Valér

Szovjet karmester, orosz arisztokrata – Jevgenyij Mravinszkij

2005.08.03. 00:00

Programkereső

A század nagy karmestereinek sorában Mravinszkij neve gyakran elhangzik. Noha jóval kevesebb szó esik róla, mint német vagy angol kor- és pályatársairól, akik ismerik művészetét, bizonyosan nem vitatják: az orosz mesternek ott a helye a legnagyobbak között. 2003-ban, születésének századik évfordulóján, néhány kisebb kiadványtól és Dennis Marks dokumentumfilmjétől eltekintve nyugaton meglehetősen kevés, s Oroszországban sem sokkal több megmozdulás jelezte az akkor 15 éve halott dirigensre való méltó megemlékezést.
739f0afc-153f-431b-9b98-fe4041ab0981

Többek között a Melogyija centenáriumi kiadványai is – néhány kivételtől eltekintve, mint pl. az 1949-es Dal az erdőről – már jól ismert felvételeket csomagoltak újra. Annak, hogy Mravinszkij munkássága még mindig kevésbé ismert nyugaton, mint hasonló képességű kollégáié, nem nehéz meglátni az okát: alig néhány külföldi turné, jószerivel ennyi, amit Mravinszkij a Szovjetunión kívül dolgozott zenekarával, s ha lemezei többé-kevésbé el is jutottak a hallgatókhoz – persze elsősorban Kelet-Európában – a rendszeres személyes jelenlét hiánya feltétlen rányomta a bélyegét a nyugaton kialakult hiányos és felületes Mravinszkij-képre. Éppen ezért nem véletlen, hogy a kevés nyugati, bécsi és londoni hanglemezfelvételeket kiadójuk, a Deutsche Grammophon szinte folyamatosan katalógusban tartotta és tartja, a híres, 1960-as londoni koncert felvételét pedig kiadója, a BBC-IMG Artists Legends sorozatában az elsők között jelentette meg. A fentiek ellenére, s a szovjet dirigensek (beleértve az emigránsok többségét is) nyugati megbecsültségét, s különösen az utóbbi 15 év pozitív fejleményeit figyelembe véve, nincs még egy orosz dirigens, aki ilyen feltétlen tiszteletet tudhatna magáénak szerte a világon. S éppen a számtalan ránk maradt hangfelvétel az oka, hogy ma inkább Mravinszkij neve jut először eszünkbe a szovjet karmesterek sorában mondjuk Gauk, Golovanov, Malko, Rozsgyesztvenszkij, esetleg Szvetlánov előtt.

Jevgenyij Alexandrovics Mravinszkij 1903-ban született Szentpétervárott, művészetkedvelő orosz arisztokrata szülők gyermekeként. Inkább édesanyja volt muzikális; apja a cári adminisztráció magas rangú hivatalnokaként komoly anyagi és erkölcsi megbecsülésnek örvendett családjával együtt. A legnagyobb hatása mégis a nagynéninek – az Európa-szerte híres dívának – lehetett az ifjú Mravinszkij zenei ambícióira. Az 1917-es forradalom azonban derékba törte a Mravinszkij-család életét; a szovjethatalom házukból egy apró szobába kényszerítette az egész családot, s az apa, aki nem tudta feldolgozni a megpróbáltatásokat, 1918-ban meghalt. Jevgenyij Mravinszkij szülővárosának konzervatóriumában tanult a korszak legkiemelkedőbb karmestereinél, két évig Nyikolaj Malko, később Alexander Gauk tanítványaként, s nála is diplomázott. Már hallgatóként gyakran vezényelt munkásokból verbuvált amatőr zenekarokat. Eközben korrepetitori állást vállalt a Marinszkij Színház balettiskolájában, ahová később állandó karmesterré is kinevezték; ott Glazunov Az évszakok c. balettjét, majd Bizet Carmenjét is vezényelhette. Később a balettrepertoár legfrekventáltabb darabjait, a Csipkerózsikát, a Hattyúk tavát, a Diótörőt, a Giselle-t és a Bahcsiszeráji szökőkutat dirigálta a Marinszkijban.

