Árpád

Idenézz, törökméz

2005.08.08. 00:00

Programkereső

Ami az elméletet illeti, szürke, ahogy annak lennie kell. Ráadásul előzményekkel teli. Két éve megjelent egy lemez, amely a török zene hatását mutatta be a bécsi klasszikus muzsikán. Az egész igazán nem volt érdektelen. De idén megpróbálják ezt megfordítani, a bécsi klasszikusok hatását mutatni ki a török zeneszerzőkön, azt bizonygatva, hogy Dede Efendi európai rangú komponista volt. Ami éppenséggel igaz is lehet, de ha azok a főművei, amelyek a lemezen hallhatóak, akkor mégsem hinném. És tényleg jogos ma a cím, hogy "eksztázis és miszticizmus", ha keringőkről van szó? A valcer nem valami um-ca-ca, um-ca-ca, kosztümös filmekből? Meg lehet érezni bármiféle kapcsolatot a keringő és kerengő dervisek között?

Ha igen, nekem akkor sem sikerült. De ez csak a lemez elmélete. Mondjuk úgy, hogy kell valami oka legyen annak, ha valaki lemezt akar készíteni. Viszont nem kell semmi oka annak, hogy lemezt akarjunk hallgatni. Mozart és Dede, Lanner és Abdi, Johann Strauss és Zeki Mehmed aga. Nem is az az érdekes, hogy megférnek egymás mellett, hanem hogy segítik egymást. Több figyelem jut a törököknek, mert ez mégis komolyzene, és kevesebb tisztelet Beethovennek, mert ez mégis tánczene. Vannak zavarba ejtő pillanatok, amikor Mozart táncába beledudálnak a török hangszerek, a dallam marad, de a kanun, davul meg zil szól. Az ember egy pillanatra elgondolkodik az európai zene felsőbbrendűségén, mert ezek a nyíretytyűk valahogy édesebben, mézesebben, bujábban szólnak, mint a Concerto Köln hegedűi.

Ha mondanivalónak ennyi elég, akkor jó a lemez. Arról úgyis nehezen győznének meg, hogy a Son yürük semai éppolyan fontos része a zeneirodalomnak, mint a 7. szimfónia, de talán vannak törökök, akiket meg Beethovenről nem érdemes győzködni. Viszont ha ilyen jól megférnek egymás mellett, az legalábbis gyanús. És ha ennyire könnyű az egyikről a másikra váltani, akkor elképzelhető, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére kerek a világ.

(The Waltz - ecstasy and mysticism - Deutsche Grammophon, 2005)