Etelka, Aletta

Edita királynő

2005.08.11. 00:00

Programkereső

Több okból is nagy érdeklődés előzi meg a Nemzeti Hangversenyterem szeptember 10-i programját. Egyrészt, mert Donizetti ritkán hallható operája, a Roberto Devereux lesz műsoron, másrészt, mert a női főszereplőt a világhírű szoprán, Edita Gruberova kelti életre.

Nem meglepő, hogy a Roberto Devereux nyitányának első taktusai után az angol nemzeti himnusz hangjait fedezzük fel, hiszen Gaetano Donizetti (1797-1848) ritkán játszott történelmi nagyoperájának hősnője I. Erzsébet királynő. A szerző vélhetően vonzódott a Tudor-házhoz, illetve annak női alakjaihoz, ugyanis 1837-es "lírai tragédiája" egyben befejező része ezen témájú trilógiájának: az Anna Bolenát 1830-ban, a Maria Stuardát 1835-ben írta. A Roberto Devereux keletkezésének idején több szerencsétlenség is érte az olasz mestert: 1836-ban elveszítette szüleit, felesége kétszer halott gyermeket hozott a világra, 1837 júliusában pedig - 28 évesen - maga az asszony is meghalt. Az opera legnagyobb részét éppen a felesége halálát követő hónapban írta Donizetti.

SZINTE MÁR VERDI

A történelmi tényen alapuló háromfelvonásos, 1601-ben játszódó dalmű az öregedő királynő asszonyi drámája arról, hogyan küldi végül a halálba - vagy inkább nem menti meg attól - fiatal kegyencét, Essex grófját, akinek "csupán" az a bűne, hogy azóta férjhez adott egykori kedvesébe, Sarába szerelmes. Igazából azonban négy ember - a királynő és Roberto, illetve Sara és férje, Nottingham, valamint Erzsébet és bizalmasa (Sara), illetve Roberto és barátja (Nottingham) - egymáshoz való viszonya torkollik tragédiába, szinte egyik percről a másikra.

A szereplők érzelmi hullámzását hol líraian, hol erőteljesen, de mindig tökéletesen fejezi ki Donizetti muzsikája ("ez szinte már Verdi" - mondják a hozzáértők). Drámai történet, drámai zene - nem csoda, hogy a Roberto Devereux-t előszeretettel tűzik műsorukra a nagy hangversenytermek akár koncertszerű előadásban is, feltéve, ha sikerül olyan énekesnőt találni, aki képes elénekelni Erzsébet hírhedetten nehéz, virtuóz, nyaktörő futamokkal, hatalmas hangközugrásokkal megtűzdelt koloratúr szerepét. Olyat, mint például a sokak által a bel canto királynőjeként emlegetett világhírű szlovák énekesnő, Edita Gruberova.

Gruberova több mint harminc éve tündököl a világ operaszínpadain. A magyar anyától és német apától Pozsonyban született énekesnő 1970-ben debütált a bécsi Staatsoperben Éj királynőjeként, az angol királynőt pedig 1990-ben énekelte először Barcelonában, Giancarlo del Monaco rendezésében. "Egyetlen bel canto szerepet sem tanulmányoztam és érleltem annyi ideig, mint Erzsébetét - idézi fel Gruberova. - Ez volt az első szerep, ahol idősödő, bottal járó hölgyet kellett alakítanom - aki egyszerre uralkodó és szerelmes, féltékeny asszony is -, ahol a színészi képességeimre nagyobb szükség volt, mint bármikor. És azért is érdekelt, mert korábban énekeltem már az Anna Bolena címszerepét, Erzsébet pedig Boleyn Anna és VIII. Henrik lánya volt." (Az énekesnő repertoárjából Stuart Mária sem hiányzik.)

LE A PARÓKÁVAL!

Gruberova 1990 óta többször énekelte már az angol királynőt Zürichben, Bécsben és Münchenben is, ám egy elemet minden rendezésbe sikerült átmenteni a barcelonaiból: a végén, amikor Erzsébet búcsúzik a hatalomtól és az élettől, egyetlen mozdulattal megszabadul parókájától, ezzel is jelezve végtelen megtörtségét, meggyötörtségét, asszonyi és uralkodói bukását. "Mindig várom ezt az izgalmas és megrendítő pillanatot - mondja az énekesnő. - Négy helyen, három különböző rendezésben énekeltem Erzsébetet, de a parókalevételt mindenhol belecsempésztük az előadásba. A zene szinte megköveteli, hogy történjék valami a színpadon, és a parókalevétel a legjobb megoldás."

