Luca, Ottilia

Isten éltesse, Karnagy úr!

2006.01.31. 00:00

Programkereső

A MÁV Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversennyel köszönti Oberfrank Gézát hetvenedik születésnapja alkalmából. Az est karmestere az ünnepelt lesz, közreműködik Szabadi Vilmos.
aeedb7bb-7448-431f-8005-2d34f35f8cc9

Oberfrank Géza 1936. január 26-án született. 1961-ben szerzett karmesteri diplomát a Zeneakadémián, tanára Kórodi András volt. Még abban az évben az Állami Operaház karmestere lett, nevéhez fűződik Szokolay Sándor Vérnász (1964) és Hamlet (1968) című operáinak ősbemutatója, valamint remek Mozart-, Verdi-, később Wagner-előadások sora. 1974-76 között Berlinben dolgozott,mint a Komische Oper főzeneigazgatója. A világhírű rendezővel, Walter Felsensteinnel való együttműködéséből rengeteget tanult, hazaérve e tapasztalatokat igyekezett továbbadni minden létező módon: vezényelt, rendezett, szövegeket fordított. 1980-tól 1983-ig a Fővárosi Operettszínház művészeti vezetője, 1983-tól 1989-ig Szegeden főzeneigazgató, a Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagya és a Nemzeti Színház operaigazgatója volt. 1989-ben visszatért Budapestre, az Állami Operaházhoz, amelynek 1994-től főzeneigazgatója volt. Ő vezényelte Wagner Parsifaljának felújítását. Amióta az aktív vezényléstől visszavonult, az Operaház stúdiójának vezetőjeként adja át tudását, tapasztalatait a fiatal művészeknek. Kitüntették Liszt-díj, Magyar Köztársasági Érdemrenddel, érdemes és kiváló művész.

A művész születésnapja családi ünnep a MÁV Szimfonikus Zenekar számára is, amelynek Oberfrank Géza 1976-tól 1983-ig vezető karmestere volt. Emlékezetes időszak a zenekar életében: a fiatal, hatalmas ambíciókkal teli karmester, aki nemrég tért haza Berlinből rengeteg új tapasztalat birtokában, valósággal újjá varázsolta a zenekart. Bartók: Concerto, Stravinsky: Petruska, Mahler-szimfóniák, Mozart: Figaro házassága és még sok-sok remekmű megtanulása és előadása, mindig a legmagasabb igényességgel — erre szívesen emlékezik a zenekar minden akkori tagja és a hűséges bérlő-közönség is. A MÁV Szimfonikus Zenekarhoz távozása óta is szoros barátság fűzi, sok emlékezetes hangversenyt vezényelt azóta is. Oberfrank Géza vezényletével készült a MÁV Szimfonikus Zenekar első önálló hanglemeze is, amely Weber nyitányait tartalmazta.

A február 2-ai hangversenyen a Zeneakadémián elhangzik Weber Euryanthe – nyitánya, Mendelssohn Hegedűversenye és III. a-moll „Skót” szimfóniája. Közreműködik Szabadi Vilmos (hegedű), vezényel Oberfrank Géza.