Valér

Felhasználom, amiben élek

2005.07.29. 00:00

Programkereső

Ma mutatják be a Csárdáskirálynőt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Alföldi Róbert ígér medencéket, repülőt és nagy színészeket, Hernádi Juditot, Gálffi Lászlót, Bodrogi Gyulát, Gregor Józsefet.

A zenés műfajok közül az operettet tartja a legnehezebbnek Alföldi Róbert. Az opera, ahol folyamatosan szól a zene, szintén nem könnyű, a musicalben meg a szövegen van a hangsúly, ez közelebb áll a prózához. - Az operett viszont durva, pofátlan műfaj - teszi hozzá Alföldi. - A Csárdáskirálynőben például az Emlékszel még? vagy Szilvia és Edvin duettje a fináléban közelebb áll az operához, a prózai részek pedig a musicalekre hajaznak. Az operában kevés a mozgás, a musical a táncra épít, az operetthez azonban kiváló ének- és tánctudás kell, olyan színészek, akik a prózai részekben is hitelesek. A Csárdáskirálynő szövege kimondottan ütős Alföldi szerint, és ritkán lehet például a Hajmási Péter, Hajmási Pált úgy hallani, olyan fájdalmasan, ahogy majd Hernádi Judit énekli.

Földön, vízben, levegőben játszódik az előadás, amelyben Hernádi-Gállfi-Bodrogi-Gregor mellett Nyári Zoltán énekli Edvint, Rálik Szilvia Szilviát, Stohl András Bónit és Barsch Kata Stázit. A harmadik felvonásban a baden-badeni fürdőt a zenekari árokban láthatjuk viszont - két óriási medence formájában. Ebben a színészek szinkronúsznak, hogy ezt bírja-e a mikroport, az legyen a hangmérnökök problémája - állítja a rendező. Beígér repülőgépet is, amely mindenfélét szór majd a nézőtérre. Ez összehozza a négyezer nézőt és a színészeket. A zenekar a színpadon lesz, reagálásaival szerepel is az előadásban, akárcsak Silló István karmester.

Alföldi eredetileg a Boccacciót rendezte volna Szegeden, koprodukcióban a Budapesti Operettszínházzal. De az Operettől elvontak állami pénzt, így el kellett állniuk az együttműködéstől.

Nagyon meguntam magam színészként, elég évente egy-egy olyan szerep, mint korábban az Amadeus vagy az idén Jago.

Beszélgetünk még arról is, hogy hat bemutatója volt ebben az évadban rendezőként, és egy színészként. Elsőként Az ügynök halálát rendezte, majd a Három nővért, a Balkont, Sade márki 120 napját, A kékszakállú herceg várát és most a Csárdáskirálynőt, valamint Jagót játszott a szolnoki Othellóban. - Nem rendeztem többet, mint szoktam, csak több volt a botrány velük.

A legnagyobb a miskolci operafesztiválon történt, amikor a Bartók-örökös Vásárhelyi Gábor kifogásolta Alföldi Kékszakállú-rendezését. - A mai napig nem értem az örökös kifogásait - jelenti ki a rendező. - Fél hangot sem változtattunk a darabon. Ugye nem gondolja senki, hogy a nyolcvantagú zenekar, a szakmailag tökéletes karmester, a világsztár Polgár László és a kiváló Wiedemann Bernadett ne koppintott volna a fejemre, ha torzítok bármit is a kottán? A legkonzervatívabb, a legtisztább, a legsallangmentesebb előadásom, amelyben komolyan vettük a viszonyokat - erotikájával, dühével, kétségbeesésével együtt. És én partitúrából dolgoztam, nem CD-borítóból, ahogy Polgár szerint sok rendező teszi. Belefért volna az örökös személyes antipátiája, nem csípem az Alföldit, ehhez joga van. De hogy én bármit változtattam volna, az nem igaz... A főpróbát látta videofelvételről... Egy okleveles mérnökkel kell vitatkoznom zenéről, színházról! Tudom, a rossz lépésem az volt: nem számoltam be neki előre, mint egy kisdiák a tanárnak, hogy mit gondolok a darabról. Ki lehet sajátítani a Bartók-műveket, amelyek közkincsek, hungarikumok? Ezt én cenzúrának hívom.

Kérdezem, volt-e már korábban hasonló esete. A Sirálynál a Csehovot fordító Makai Imre örökösei szerint meggyalázta Csehov szellemét. Pedig három ember csak azzal foglalkozott Moszkvában, hogy a legszöveghűbben fordítsa le a drámát. Büntetést fizettek. A Kékszakállút viszont letiltották az örökösök, pedig a debreceni színház azért támogatta a produkciót több millióval, hogy jövőre repertoárjára vehesse.

Alföldit egyébként a versailles-i kastélyban működő barokk zenei központba hívták, rendezze meg a XVI. századi szerző, Charpentier három kisoperáját. Már tavaly tárgyaltak erről, de akkor nem volt hozzá elég pénz, így egy évet várniuk kellett vele, mert mindenáron szerették volna megvalósítani a rendező terveit.

- Abba a színházba eddig nem engedtek be olyan rendezőket, akik nem az autentikus, korabeli színházat akarták rekonstruálni.

- Nagy a különbség a kinti és az itthoni körülmények között. Ha külföldön azt mondják: "igen", akkor az "igen" addig tart, amíg dolgozol. Mindenki mindent elkövet azért, hogy minél könnyebben és jobban elvégezd a munkát. Itthon viszont, ha felkérnek egy előadásra, akkor is azt érzed, mintha te kopogtattál volna, elpárolog a bizalom. Így nehéz lelkileg potensen tartani magad. Most hatvanmillió forintos költségvetésű előadást rendezek, amelyet háromszor négyezer ember lát majd. És sokan attól rettegnek, jaj, mi lesz a Csárdáskirálynőből. Pedig ha megnézik a munkáimat, a Shopping and Fuckingot nem négyezres szabadtéri színpadon rendeztem, hanem a Thália Stúdióban. Mindig azt mondják rám, hogy provokálok. Egy frászt, felhasználom, amiben élek.

A következő évadban Stuart Máriát rendez a Pesti Színházban, Don Carlost Kecskeméten, Versailles-ban az operákat. Aztán játszik a Játékszínben, végül megrendezi a Rómeó és Júliát az Új Színházban.

- Nem kell annyit játszani - mondja arra a kérdésre, hogy a rendezések miatt játszik-e keveset. - Nagyon meguntam magam színészként, elég évente egy-egy olyan szerep, mint korábban az Amadeus vagy az idén Jago. Az elmúlt öt-hat évben már nem úgy olvasok darabot, hogy mit játszanék el benne, a két szakmát külön tudom választani. Nem vagyok agresszív színész, míg nem tudok semmit a szerepről, nem kezdek el okoskodni. Mint ahogy azok a nagy színészek, énekesek sem tették, akikkel együtt dolgoztam eddig. Az igazi nagyokkal sosincs probléma. Amikor Bodrogi Gyula - akivel a Kabarét és Az ügynök halálát csináltuk - megkapta a Kossuth-díjat, éppen a Bábszínházban rendeztem. Behozott nekem egy mini Kossuth-díjat, ráírva, hogy köszönöm.