Edita Gruberova tágabb repertoárral rendelkezik, mint számos pályatársa. Nem véletlenül, hiszen roppant tudatos munka vezetett az első kisebb szerepektől a bel canto énekesnők szerepálmáig, a Normáig: sokan és régóta kérték, mire 2003-ban elénekelte Bellini papnőjének szerepét. "Sok fiatal a tetőnél kezdi a házépítést, ám ilyenkor a ház óhatatlanul összedől - mondja. - Jobb az alapoktól indulni. Én Mozarttal kezdtem. Ezenkívül az embernek ismernie kell saját korlátait. Talán Maria Callas mondta, hogy nemcsak hanggal, hanem aggyal is kell énekelni - és ez vonatkozik a karrierépítésre, a szerepvállalásra is. Mi, énekesek, néha többet akarunk, mint amit a hangszalagunk elbír. De mivel a hangszalagok nem tudnak tiltakozni, az énekesnek kell éreznie, mikor jön el az a pont, amikor már nem éneklésről, hanem kiabálásról van szó."

MIÉRT JÁRUNK MÚZEUMBA?

Bár az utóbbi időben ismét divat lett temetni az operát, Gruberova úgy érzi, nagyon is élő, sőt egyre virulensebb műfajról van szó. Sok fiatal jár operába, élvezik a zenét, és sok az ifjú tehetség, akik ezzel a muzeális műfajjal kívánnak foglalkozni. "Az emberiség szemmel láthatóan a szépség, az emelkedettség felé igyekszik - teszi hozzá a díva. - Vajon miért járunk a múzeumokba Rembrandtot, Van Goghot nézni? Léteznek persze modern művészetek, és biztos, hogy ezek is képviselnek értékeket, de az ember elsősorban a szépre vágyik, mert az menekít meg bennünket. És hol vannak a mai zsenik, akik hallgatható, énekelhető zenét írnak? Többször próbáltam végigülni egyes modern operákat, ám másfél felvonásnál tovább egyiket sem bírtam. Ezzel nem kívánom a szerzőket minősíteni, de vajon egy-két-háromszáz év múlva hallgatja-e, élvezi-e ezeket a műveket valaki úgy, mint ahogy mi élvezzük, hallgatjuk Donizettit és a többieket?"

A modern felfogású rendezésekben Gruberova egyetlen dolgot nem visel el: ha valaki úgy kíván újítani, hogy közben figyelmen kívül hagyja a zene üzenetét. Ám ha a rendező ezt tiszteletben tartja, akkor kész az együttműködésre; akár arra is, hogy a színpadon I. Erzsébetként Margaret Thatcherre emlékeztessen.

Köztudomású, hogy a rendezőn kívül minden operaprodukció leginkább a karmestertől függ. Annak ellenére, hogy Gruberova a legnagyobb karmesterek irányítása alatt énekelt és énekel, talán mégis akkor a legnyugodtabb, ha férje, a német Friedrich Haider áll a zenekar élén. "Friedrich minden lélegzetemet ismeri - mondja. - Tudom fent a színpadon, hogy támaszkodhatok rá, és ő is tudja, mire számíthat, mit várhat tőlem."

Ami a tanítást illeti, az énekesnő úgy érzi, egyelőre nincs hozzá kellő türelme, pedig sokan kérnek tőle tanácsot. Nekik rendre azt válaszolja, hogy keressék fel Bécsben az ő egykori tanárát, Ruthilde Böscht, aki mind a mai napig - 87 évesen is - tanít. "Amíg ő oktat, addig nekem nem kell - szögezi le Gruberova. - És remélem, még sokáig teszi ezt."

Edita Gruberova szeptember 10-én a Nemzeti Hangversenyteremben a Roberto Devereux koncertszerű előadásán I. Erzsébetet szólaltatja meg. A címszerepben a szlovák tenor, Michal Lehotsky lép fel, Nottinghamet az orosz bariton, Albert Schagidullin, Sarát pedig a magyar mezzoszoprán, Ulbrich Andrea énekli. A pozsonyi Szlovák Filharmonikus Zenekart és a Nemzeti Énekkart Friedrich Haider vezényli.