapnyelv lehet más zenékhez és a saját kreativitásunkhoz is.
2. A népzene és a világzene körül nincs fogalmi tisztaság, és ez talán nem is fontos. A világzene szót a lemezpiac érdekei hívták életre – ehhez kapcsolódó izgalmas olvasmány Marton László Érintés című könyve. Itthon a legtöbben úgy használják ezeket a fogalmakat, hogy a népzene az autentikus vagy gyűjtéshez közeli hangzás, a világzene meg kevert. De hát egy külföldi lemezboltban a recsegő-ropogó ősgyűjtéseket, a Muzsikást, a Ghymest, az Anima Sound Systemet mind a world music, musique du monde címszavak alatt találnánk. Nehéz tehát itt rendet tenni, még nehezebb megmondani, melyik értékesebb. Amúgy is, már egy ideje úgy hallgatok zenét, hogy minden címkét igyekszem kiüríteni a fejemből, csak a fülem, a hasam, a szívem marad a zene hallgatására, azok meg tudják, nekik mi a jó. Talán más-más életforma jut eszünkbe e két szó hallatán. A népzene: kezdődik a magyarszováti táncrend, Kati néni a férjét siratja, kislányának altatót énekel, jönnek a betlehemesek, újévi egyházi ének zeng a lujzikalagori templomban. Világzene: megyek próbára, új dalt játszunk, francia szaxofonos barátomnak ma azt a bolgárt dalt mutatom meg, koncert, turné, hangbeállás, szerződések, plakát, World Music Festival. Hároméves unokaöcsikémet moldvai bölcsődallal ringatom. Mirácska meg az indiai Mamo csitté dalt szereti. Ma meghalt a nagymamám. Írogattam reggel, siratószövegek jöttek. Népzene? Világzene?

Sebő Ferenc (Sebő együttes)

1. Erre nehéz válaszolni, mert ahogy hallom, lassan már iskolai énekoktatás sincs. Mintha Kodály Zoltán nem is létezett volna, ez a tárgy (gyanítom, hogy a testneveléssel együtt) a fölösleges fényűzés, az elhagyható lényegtelenség kategóriájába rangsorolódott a vég nélkül ömlő és gyakorlatilag megjegyezhetetlen információ-dömping miatt. Véleményem szerint ez a harakirivel egyenértékű. Mi, európaiak ugyanis a görögök óta tudhatnánk, hogy az érzelmek artikulációja biológiai szükséglet minden egyén számára. Ennek birtokában jöhet csak létre a „társalkodás”, a sokat emlegetett „kommunikáció”, amely kiemelten fontos az emberi életben. A beszélt nyelvet, a zenei, mozgásbeli önkifejezést mindenkinek joga van elsajátítani, különben sokszorosan hátrányos helyzetűvé válik. A szájhagyomány útján fennmaradt népzene, néptánc e kommunikáció történeti anyaga és példatára. Mindennél alkalmasabb arra, hogy jól kipróbált elemeinek segítségével a fiatalok megtanulják a társalkodást, a gátlások legyőzését és az önkifejezés módozatait. Erre sokkal több figyelmet kellene fordítani a mainál. A mindenki által használható és aktívan gyakorolható személyes kifejezőeszközök megtanítása alapvető érdek. A beszéd, a zene, a tánc nem cserélhető le mások által mutogatott és általunk csak bámult produkciókra, mert a végén még levegőt is elfelejtünk majd venni.
2. A „népzene” mint gyakorolható, használati zene alapjában véve mindig is világzene volt. Akik foglakoznak a kutatásával, jól tudják, hogy a ma gyűjtött népzenei anyag az elmúlt európai évezred ezerszínű hagyatéka is egyben. Olyan kortárs zene, amely régi és új formákat egyaránt felhasznál. Régiséget azért közvetít a szájhagyomány, mert valamilyen új, néha kontinenseken végigszáguldó divat hasznát vette még, kézen fogta és aktualizálta. A használhatatlan régiségek elsüllyednek a „lomtalanításban”. (Örökölt dallamaink mind kreatív megújulásokról, keveredésekről tanúskodnak. Egy honfoglalás-kori ereszkedő dallamsort vígan szárnyára vehette pl. egy 16. századi európai divattánc ritmusa, s ha erre aktuális szöveg is került, tovább élhetett benne a régiség is, lásd: „Hej, Dunáról fúj a szél”). A népzene legfőbb értéke tehát a használhatóságában rejlik. A népzenei hagyomány a mai populáris zenék múltja. Amit manapság világzenének neveznek, az persze inkább a bámult produkcióhoz közelít, s nem más, mint kísérletek sora arra nézvést, miként lehet egy kibővítettebb hagyománykészletből megújítani („aktualizálni”) a fiatalság számára a szórakoztató zenét. Az alapanyagok e hatalmas választékából az főzhet élvezetesebbet, aki jobban ismeri őket. A jó szakács is alaposan megválogatja, hogy mi mivel keverhető. Ha valaki belelát a különféle zenék struktúrájába és felfedezi az összetartozó elemeiket, akkor zeneileg értelmes, szerves montázst fog készíteni össze-vissza zagyválás helyett. Ebben a műfajban így keletkezhet érték.