1937-ben már ő mutatta be jó barátja, Dmitrij Sosztakovics V. szimfóniáját, ezt követően 1938-ban elnyerte a Leningrádi Filharmonikusok vezető karmesteri állását (az ország legrégebbi zenekarának neve akkor is és azután is a körülményes Akademicseszkij Szimfonicseszkij Orkesztr Leningradszkoj Goszudarsztvennoj Filarmoni volt, amelyet bécsi és berlini, illetve londoni mintára Leningrad Philharmonic Orchestra megjelöléssel emlegettek és jelöltek külföldön), miután első díjat nyert az Össz-szövetségi Karmesterversenyen. Ettől az évtől közel öt évtizeden keresztül a zenekar vezetője volt. Már a legelső esztendőtől kezdve, még a háborús évek alatt is folyamatosan készített stúdiófelvételeket a zenekarral, egészen 1961-ig, amely évtől kezdve nem vonult többé stúdióba, s immár valamennyi lemezét élő koncerten rögzítették; ezt követően szólistával sem lépett fel többé. Az Oroszországban csak Nagy Honvédő Háborúként emlegetett világégés idején Mravinszkijt és zenekarát Novoszibirszkbe, Szibériába evakuálták, ahol nem kevesebb, mint 538 koncertet adott a háború éveiben. A világháború után, egészen 1988-ban bekövetkezett haláláig végig a zenekar vezetője maradt. Ezen idő alatt olyan kapcsolatot tudott kiépíteni a zenekar művészeivel, amely – nyugodtan mondhatni – a világon egyedülálló volt. Ennek a több évtizedes, folyamatos munkának a gyümölcseként kétségkívül a világ egyik legjobb zenekarát nevelte fel. Mravinszkij ugyanis igen ritkán vezényelt más együttest. A sajátján kívül egyetlen külföldi zenekart, a Cseh Filharmonikusokat dirigálta rendszeresen 1946 és ’55 között, valamint – elvétve – más szovjet zenekarokat.

Mravinszkij szakmai érdeklődése már a kezdetektől többirányú volt, egyfelől a kortárs szovjet-orosz zene felé fordulva Sosztakovics (akinek hat szimfónia-bemutatóját vállalta) és Prokofjev ihletett előadója volt már a háború előtt is és azután is, másfelől pedig a klasszikus-romantikus német-osztrák repertoár avatott tolmácsolója maradt élete végéig. Emellett elsősorban Csajkovszkij-interpretációi vívták ki a legnagyobb nyugati elismerést.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, ha Jevgenyij Mravinszkij lemezeit próbáljuk felkutatni, s azokon keresztül munkásságát feltérképezni, elsősorban a Szovjetunióban készült hangfelvételek meglehetősen kusza jogi viszonyi miatt. A legtöbb felvétele természetesen a szovjet Melogyija cég kiadásában jelent meg, de több rádió- vagy tévéfelvételét (Sovtelexport, stb.) a legkülönbözőbb kiadóknál találjuk. A legnehezebben felkutathatók a kicsiny, ma már nem, vagy csak alig létező orosz cégek kiadványai (pl. a Russian Disc), amelyek Magyarországon jelenleg nem beszerezhetők. Ráadásul a BMG már nem forgalmazza a Melidiya címke alatt kiadott két, egyenként tízlemezes dobozt – mint ahogyan semmilyen más Melogyija-felvételt sem –, amely kétségkívül a leggazdagabb keresztmetszetét nyújtja Mravinszkij tevékenységének, jóllehet az évfordulóra egy öt- illetve hatlemezes boxot adott ki a Melogyija, immár a BMG gyámkodása nélkül, amely felvételek legtöbbje része volt valamelyik tízes doboznak.

A második legnagyobb katalógus a Warneré (Erato), mely elsősorban a mester kései korszakból nyújt nélkülözhetetlen hangfelvételeket Mozarttól Wagneren át Sosztakovicsig. Nem megkerülhető a Deutsche Grammophon katalógusában található két Csajkovszkij dupla-lemez (korábbinál a IV. szimfóniát Sanderling vezényli, az ’60-ban készült ciklusnak pedig Melogyija kiadása ma is kapható itt-ott – utóbbit pedig sokan a Csajkovszkij-interpretációk non plus ultrájaként emlegetik). A Point Classics forgalmazásában a Leningrad Masters címke alatt értékes Sosztakovics-, Prokofjev-, Debussy- és egyéb felvételekhez juthatunk, az EMI-tól pedig e dvd mellett beszerezhető a Great Conductors of the Century sorozatban megjelent dupla cd.

Figyelmet érdemelnek továbbá a Doremi Records, az Urania, az Olympia, a Russia Revelation, a Yedang és más mikrokiadók termékei, a BBC Legends sorozatának tagja az 1960-as londoni Mozart-Sosztakovics koncerttel, valamint a Harmonia Mundi forgalmazásában a Praga (Chante du Monde) címke alatt megjelent négy cd-s Evgeny Mravinsky in Prague című gyűjtemény, amelynek egy része egyenként is, de sokszor más, kevésbé érdekes felvételekkel párban kapható. Létezik ugyan egy teljesnek tűnő Mravinszkij-diszkográfia, mely elérhető az interneten (Kenzo Amoh, illetve a japán Mravinszkij Társaság munkája); ez alaposnak tűnő, mégis több helyen hiányos és pontatlan munka, jóllehet maga is több pontatlanságot javít.

