Luca, Ottilia

Búvárkodás Debussyben

2006.06.05. 00:00

Programkereső

Persze, az ember szinte biztos lehet benne, hogy nem csalódik, ha a világ egyik legjobb zenekara korunk egyik legizgalmasabb karmesterével felvételt készít a szimfonikus irodalom legszínesebb zenéiből.
6d8329f7-2a7f-4d0e-9b18-98bbf6bbede7

Arra azonban nem számítottam, hogy Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok 2004-es Debussy-lemeze képes lesz elhitetni velem, hogy például a Faun délutánját soha korábban nem hallottam.

A titok nyitja nyilvánvalóan a helyes tempóválasztás. Rattle rendkívül nyugodt tempót vesz a Faunban, a très modéré jelentése számára valóban „nagyon visszafogott”. Ez rendkívül kockázatos ugyan, de a Berlini Filharmonikusok zenészei számára nincs lehetetlen. Elképesztő, hogy miként képesek például a fúvósok a lassú tempó következtében olykor hatalmasra nyúló íveket összefogni, és lenyűgöző, hogy Rattle pontosan érzi, meddig mehet el a zenészek képességének kiaknázásában. Mert addig a pontig könyörtelenül elmegy, de azt soha nem lépi túl. A felvételen egyetlen hanghiba, egyetlen akárcsak bizonytalannak tűnő szólambelépés nincsen – amelyektől pedig még Boulez sokszorosan és méltán díjnyertes Debussy-felvételei sem mentesek –, Rattle egész egyszerűen mintaszerű munkát végez.

Mélytengeri búvárként haladunk előre a zenében, Rattle kezében hatalmas reflektorok, a legapróbb zugba is bevilágít, nincs az a különös zenei képződmény vagy jelentéktelennek tűnő hangjegy, amelyre ne hívná fel a figyelmet. A nyugodt tempónak köszönhetően mindenre van időnk; a különböző hangszínek, és az egyes szólamok egymáshoz viszonyított hangereje tökéletesen van kikeverve, ismert zenei anyagok új színeket kapnak, és felszínre kerül a mű néhány kevéssé ismert rétege is. Rattle tisztában van azzal, hogy mit jelent Debussy számára a polifónia, hogy Palestrina és Bach nem véletlenül voltak Debussy kedvencei, hogy ez a zene nem puszta színkavalkád, hanem rendkívüli tudatossággal, kivételes zeneszerzői fortélyokkal megkonstruált forma – és mégsem szorul egy pillanatra sem a háttérbe az a letaglózóan intenzív érzékiség, ami a Faun délutánja szinte minden ütemét áthatja.

Rattle a Tengerben is folytatja a búvárkodást, és a zenekar is tovább remekel, ezt a felvételt azonban kevésbé éreztem revelatívnak. Még akkor sem, ha számos kivételes pillanata van az előadásnak: a nyitótétel cselló-kvartettje egész különleges színnel szól, a harmadik tétel végi rézfúvós korál pedig rendesen próbára teszi a hangszórókat. A lemezen a két slágerdarab mellett megtalálható a kései Debussy mesejátéka, a Játékdoboz is, illetve egy kortárs angol szerző, Colin Matthews három Debussy-hangszerelése a Prelűdök sorozatából. A két művet összekapcsolja, hogy egyiket sem Debussy ültette át zenekarra – a Játékdoboz hangszerelését André Caplet fejezte be, Debussy alig a mű harmadával készült el a világháború kitörése előtt –, mégis mindkettő nagyszerűen szól szimfonikus ruhába öltöztetve. Hogy az efféle hangszereléseket ki hogyan ítéli meg, ízlés kérdése, Debussynek mindenestre nem hiszem, hogy ártana, különösen nem ilyen előadásban.

Az pedig igazán örömteli, hogy a lemezen a Játékdoboz ott szerepel a szimfonikus repertoár két legnagyobb slágerének számító Debussy-mű mellett. A két jól ismert darab Rattle-éknek köszönhetően talán átad valamit a népszerűségéből ennek a nagyszerű s alig-alig ismert zenének.

(Simon Rattle, Berliner Philharmoniker – Debussy: La Mer, La Boite a joujoux, Préludes a l’apres-midi d’un faune; Debussy/Matthews: Three Preludes. EMI Classics, 2005.)