Szilárda

Szakcsi Jr. Bop-bee Trió a Bécsi Kávézóban

2005.07.26. 00:00

Programkereső

A Nyári Raiffeisen Koncertek keretében július 28-án, este hat órától a Szakcsi Jr. Bop-bee Trió játszik a Rózsakert Bevásárlóközpont Bécsi Kávéházának teraszán (1026 Budapest, Gábor Áron u. 74.). Közreműködik ifj. Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Orbán György (nagybőgő), Lakatos Peczek András (dob); vendég Lakatos Erika (ének).
6740525b-74d0-4ad9-9765-6f851fae0f82

A zenekar vezetője, ifj. Szakcsi Lakatos Béla édesapja példáját követve szintén a zongorát választotta. Tíz éven át, 16 esztendős koráig klasszikus zenét tanult, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz tanszaka következett. Közben fesztiválokon kitűnő magyar zenészekkel játszott együtt, illetve több hazai együttesben is muzsikált, például Babos Gyula 1994-ben létrehozott formációjában. Első saját együttesét ezután alakította meg, később a Franciaországból hazatért Tűzkő Csabával hozott létre saját zenekart, amelyben kettőjük mellett Hárs Viktor bőgőzött, s a fiatal dobos nemzedék kiugró tehetsége, Lakatos Peczek András dobolt.

2001-ben alakult meg a Szakcsi Jr. Bob-bee Trió, amelyben a július 28-i koncerten fellépő zenészek játszanak. Számos hazai és külföldi fesztiválon szerepeltek és arattak sikert. 2000-ben a Szakcsi Jr. Quartett önálló lemezt jelentetett meg, amelyen a zenekarvezető zongoristával Torma Rudolf bőgőzött, Balázs Elemér dobolt, Tűzkő Csaba szaxofonozott, Szalóki Béla trombitált. 2003-ban két világhírű jazz-muzsikussal készített felvételt, amelyen Jack De Johnett dobolt és John Patitucci bőgőzött.

A trió dobosa Lakatos Peczek András, aki 2002-ben megnyerte a Magyar Rádió Bartók adó-főszerkesztőség – abban az évben fiatal dzsesszdobosok számára kiírt – tehetségkutató versenyét. (Tegyük hozzá: egy évvel később, 2003-ban az ő unokaöccse, Pecek Lakatos Krisztián nagybőgős végzett az első helyen, akkor tizenhárom évesen. András azóta 24, Krisztián 16 éves, s az idén létrehozták családi triójukat egy másik unokaöccsükkel, a zongorista Lakatos Adorjánnal – aki 15 esztendős.)

Orbán György több formációban is felhívta már magára a figyelmet, legutóbb pedig Szakcsi Lakatos Béla új produkciójában remekelt. Tavaly jelent meg a Na dara! című CD, amely új műfajt mutatott be: a gipsy jazzt, amely a magyar cigányzene dallamaiból és a jazz szabadságából, ritmikájából született meg. Az album továbbfejlesztéseként jött létre a Szakcsi Hungarian Gipsy Jazz Show, amelynek ősbemutatóját a Jazztavasz 2005 fesztiválon tartotta Szakcsi Lakatos Béla és népes csapata. Ekkor ugyanis a trióhoz – amelyben Szakcsi Lakatos Béla mellett Orbán György bőgőzött, Lakatos Peczek András dobolt – Lantos Zoltán különleges hegedűjátéka társult, valamint Horváth Kornél ütőhangszereken játszott, s hozzájuk autentikus énekesek és táncosok csatlakoztak.

(A nyári sorozat záró koncertje augusztus 11-én, este hat órakor lesz a Bécsi Kávézóban. Közreműködik Vukán György és a Creative Art Trio: Vukán György (zongora), Balázs Elemér (dob), Egri János (nagybőgő)