Pandora, Gabriella

56 csepp vér

2005.07.13. 00:00

Programkereső

Musical készül az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára.

Jövőre ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját. Erre az alkalomra készül el – Pintér Tamás ötletéből - Mihály Tamás és Horváth Péter musicalje – a szolnoki Szigligeti Színház felkérésére.

A történet Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámájának sajátos, az ötvenes évek közepének sorsfordító pillanataira átültetett adaptációja.

Az egyik alkotó Mihály Tamás zeneszerző, akinek nevét az Omega együttes tagjaként ismeri az ország. Konzervatóriumot gordonka szakon végzett, Közép-Európa leghíresebb zenekarában basszusgitáros, de időnként billentyűs hangszereken is játszik. Szólólemeze is megjelent, Liszt és Wagner műveit ültette át szintetizátorra.

A másik Horváth Péter író, rendező, dramaturg. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színészként is diplomát kapott. Íróként nevéhez fűződik többek között a nagy sikerű Szerelem első vérig című film, A Padlás és a Valahol Európában című musicalek. Regényei, hangjátékai és novellái is megjelentek.

A musical producere Szikora János, a szolnoki színház igazgatója. A premier 2006. októberében lesz.