Hamar Dániel (Muzsikás együttes)

1. Egy-két megszállott zenepedagógus áldozatos munkáját kivéve az iskolai népzeneoktatás valójában nem létezik, Az iskolai zeneoktatásban a zenehallgatás nagyon fontos, s ez a mai tecnnikai eszközökkel könnyedén megoldható. Az órákon hallgatott zenei anyag része kell, hogy legyen a népzene – elsősorban a mi kultúrkörünkhöz tartozó, Kárpát-medencei népzene. Jó minőségű válogatás felhasználásával élményhez kell juttatni a diákokat. Fontos, hogy az általános iskolai évek alatt legalább egyszer iskolai népzene–ének–tánc előadással találkozzanak. Ehhez kiváló együttesek vannak az országban. A Muzsikás együttessel átélt tapasztalataim szerint egy ilyen hangszeres előadás meghatározó élmény a zenészek számára is. Rendkívül fontos egy minden iskolában közös népdal énekanyag kiválasztása, sok évig változatlan hagyása. Ez talán visszahozhatja a ma egyre jobban eltűnő közös éneklést.
2. Nem, nem is tudom, mi a különbség. A „világzene” fogalmát nálunk félreértik, e szerint a világzene ugyan népzenei gyökerű, de „korszerű” hangzású, „modern”, a mai emberhez szóló zene. Pl. ha egy afrikai törzsi, hagyományos zenét „felturbóznak” elektromos, elektronikus hangszerekkel, dobbal egészítik ki, füstfelhőbe, színes fényekbe burkolják, attól az „világzenevé” vállik. Persze ez is belefér a világzene meghatározásba, bár hogy ez javít-e az eredeti zenén, az megítélés kérdése. Szerintem legtöbbször csak ront. A világzene, „wold music” elismert szakemberei (pl S. Broughton - M. Edingham: World Music, The Rough Guide; Penguin Books, London), a lemezkiadók, a fesztiválok szervezői nem tesznek ilyen különbséget. Ezért számít világzenét játszó együttesnek a Muzsikás vagy akár a Szászcsávási zenekar Erdélyből.

Szarka Tamás (Ghymes együttes)

