Valér

Jiddis nyelvű színház eleven humorral

2005.08.26. 00:00

Programkereső

Vasárnap a budapesti Dohány utcai zsinagógában nemzetközi kántorkoncerttel nyílik a VIII. Zsidó Nyári Fesztivál. Az egyhetes rendezvénysorozaton most először találkozik a klezmer a magyar népzenével. Emellett rendeznek filmnapokat, dzsesszkoncerteket és a fesztiválnak elsőként része a gasztonómia. Izgalmas színházi eseményként ugyancsak a fesztiválhoz kapcsolódva mutatják be Solem Aléchem Marienbad című levélregényének színpadi adaptációját a Belvárosi Színházban, a világhírű Maia Morgensternnel a főszerepben.

Maia Morgenstern, akit Mel Gibson A Passió című filmjében nyújtott alakítása után ismert meg a világ, bár Mária szerepének eljátszása előtt a bukaresti Bulandra Színházzal, illetve a bukaresti Nemzeti Színházzal különböző turnékon Európa jelentős színházaiban fellépett. Az utóbbi években azonban más magyarországi produkciókban is láthattuk, résztvett korábban Szász János Witman fiúk című filmjében, néhány éve Gertrudist formálta meg a Bánkot adó Kulka János partnereként Zsámbékon, tavaly pedig egy monodrámával mutatkozott be a győri Mediawave fesztiválon. A mostani Zsidó Nyári Fesztiválon Sólem Aléchem Mareinbad című művének egyik főszerepét alakítja a Belvárosi Színházban, a színpadi adaptáció premierjét vasárnap tartják, de játsszák az előadást hétfőn és a fesztivál zárónapján szeptember 5-én is.

Maia Morgenstern kérdésünkre elmondta, hogy a fesztiválon látható produkcióba Eichner András rendező hívta meg. Kocsi Zsolt producerrel együtt még Bukarestben személyesen is felkeresték és tervük megtetszett a színésznőnek. A Solem Aléchem levélregényéből készült színdarab szereplői egy varsói zsidó közösség tagjai, akik kiszabadulván az otthoni szürkeségből, a fényűző üdölőhelyen, Marienbadban szeretnék kiélni vágyaikat. A színésznő szerint a színmű párbeszédei egyedi hangvételűek és humorral teliek. A produkció lehetőséget ad a zsidó színházi hagyomány és a modern színjátszás találkozására. Morgenstern egyébként tagja a bukaresti zsidó színháznak és reméli, hogy oda is elvihetik majd az előadást, melyben Börcsök Enikő, Oberfrank Pál és Besenczi Árpád is látható. A jiddis nyelvű és Budapesten magyar felirattal játszott előadáson a dalokat a Budapester Klezmer Band vezetője Jávori Ferenc kíséri zongorán. Maia Morgenstern újabb magyarországi munkára is készül, hiszen ha az anyagi felételek rendelkezésre állnak, akkor jövő tavasszal kezd forgatni Szilágyi Andor új filmjében.

Vadas Vera, a Zsidó Nyári Fesztivál igazgatója a fesztivál koncepciójáról elmondta, hogy fokozatosan bővítik a kínálatot és igyekeznek különlegeségekkel is meglepni a látogatókat. Augusztus 31-én a Budapest Klezmer Band és a Muzsikás együttes közös koncertjét rendezik meg a Dohány utcai Zsinagógában. Szintén ott lép fel szeptember 3-án a Fellegini Klezmergipsy Band. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban Seress Rezső dalai mellett Leonard Cohen songok is elhangzanak a Sziámi zenekar, Koncz Zsuzsa, Hernádi Judit és Gallai Péter előadásában. A filmnapokon az Örökmozgóban a nemrég elhunyt Efrájim Kishontra emlékeznek és erre az alkalomra olyan alkotásokat válogattak, melyek forgatókönyvét Kishont írta. Az Odeon-Lloyd moziban a legendás színész, Ráday Imre-filmjeit vetítik. A fesztivál képzőművészeti tárlatainak a többsége olyan művészek alkotásaira hívja fel a figyelmet, akik életükben nem kapták meg a kellő odafigyelést munkájukra. Lapunk érdeklődésére Vadas Vera elmondta, hogy tavaly 100 ezer néző volt kíváncsi a fesztivál eseményeire, most a becslések szerint a 120 ezret is elérheti a látogatószám.

A fesztivál idei költségvetése hetven millió forint. Az eseménysorozatot az állam negyven millió forinttal támogatja, tíz millió forintot tesz ki a szponzori szerződésekből származó összeg, ezen kívül a támogatók között szerepel a Budapesti Zsidó Hitközség is. 20 millió forint várható a jegybevétekből, így a fesztivál nyereséget nem hoz ugyan, de az eredmény nulszaldó körül prognosztizálható. A legolcsóbb jegyekhez ezer forintért lehet hozzájutni, a legdrágább belépőkért ötezer forintot kell fizetni.