Valér

Ninivétől Bolykig

2005.03.30. 00:00

Programkereső

Nagypéntek. Krisztus kereszthalála. Amikor a Tavaszi Fesztivál programfüzetét böngészve megakadt a szemem a Niniwe és a Bolyki Brothers közös a capella estjén, bizony nem gondoltam végig, hogy ez a nap – az a nap. És ami nagyon feszélyezett: az este nem győzött meg arról maradéktalanul, hogy ők viszont igen.

„Előítéletem”, hogy saját naptárnegligálási balgaságom ellenére nyugodtan elmehetek erre a koncertre, mert az alkalomhoz illő lesz, a Bolyki Brothers ELSŐ (sic!) lemezének címéből és tematikájából fakadt. A kiadvány címe (ki nem tudja?!): The Fruit Of The Spirit. A mottója egy bibliai idézet Pál apostol leveléből: „A lélek gyümölcse pedig szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” A koncert szédült lendülete és happy feelingje kapcsán azonban nem gondolhattam másra: a Bolyki Fivérek a Nagypéntek önmegtartóztatása mögött már a Nagyszombat örömét érzik.

A hangverseny egyébként fergeteges volt! Profi minden értelemben. A színpadon négy hivatásos komolyzenész, akik éppen Jazzországba kirándulnak? Vagy pont fordítva: négy jazz muzsikus, akik mintegy mellesleg szimfonikus zenekarban ücsörögve töltik felesleges idejüket? Nem tudom, melyik a helyes megközelítés. Talán egyik sem. Egyszerűen négy tehetséges ember, akik mind a pódiumon, mind pedig a zene minden területén otthonosan mozognak.

A gregoriántól a technóig – ahogyan a Hová mész te kis nyulacska című stílusparódia ígéri. Szegény tapsifüles alakul, mint púpos teve a prés alatt, s lesz belőle country-, korál-, jódli- és rap-szakértő. A közönség pedig tombol, dülöngél, sír a nevetéstől. Az élő felvételhez képest pénteken este ráadásul két új variációval bővült Nyuszikánk zenei palettája. A dudanóta hatalmas sikert aratott! A négy testvér hangszerkészlete is említésre méltó. Nem csak brácsán, gordonkán játszanak az Erkel Kamarazenekar meg a Budapesti Fesztiválzenekar pultjai, hanem elektromos gitáron, nagybőgőn, wa-wa szordínós trombitán, sőt kongán is az énekmikrofon mögött.

A hangverseny első felében fellépő női vokálkvartett, a Niniwe nem hangszerutánzó képességével tűnt föl. Énekeik gazdagításához egy másik eszközt használtak: a keverőpultot. A lüktetést, a szájjal képzett ritmuselemeket és a basszust – már amennyire beszélhetünk ilyesmiről egy négy nőből álló együttesnél – sávonként rögzítették élőben, és erre az alapmatériára építették a többi szólamot, az improvizatív és a komponált elemeket.

ba9c5873-3fcf-4dd6-94ff-4016c0d5ecbb

A „gépkezelő” Winnie Brückner volt, aki az együttes vezetője és zeneszerző, átdolgozó is egyben. Mindemellett pedig elképesztően érzékeny pianót tud előcsalni a torkából, ahogy ez Tegnap című művéből kiderült. Tehetséges, céltudatos, kemény nő, rövid hajjal és hatalmas karika-fülbevalókkal. Az együttes másik magasabb hangú tagjának hangszíne olyan volt, mint a szélfútta selyem: könnyű, levegős és finom. A legmélyebb szólam általában erőteljes, de mégis mozgékony, alkalmazkodni képes hangszínen szólalt meg. Egyedül a mélyebbik középszólam ütött el néha a többitől, nem is annyira hangképzési, mint intonációs szempontból.

Éppen Grieg Tündértáncának átirata szólt, amikor hirtelen furcsa zajra lettem figyelmes. Valami mély dübörgésre, ami betöltötte az egész termet, és megremegtette a hallgatóság gyomrát. Azt hittem, a műsorszám sajátja, de amikor Kodály Esti dala (magyarul!) közben is szakadatlanul folytatódott, kezdtek kétségeim lenni. Utóbb kiderült, az alattunk lévő kamarateremből szűrődtek fel a Bukás hangjai. Hát, az biztos, hogy ez a mozi számára sem egy diadalmenet…

Az est utolsó pár dalát közösen adta elő a nyolc énekes. Ezeket az énekeket éreztem a legkiegyenlítettebbnek: a nők pedánssága ideális egyveleget alkotott a férfiak lazaságával. A búcsúzóul előadott Bach-korál pedig csillapította lelki ingám kilengéseinek amplitúdóját is.

(2005. március 25. 20:00 Uránia Filmszínház – A Niniwe és a Bolyki Brothers a capella estje; műsoron saját szerzemények és feldolgozások)