Fülöp, Evelin

A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar 2005-2006-os évada

2005.05.10. 00:00

Programkereső

Új néven, Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarként várja közönségét a korábban Matáv Zenekarként ismert együttes. A 2005-2006-os szezon hagyományos és izgalmas újdonságokat tartogató koncerteket egyaránt kínál.
1a85d257-640f-4102-9b1f-75ad23dec967

Az évad kiemelt produkciója a négy koncertet tartalmazó Gálabérlet, amellyel zenekarunk elfoglalja helyét a Nemzeti Hangversenyteremben. A Concerto és Rapszódia bérleteknek továbbra is a Zeneakadémia ad otthont; a sorozatok műsorán kedvelt klasszikusok, Mozart, Schumann, Csajkovszkij kompozíciói mellett ritkábban elhangzó darabok is felcsendülnek majd, mint pl. Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, Janácek: Taras Bulba, illetve Puccini: Crisantemi című műve.

A korábbi évek sikerén felbuzdulva a zenekar Koraesti sorozatát jövő évadtól az Olasz Kultúrintézetben tartja, hétfő esténként 18:00 órai kezdettel. Ugyanitt folytatjuk a hamar közkedveltté vált Itália-bérletet is péntekenként 19:30 órai kezdettel. A sorozat keretében Haydn Londoni szimfóniái közül az idén még el nem hangzott hat szimfóniát, továbbá Mozart korai szimfóniáit és olasz ritkaságokat hallhat a közönség.

A zenekar egyik büszkesége a Pinokkió családi bérlet, amely a jövő évadban a Thália Színházban tartja koncertjeit. Itt egy-egy kis gyerekopera szólal majd meg, magyarázattal, mesével, játékkal fűszerezve.

A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar jövő évadjának kiemelkedő vendégei lesznek Polgár László és Badri Maisuradze operaénekesek, Dante Anzolini, Miquel Gomez Martinez, En Shao, Juraj Valcuha, Christoph Magou karmesterek, Frankl Péter zongoraművész, aki 70. születésnapja alkalmából ad koncertet az együttessel, Manuel Barrueco gitárművész és Julian Bliss, a 15 éves, már nemzetközi hírű klarinétművész.

Örömmel és szeretettel köszönti a zenekar visszatérő vendégeit: Fürst János, Németh Pál, Kesselyák Gergely karmestereket, Jandó Jenő zongoraművészt, Kokas Katalin és Lendvay József hegedűművészeket.

A nyár közeledtével a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar is egyre több szabadtéri koncerten lesz hallható. Hagyományosan fellépnek a Vajdahunyadvár udvarán két alkalommal, a Belvárosban, a Bazilika előtti téren, az Óbudai Nyár keretében, illetve a Bakáts téren a Ferencvárosi Ünnepi Játékokon.