Etelka, Aletta

Felvétel az ifjúsági EU-zenekarba

2005.08.26. 00:00

Programkereső

Ismét felvételt hirdet az Európai Unió Ifjúsági Zenekara. Olyan 14-23 év közötti fiatalok jelentkezését várják december 15-ig, akik szívesen játszanának a nemzetközi együttesben.

A 140 tagú zenekart huszonnyolc éve alapították az Egyesült Királyságban azzal a céllal, hogy összegyűjtse az Európai Unió legtehetségesebb fiatal zenészeit, továbbá lehetőséget adjon nekik arra, hogy a legnagyobb muzsikusokkal dolgozzanak együtt. Az Európai Bizottság, a tagállamok kormányai és magánszponzorok segítségével fenntartott zenekarban évente tartanak meghallgatást. A sikeres felvételi egy évadra szóló tagságot jelent, tehát aki ismét a zenekar tagja szeretne lenni, annak újra részt kell vennie a megmérettetésen. Minden tagországban tartanak meghallgatásokat – ha sok a jelentkező, előzetes válogatást is. Az utóbbiakon az adott ország neves muzsikusai, zenei szakértői alkotják a zsűrit, az innen továbbjutott jelentkezőket pedig mindenhol a zenekar két képviselője hallgatja meg, ők mondják ki a végső szót. Az EU-tagállamokból évente nagyjából négyezren jelentkeznek a 140 helyre.

Magyarországon az első próbajátékokat 2003 őszén és 2004 tavaszán tartották a 2004–2005-ös évadra. Ekkor több mint százan jelentkeztek, végül ketten, Berán Gábor (hegedű) és Toma László (brácsa) jutottak be a zenekarba, további három fiatal várólistára került. A 2005–2006-os évadra már jóval kevesebben jelentkeztek, így nem volt szükség előválogatásra.

c2549ce8-154c-46de-96e9-11a98a0110c3

Az idén februárban megrendezett felvételin szokás szerint egy szabadon választott és egy kötelező darabot kellett a jelentkezőknek eljátszaniuk. Az EUYO-t David Strange koncertmester és Prof. Eckart Hübner képviselték, akik tartaléklistára választottak hét muzsikust, és úgy döntöttek, hogy a zenekar magyar tagja a következő évadban Loboczky Balázs (hegedű) lesz. Így ebben az évben ő vehet részt a zenekar munkájában, amely nem folyamatosan, hanem kurzusok formájában működik: a tavaszi és a nyári szünetben általában kéthetes periódusokban gyűlnek össze a zenészek Európa egy-egy városában. A fiatalok a nagyzenekari próbák mellett szekciókban is dolgoznak vezető európai zenekarok és konzervatóriumok oktatóival. A próbaidőszak után egy legfeljebb tíz fellépésből álló turné következik a világ nagyvárosaiban. Budapesten eddig csupán egy alkalommal járt a zenekar: 2003-ban ők adták a Tavaszi Fesztivál záró koncertjét.

Az EUYO tagjai nem kapnak fizetést, de az utazás, a szállás teljes ellátással és persze az oktatás ingyenes számukra. Ennek rendkívül nagy az értéke, hiszen az EUYO jelenlegi zenei igazgatója Vladimír Ashkenazy, az elmúlt években pedig olyan neves vendégkarmesterekkel dolgoztak együtt, mint Leonard Bernstein, Herbert von Karajan, Zubin Mehta, Solti György, vagy a szólisták közül Barbara Hendricks, Nigel Kennedy, Lord Yehudi Menuhin. Így talán nem is annyira meglepő, hogy a tapasztalatok szerint a legtöbb EUYO zenész hivatásos muzsikussá válik, és sokan kapnak közülük állást Európa vezető zenekarainál.