A dvd-kiadvány címe nemcsak jól hangzik, de voltaképpen találó is; ezt magának a filmnek is sikerül hitelt érdemlően bebizonyítania. Az „arisztokrata” megjelölés itt nem annyira a művésznek az „ancien régime” ködébe vesző nemesi származására, mint inkább a művészethez való jó értelemben vett arisztokratikus viszonyára utal. A dvd Marks dokumentumfilmje mellett egy koncertfilmet és egy tévés stúdiórögzítést is tartalmaz. Közönség előtt vették fel Csajkovszkij Francesca da Rimini című szimfonikus költeményét 1983. március 19-én, illetve közönség nélkül Weber Oberon-nyitányát 1978. április 28-án, mindkettőt a Leningrádi Filharmónia nagytermében. Bónuszként szerepel a lemezen a Leningrádi Filharmonikusok 1971. szeptember 19-én rögzített londoni előadása, melyen Gennagyij Rozsgyesztvenszkij vezényli Csajkovszkij IV. szimfóniáját. Mindhárom felvétel hozzáférhető volt korábban, persze csak hangzóanyagon. A Weber-darab a BMG/Melodiya Mravinsky Edition első cd-jén (Vol. 1) volt hallható, a Francesca da Riminit éppen az EMI jelentette meg a Great Conductors Mravinszkij-kötetében, továbbá a Warner is kétszer, 1992-ben és tíz évvel később is kiadta, ezúttal az Elatus sorozatban. A Csajkovszkij-szimfónia pedig a BBC Legends kiadásában érhető el néhány éve. A dvd-kiadásnak ezekkel szemben hangsúlyozandó előnye, hogy képpel együtt élvezhetjük a produkciókat. Ez különösen Mravinszkij esetében jár felbecsülhetetlen haszonnal – vezénylési technikájáról, a végletes technikai perfekcióról, a zenekarral folytatott nem kevés tanulságot rejtő kommunikációról kitűnő képet kaphatunk – de nem kevésbé jó látni Rozsgyesztvenszkij és a leningrádiak zajos sikerét a Royal Albert Hallban.

Maga a közel egyórás dokumentumfilm keretihez képest figyelmes és széles látókörű, még a kényesebb, a művész és a hatalom viszonyát vagy a magánéletet érintő kérdéseket is diszkréten és jó ízléssel kezeli. És szerencsére nem emlegeti annyiszor Sztálint vagy Hruscsovot, ahogyan talán mások tennék. Ehelyett rendre megszólaltatja azokat, akik a legtöbbet mesélhetik a mesterről: özvegyét, zenekarának zenészeit, és persze zenetörténészeket, s számos jelenleg is aktív karmestert, akiket szoros szálak fűztek Mravinszkijhoz. Ilyen volt természetesen Kurt Sanderling, aki már a harmincas évek óta ismerte őt, vagy Mariss Jansons, aki utolsó éveit követhette figyelemmel. Szó esik ugyan Mravinszkijnak a rendszerhez, a kommunista párthoz fűződő viszonyáról, sőt, vallásos hitéről és zárkózott természetéről is, de mindig a neki kijáró tisztelettel, körültekintően és kellő óvatossággal.

Összességében figyelmesen és érzékenyen elkészített emlékezés ez, amelynek leghangsúlyosabb pontja Mravinszkij származásából és hitéből fakadó küldetésének és a külső, politikai, ideológiai körülményeknek néha tragikus összjátéka. Sajátos és kivételes pálya az övé, érdemes végigtekinteni rajta. Az a fajta „romantikus klasszicizmus”, amelyet mesteréről szólva Jansons is említ a filmben, leginkább azokban az attribútumokban érhető tetten, mint a feszes hangzáskép, a lendületes kifejezés-technika, a kifinomult arányérzék, a tökéletesen kimunkált hangzás. A markáns, karakteres, s egyszersmind temperamentumos megoldások szerencsésen találkoznak a fent említett, Mravinszkij által gyakran játszott szerzők műveinek tolmácsolásában. Ettől volt ő az, aki: hatalmas munkabírású művész, igazi maximalista, aki rengeteget próbált, és sohasem érte be a tökéletesnél kevesebbel. Valami furcsa daccal a kemény vonások, a szigorú tekintet mögött.

Ez a dvd immár nélkülözhetetlen azok számára is, akik csak megismerkedni akarnak Jevgenyij Mravinszkij életével és művészetével, az emberrel és a zenésszel. A szovjet karmesterrel és az orosz arisztokratával. De mindenekelőtt a munkájában soha meg nem alkuvó, méltatlan kompromisszumokat sosem vállaló művésszel.

(Yevgeny Mravinsky – Soviet Conductor, Russian Aristocrat (dokumentumfilm, DVD); rend.: Dennis Marks; Weber: Oberon-nyitány, Csajkovszkij: Francesca da Rimini, bónusz: Csajkovszkij: IV. szimfónia; km.: Leningrádi Filharmonikus Zenekar, vez.: Jevgenyij Mravinszkij, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij; EMI, Classic Archive, 2004; DVB 5996899)