Valér

Hümmögés

2006.04.28. 00:00

Programkereső

A Tavaszi Fesztivál előtt az a kérdés motoszkált bennem, van-e a világon ma olyan kvartett, amelynek Mozart-előadása ne fejcsóválást, hümmögést vagy teljes elutasítást váltana ki belőlem.

A Hagen Vonósnégyes hangversenye után szűkült a kérdés: van-e Magyarországon olyan kvartett, melynek Mozart-játékával meg lehetek elégedve. Ezért vártam annyira az Akadémia Vonósnégyes márványtermi koncertjét. Ők ugyanis tizenkét éves fennállásuk során annyi kurzust látogattak, ahányat csak lehetett – többek közt épp Hagenékét –, remek tanároktól tanultak. Külön-külön is kiváló muzsikusok: Környei Zsófia a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar elismert koncertmestere, ahol együtt „kamarázik” Bodó Antóniával, aki itt is, ott is a szekundot viszi, példás módon. Móré László rácáfol az összes brácsás viccre: a vonósnégyes egyik erőssége, lényének és zenélésének magabiztos nyugalma ritka erény. Maróth Bálint is ígéretes tehetség, jó kamarazenész. Többször hallottam az együttest muzsikálni, mindig meg voltam elégedve – igaz, Mozart-élményem eleddig nem volt velük.

Hangversenyük sajnos nem a teljes megelégedést váltotta ki belőlem. Mert ugyan most is remekül zenélt egyszerre a négy fiatal, most is végig érezni lehetett nemcsak a kölcsönös figyelmet, hanem a lelkesedést is, ahogy eddig bármikor – de mintha Mozart túl nehéz lenne. Nehéz, mert a K 168-as F-dúr vonósnégyes – a korai termés talán legkidolgozottabb, legötletgazdagabb darabja – haydni könnyedséget igényel. Nehéz, mert a „Vadászat” vonósnégyes lassútétele csaknem olyan összetett, mint a Jupiter-szimfóniáé. Nehéz, mert mindenki ismeri a Klarinétötöst – de milyen kevesen játsszák jól! És nehéz, mert – ahogy említettem – alig van ma zenész, aki igazán értene Mozarthoz.

Az F-dúr vonósnégyes első tételében az eltolt ritmusú zárótéma csak az utolsó megszólalásra vált érthetővé. Az f-moll lassútétel szordinált hangzása ugyan elgyönyörködtetett, egy-egy súrlódás finom hangsúlyt kapott, amely kiemelte a tétel későbbi műveket és Händelt egyszerre megidéző panaszos hangvételét – ez a tétel volt talán az egész koncert egyik legjobban sikerült momentuma. Sajnos néha meg-megtörtek a zenei gondolatok, az egyre bővülő frázisok. A menüettben szinte mindig hangsúlyt kaptak a záróhangok, ráadásul mindig egyformán. Itt kezdtem először hiányolni a könnyedséget a prím játékában, és itt tűnt először fakónak, határozatlannak a cselló. A szekund és a brácsa – különösen a trióban – szinte átvette az irányítást; élvezet volt a belső játékot hallani. A zárótétel fugatója sokkal jobban tetszett, bár a cselló indulása itt sem volt elég határozott.

13118294-a4b1-420c-8310-1fcef4e95a29

A „Jagd” kvartett első tételében a játékosság is megvolt: mintha itt még pacsirtákra vadásztunk volna, úgy feleselgettek egymással a szólamok. A tétel hosszú kódája azonban érthetetlenül megszaladt és nehézkessé vált. A menüett sem lett elég légies, holott a triója a legbájosabb Mozart-zenék egyike. Egyre inkább az volt az érzésem, hogy Környei Zsófia elfáradt, vagy gyengébb napot fogott ki. A lassútétel volt a koncert mélypontja. A bevezető ütemek és az utánuk következő, mozgékonyabb zenei mondatok közti összefüggést nem sikerült megfejteni, így a tételt inkább le-, mint eljátszotta az együttes. A negyedik tétel fő dallamát kettévágva értelmezték az előadók, így az egész tétel kissé túltagolttá vált – ráadásul a belső szólamok másképp tagolták a témát.

A szünet után az A-dúr klarinétötösben Szatmári Zsolt működött közre. Szatmári saját zenekara, a Nemzeti Filharmonikusok tagjaival nemrég adta elő ezt a művet – a remek előadásról a Fidelión magam is beszámoltam. Most nem alkalmi együttessel játszott – nekem mégis az az interpretáció tetszett jobban. Az eddig említett hibák e műben mind előjöttek: a nehézkesség, az olykor túltagoló hangsúlyozás, a különválasztott záróhangok, a cselló nem elég határozott indulásai és kissé (különösen a hangok befejezésekor) flautáló pianói. Szatmári ugyan nagyszerűen illeszkedett a csapatba, de olykor a teljes együttes tűnt ritmikailag hanyagnak. Tévedés lenne azt állítani, hogy az egész előadás el volt hibázva, csak épp az apró hiányosságok meg-megzavarták a tökéletes műélvezetet.

Tehát jó, de nem kiemelkedő Mozart-hangversenyt hallhattak a jelenlévők és a rádiót hallgatók. Az Akadémia Vonósnégyes nem okozott csalódást, de azt se mondanám teljes meggyőződéssel, hogy megtaláltam azt a hazai együttest, mely Mozartot is képes úgy játszani, ahogy kell. Van tehát hova fejlődniük, és érdemes is. Szívem szerint azt mondanám, menjenek el a Budapest Vonósnégyes, Pablo Casals vagy Végh Sándor kurzusára, ahol az anyanyelvi szintű Mozart-játékot tanulhatják. Mivel erre nincs lehetőség, meg kell találniuk az élők között azt a kevés zenészt, akiktől Mozartot is érdemes tanulni. Bár nem az én házi feladatom őket megkeresni, magam a Hagen Vonósnégyesre vagy Kurtág Györgyre gondolnék.

(2006. április 24. 18:05 Magyar Rádió Márványterme; az Akadémia Vonósnégyes Mozart-hangversenye; F-dúr vonósnégyes, K 168, B-dúr „Vadászat” vonósnégyes, K 458 A-dúr klarinétötös, K 581; km.: Szatmári Zsolt (klarinét)