Eszter, Eliza

„A biennále opera-háborújában az előadás győzött”

2005.05.02. 00:00

Programkereső

Zágrábi visszhangok a magyar dalszínház vendégjátékról A Magyar Állami Operaház társulata múlt szombaton, április 23-án vendégszerepelt a zágrábi Horvát Nemzeti Színházban, s Petrovics C’est la guerre-jével és Vajda Mario és a varázsló című egyfelvonásos operáinak bemutatásával kezdődött meg a Zágrábi Magyar Napok egyhetes programsorozata is. A produkciókról megjelent zágrábi kritikák „magas színvonalú, professzionális előadásról, rendkívüli énekesi teljesítményekről, nagy ovációról, hosszas ünneplésről, a magyar opera drágaköveiről” számolnak be.
e09f69e9-f0b9-431d-9466-f2b4216745f0

A VJESNIK esti kiadása „A magyar opera remekei” címmel tudósít az estről:
„...Petrovics Emil 1962-ben, Budapesten bemutatott C'est la guerre c. egyfelvonásos operáját a magyar operairodalom remekművei közé sorolhatjuk... A Mario és a varázsló szintén a Magyar Állami Operaház állandó repertoárdarabjai közé tartozik. Vajda János nagysikerű művét a bemutatót (1988) követő sorozat után kilenc évvel ismét műsorra tűzték… Két különböző alkotásról van szó, ennek megfelelően két csapat vállalkozott bemutatásukra. Két karmester, két rendező, két teljesen különböző előadógárda vitte színre a darabokat tiszteletet parancsoló, egészen magas, professzionális színvonalon… A második világháború utolsó szakaszában játszódó Petrovics-mű zenéjének természetes folyamata tele van szépséggel és világosan érthető. Hamar Zsolt karmester és Kerényi Miklós Gábor rendező megvalósította a szerző szándékát: a zene és az előadás örömet, élményt szerez, drámai és hatásos. A Thomas Mann elbeszélése nyomán készült Mariót Török Géza vezényelte és Békés András rendezte… Az énekesek kivétel nélkül rendkívüli teljesítményt nyújtottak… Xenia Detoni feliratozásra kerülő fordításai nyomán a közönség pontosan követhette az érdekfeszítő eseményeket..... Nagy lelkesedéssel, ovációval, hosszan ünnepelte a vendégeket.”

A JUTARNJI LIST esti kiadásában a magyar vendégjátékról „A háború és Mann Mario és a varázslója” címmel ír Ratko Cangalovic:
„Az operaműfaj virágzása – A zenedráma (C'est la guerre) nagyon megrázó, elejétől a végéig változatos, csodálatosan hangszín- és ritmusgazdag, csak olykor idézi fel Puccini hangszerelését és harmóniáit, ugyanakkor nem szorítkozik a kíséretre, hanem önálló dráma- és csúcspont-teremtő funkciót lát el. Petrovics egyfelvonásosa nemcsak a magyar opera műfajában iránymutató, hanem felhívja a figyelmet a kortárs zenés színpad új és nagy lehetőségeire is… Brillírozott Kerényi Miklós Gábor rendező és Csikós Attila díszlet-tervező, valamint Busa, Frankó, Fekete és Wiedemann. Hamar Zsolt a zenekarral kiváló tempókat vett, nagyszerűen kísért és hatalmas sikerre vitte a drámát. Vajda János Mariója, bár később készült, valójában a tradicionális hangzások modernizálásával dolgozik, s ezzel hoz létre új hangzásokat… Nagyon szórakoztató, lefoglalja a néző figyelmét, és – akárcsak az előző egyfelvonásos – hosszú tapsot kapott.... „

A NOVI LIST-ben Maja Hrgovic „A magyar opera drágakövei először a hazai közönség előtt” címmel számol be az előadásról:
„A biennále utolsó napján adták elő a Magyar Állami Operaház két egyfelvonásos zenedrámáját a Horvát Nemzeti Színházban. Ez egyúttal az ünnepi magyar kulturális hét nyitó rendezvénye volt… A C'est la guerre című zenedrámát a magyar operairodalom remekműveként tarthatjuk számon. Petrovics Emil a mai magyar zeneszerzés vezető egyénisége… A történet a második világháború utolsó szakaszában játszódik, súlyos ítéletet mond egy olyan világról, amelyikben a kiszolgáltatott emberben nem lehet azonosítani a pozitív és negatív jegyeket.. Vajda János Mario és a varázsló című operája Thomas Mann hasonló című novellája alapján készült, és Tóth János kiemelkedő alakítást nyújtott a varázsló szerepében.”

A VECERNJI LIST-ben Maja Stanetti kritikájának címe:
”A biennále opera-háborújában az előadás győzött” – „A Magyar Állami Operaház vendégjátékát, társulatának csúcsteljesítményekre képes produkcióit óriási érdeklődés előzte meg, hiszen nem feledhetjük Ligeti és Eötvös műveinek előadásait. Petrovics Emil, akit méltán neveznek magyar Puccini-nek, igazi fájdalmakról mesél, tragédiákról, egy polgári lakásban rejtőző Szökevény köré csoportosítva az eseményeket. A zene szuverén, nagyhatású, de nem egészen eredeti. Kerényi Miklós Gábor rendezése konvencionális, Hamar Zsolt viszont nagyszerűen irányította a kiváló énekeseket és az elsőrangú zenekart... A „rejtett” valcerokkal, tánczenével kacérkodó Vajda János-művet, ezt a monooperát, irónia és önirónia jellemzi. Tóth Jánosnak, akire emlékszem a Le Grand Macabre-ból, érdemes lenne írni egy show-off-operát is.”