Etelka, Aletta

„… est mort”

2006.03.30. 00:00

Programkereső

Pierre Boulez a napokban ünnepelte 81. születésnapját. Még tavaly, a kerek évfordulóra jelenttette meg a Warner lemezcég azt a dupla CD-t, amelyen a francia zeneszerző reprezentatív vokális–zenekari művei hallhatók, saját vezényletével.
bb011a5f-01c0-4bf6-80ad-7731cfcb416d

Az első lemez Boulez eddigi legnagyobb alkotását, a Mallarmé-versek nyomán készült Pli selon plit tartalmazza. Az egyórás ciklus voltaképpen öt különálló darabot fog egybe, melyek mind a szoprán szólistához társuló zenekar összetételét és méretét, mind a vokális és instrumentális anyagok viszonyát tekintve különböznek. Az 1957 és 1962 közt keletkezett Mallarmé-megzenésítések előtt René Char költészete jelentett fontos inspirációt a fiatal Boulez számára. Három műve született az ő verseire: a Visage nuptial (A menyegzői arc) 1946-ban, a Soleil des eaux (Vizek napja) 1950-ben, végül a legismertebb, legtöbbet játszott Boulez-kompozíció, a Marteau sans maitre (A gazdátlan kalapács) 1955-ben. A második korongon a két korábbi darab hallható; mellettük a Figures, Doubles, Prismes című zenekari mű kapott még helyet.

Erről a lemezről igazán kényelmes dolog recenziót írni. A BBC Szimfonikus Zenekar elsőrangú együttes, Boulez kiváló karmester, ráadásul – lévén, hogy saját műveit vezényli – az előadás a lehető legautentikusabb. A vokális darabok szólistája, Phyllis Bryn-Julson elképesztő felkészültséggel és kifejezéssel, makulátlanul tisztán énekli szeptim- és nónaugrásokkal teletűzdelt, minden szempontból virtuóz szólamát. Pierre Boulez – mindenki tudja – a huszadik század második felének egyik legnagyobb zeneszerzője, e két CD-n szereplő művei pedig valóban nagyszabású és rendkívül igényesen megírt kompozíciók (nagyrészüket Boulez ráadásul több ízben is átdolgozta, finomította). Különösebb veszély nélkül dicsérhet tehát a kritikus, s ehhez még csak végig sem kell hallgatnia a kétórányi zenét.

Én nem ezt a megoldást választottam. Partitúrával és a nélkül is meghallgattam a darabokat, és bevallom, nem tudtam megkedvelni őket. Sőt arra sem adtak indítást, hogy bármelyiket újrahallgassam. Annak ellenére nem, hogy látom–hallom: mindegyik pazarul hangszerelt, hihetetlen aprólékosan kidolgozott és expresszív elemekben bővelkedő partitúra. Csakhogy az aprólékos kidolgozottság füllel sokszor követhetetlen, az expresszív elemek, a ritmikai, dinamikai, regiszterbeli, hangszerelési kontrasztok pedig általában olyan sűrűségben jelentkeznek, hogy végül is nem képesek igazán érvényesülni: kioltják egymás hatását. Ezek a művek nem fognak meg, nem képesek tartósan lekötni a figyelmemet. Sem pozitív, sem negatív értelemben nem ráznak fel, de nem is sokkolnak vagy botránkoztatnak meg. Nem szólnak hozzám. Parafrazeálhatnám Boulez – idestova ötvenöt évvel ezelőtt leírt – nevezetes mondatát Schoenbergről, ám nem szeretnék ilyen általános kijelentést tenni. Csupán annyit írok: ez a zene számomra halott.

(Boulez: Pli selon pli; Le Visage nuptial; Le Soleil des eaux; Figures, Doubles, Prismes – ea.: Phyllis Bryn-Julson (szoprán), Elizabeth Laurence (alt), BBC Singers, BBC Symphony Orchestra, vez.: Pierre Boulez. Warner Classic, 2005; 2564 62083-2)