Árpád

A hét portréja: Grigory Sokolov

2006.04.17. 00:00

Programkereső

Az orosz zongoraművész 1950. április 18-án született Leningrádban (ma Szentpétervár). Ötéves korában kezdett zongorázni. Hét évesen vették fel a Leningrádi Konzervatóriumba, ahol először Leah Zelikhman, a későbbiekben Moisey Khalfin tanítványa volt.
d589f88e-ea26-46e6-b799-6a7725d6c8e1

Első fontos szólóestjét Moszkvában, tizenkét évesen adta. A nemzetközi figyelem középpontjába akkor került, amikor tizenhat évesen megnyerte a Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. A verseny aranyérmét a zsűri – aminek elnöke Emil Gilelsz volt – titkos szavazással ítélte oda.

Első sikerétől kezdve mindenkit elbűvölt repertoárja rendkívül széles skálájával és játékának óriási erejével. Kevés pedált használ, billentéstechnikája elsőrendű, a zongorából hangok mérhetetlenül sok variációját csalja ki. Interpretációi költőiek és egészen egyéniek – előadásában a legismertebb darabok is meghökkentően újnak hatnak.

Rendszeresen fellép Európa, Japán és az Egyesült Államok legtekintélyesebb hangversenytermeiben. Játszott Londonban, Párizsban, Bécsben, Berlinben, Madridban, Salzburgban, Rómában és New Yorkban, dolgozott a legkiemelkedőbb karmesterekkel, mint Neeme Jarvi, Charles Dutoit, Trevor Pinnock, Yukka-Pekka Saraste, Yan Pascal Tortelier és mások; fellépett a legkiválóbb zenekarokkal. Lemezfelvételeit élőben rögzíti, nem kedveli a stúdiók steril környezetét. Bach, Beethoven, Brahms, Chopin, Rahmanyinov, Prokofjev, Schubert, Schumann, Szkrjabin és Csajkovszkij műveiből készített felvételei nagy elismerést arattak.