Lázár, Olimpia

Nincs pénz a Bolsoj felújítására

2005.08.19. 00:00

Programkereső

Noha minden elő volt készítve az orosz opera és balett szimbólumának számító moszkvai Bolsoj Színház felújítására, a kormány az utolsó pillanatban úgy döntött, nem folyósítja a munkálatokhoz szükséges 880 millió dollárnyi összeget.
9f44e571-8d22-4d14-8b8d-f585641990d5

Az orosz kormány felszólította a Bolsoj vezetését, hogy csökkentsék a felújításra szánt összeget hatvan százalékkal, mintegy 317 millió dollárra. A felújítás vezetője, Nyikita Sangin kijelentette, ha a színház nem kapja meg az eredeti megállapodás szerinti pénzt, nem kezdenek hozzá a munkálatokhoz.

„Egyértelmű a kormány álláspontja: azt mondják, hogy ebből az összegből akár tíz színházat is felépíthetnének – mondta Sangin egy sajtótájékoztatón. – Ez vállalható álláspont, építsenek fel tíz színházat. De ne felejtsék el, hogy egyik sem lesz Bolsoj. A pénz, amit a kormány a felújításra szánna, legfeljebb kozmetikai ráncfelvarrásra lenne elég.”

Szakértők szerint az 1825-ben épített és 1856-ban egy tűzvész miatt renovált épület alapos felújításra szorul, az alapokat és a támaszfalakat is meg kell erősíteni, fel kell újítani a színpadot és a színpadtechnikát, és az épület egészét a legmodernebb biztonsági előírásoknak megfelelően át kell alakítani. Az eredeti tervek szerint a felújítás három évig tartana.