1. Én Szlovákiában élek, ott jártam iskolába, ott is tanítottam tizennégy évvel ezelőtt. A Kodály-módszerről tehát nem tudok nyilatkozni. De elsősorban nem is a módszereken, a tankönyveken múlik a tanítás, hanem a pedagóguson. Ha a tanár lelkes, komolyan veszi a munkáját, mindenképpen jó dolog születik belőle, akármilyen módszer is van mögötte. Most pedzegetik, hogy ne legyen osztályzás, de aki ezt mondja, az nem volt pedagógus soha.
2. Először azt kellene tisztázni, mi is az a világzene, hiszen sokszor autentikus népzenét játszó csapatokat is ebbe a kategóriába sorolnak. Ránk [a Ghymesre] is ragasztják ezt a címkét. Ez ellen nem tiltakozunk, bár nem üzleti alapon jöttünk létre. De ez a kategorizálás nem is a mi dolgunk. Az a világzene, hogy vesszük tíz, húsz, ötven ével ezelőtti adatközlők hangját, és alápufogtatunk vagy szintetizátorral alányekergünk valamit? Vagy az autentikus népzenét játszók is ide tartoznak? Mindenesetre a „tiszta” muzsikánál nincs jobb. Mi írott zenét és írott szöveget adunk elő, de mindez népzenei alapú, mert onnan jövünk. Mindenkinek szíve joga eldönteni, ez tetszik-e neki vagy sem.

Krulik Zoltán (Makám együttes)

1. A magyar népzene, különösen annak archaikus ága műveltségünk egyik alapköve, nyelvünkkel, a tánccal, gesztusainkkal közös gyökerű. Megismertetésének, elsajátításának fontossága a közoktatásban az életkorral fordítottan arányos, nem beszélve természetesen a családi kör meghatározó szerepéről (...már az anyatejjel...). Ami az oktatás formáját illeti, lehetnek viták. A kottaolvasás és a szolmizáció idő előtti erőltetése helyett (bár számos példát ismerek a korai elsajátítás sikerére is) fontosabbnak tartanám – az oktatás kiegészítéseként – a profi előadókkal való rendszeres találkozást, minél oldottabb légkörben. S itt a hangsúly a jelzőn van. Olyan előadókra gondolok, akik természetesen az autentikus előadásmód kiváló ismerői, de egyúttal ismerik az "átadás" csínját-bínját is. Konzerv-zenék alkalmazása helyett értékállóbb lenne az utóbbi évtizedekben beérett énekes generáció és a spontán alakult fiatal együttesekkel való minél sűrűbb találkozás iskolai keretek között is! Számos példa, elkötelezett művészek sora jelzi ennek üdvös voltát. Pazarlás e kincseket pusztán az alkalmi pódiumok s a táncházi keretei között hagyni.
2. Nem igazán összemérhetők. A tradicionális népzene évszázadokon, évezredeken át csiszolódott, fejlődött. Így kristályosodott ki a formák tömörsége, expresszivitása... A világzene még változóban lévő fogalom, amely többször devalválódott , s nincs konszenzus azon zenei tartalmakkal kapcsolatban sem, amelyek jelölésére használják. A világ népeinek egymáshoz való zenei közeledése természetesen irreverzibilis folyamat, de nem szükségszerű az uniformizált végeredmény.

Jávori Ferenc (Budapest Klezmer Band)

1. Ismerőseimtől nyert információk alapján úgy gondolom, hogy a népzene oktatása sok esetben elavulttá vált. A diákok a zeneórákon többnyire 50-60 éves felvételeket hallgatnak, teljesen megfeledkezve az adatközlőkről. A Hej Dunáról fúj a szél (dunántúli – szatmári) nem egyenlő a magyar népzenével. Számos egyéb forrás is van, pl. a mezőségi, kalotaszegi, gyimesi, moldvai stb. Hogy mi a magyar népzene azt talán csak az tudja igazán, aki elmegy ezekre a helyekre és személyesen szerez tapasztalatokat.
2. A népzene és a világzene között természetesen óriási különbség van, hiszen a népzene eredeti, a világzene pedig mesterségesen létrehozott műfaj. Míg a népzene az adott környezet hiteles, a hangokhoz ragaszkodó magatartásával közli üzenetét, a világzene különböző kultúrák között ver hidat. Természetesen mind a kettő komoly értéket hordoz a maga nemében, az egyik a másikkal nem helyettesíthető, vitán felül áll azonban a népzene prioritása. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a népzene elementáris hatást gyakorol az emberi lélekre, a magas művészi színvonalon előadott művek komoly tömegekhez tudnak eljutni.