Szilárda

Összművészeti kurzus és fesztivál Sárospatakon

2006.04.26. 00:00

Programkereső

Előkelő tanárgárdával várja a nemzetközi Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémia a világ minden tájáról érkező művészjelölteket Zemplén történelmi városában 2006. július 24. és augusztus 7. között.
d2ced544-401f-4d06-9242-6fa1672579e1

Az immár harmadszor megrendezett kurzuson a művészi pályára készülő fiatalok keresztyén környezetben, tapasztalt művészek vezetésével képezhetik tovább magukat. A magas színvonalú szakmai oktatás mellett a diákok közelről megismerhetik művésztanáraik sikerének és kiegyensúlyozott életének titkát, s kiscsoportos beszélgetések segítségével lelki útravalóval is feltöltődhetnek.

A kurzus vallási hovatartozástól, véleménytől függetlenül nyitott minden fiatal számára, aki megfelel a szakmai követelményeknek. Az akadémia lelki alkalmain való részvétel fakultatív.
A pályázók ének, opera, kamarazene, zongora, karvezetés, színészet, képzőművészet és fotó szekcióra jelentkezhetnek. Az akadémiát az alapító Timothy Bentch mellett számos tanár támogatja elkötelezetten, többek között: Rosemary Hardy és Szabóki Tünde énekművész, Kiss József oboaművész, Lakatos György fagottművész, Körmendi Klára zongoraművész és Dér András rendező.

A Crescendo con Spirito Nyári Akadémia nem egyszerűen zárt művészkurzus. A szervezők kezdettől fogva törekszenek arra, hogy tehetséges diákjaikat a nagyközönségnek is bemutassák. A résztvevők számára rendelkezésre álló fellépési lehetőségeket tovább növeli, hogy idén a kurzushoz kapcsolódva augusztus 1. és 6. között önálló fesztivált rendeznek Sárospatakon. Itt együtt lépnek fel az Akadémián oktató művészek és a jövő különböző művészgenerációi. Az opera szekció augusztus 2-án Haydn Halászlányok című operáját adja elő a Rákóczi-vár udvarán. A színészek Dér András vezetésével Arisztophanész Madarak című vígjátékával szórakoztatják a pataki és odalátogató közönségét. A kurzus keretében kortárs zenei versenyt rendeznek, amelynek győztese a Magyar Rádió Márványtermében kap szólóhangverseny-lehetőséget. A Crescendo Fesztivál műsorát és a jelentkezés pontos feltételeit az alábbi oldalon találják meg az érdeklődők.