Árpád

Komoly zene, könnyű buli

2006.06.06. 00:00

Programkereső

- Üzenem a magyaroknak, hogy vonósokra van szükségünk! - mondja Joy Bryer, az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának alapítója. A huszonnyolc éve létező együttesbe idén rekordszámú magyar zenészt vettek fel.

A minden évben új összetételben fellépő zenekar egy tavaszi és egy nyári turnéra indul Vladimir Ashkenazy karmester irányításával. A körülbelül száz fiatalból álló zenekart annak idején Joy Bryer és férje alapították, hogy összegyűjtsék az unió legtehetségesebb fiataljait.

- A magyar zenészek hatezer jelentkezőből kerültek be, ez igazán jó ajánlólevél - véli Zongor Attila, a felvételiket szervező KultúrPont Iroda vezetője. Ebben az évben közel kilencvenen jelentkeztek Magyarországról. A 2006/2007-es zenekar tagjai Loboczky Balázs (hegedű), Páll Levente (brácsa) és Spáth Viktor (trombita) lettek. Loboczky Balázs már az idei tavaszi turnén is részt vett Csap Melindával (hegedű), Farkas Ágnessel (oboa), akik a tartalék-listáról kerültek be a zenekarba.

- Ösztönző volt ennyi jó zenésszel együtt muzsikálni - meséli Csap Melinda, aki elhalasztotta diplomakoncertjét, hogy részt vehessen a turnén. - A szervezés lenyűgöző, a zenekarnak van orvosa is. Gyakran buliztunk, hiszen valakinek a csapatból mindig volt születésnapja - folytatja a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében tanult Melinda. Farkas Ágnes szerint Ashkenazyval dolgozni érdekes, a karmester "érzelmileg nagyon tud hatni az emberre".

A lányoknak a kéthetes megfeszített garmisch-partenkircheni próbák után - azért szervezték oda, mert Richard Straussnak élnek a bajor síparadicsomban leszármazottai, akikkel a diákok is találkoztak - egyhetes turné következett Münchenben, Salzburgban és Bolzanóban. A zenekar nyelve az angol, és a szigetországi zenészek igen nagy számban képviseltetik magukat. - Magyarországon nem ismerik az együttest, még nem igazán jelent belépőt a művészvilágba - meséli Melinda. Bryer szerint a zenekar igen megváltozott, mióta tíz új ország csatlakozott: "a gyerekek rengeteget tanulnak egymástól, egymásról" - mondja a brit származású hölgy.

A zenekar az unió gazdasági oldalán bőven túlmutat. - Ma az uniós állampolgárok fejenként hét centet költenek a kultúrára a költségvetés alapján, az EU ebből tart fenn több tucat intézményt, finanszírozza a kulturális fővárossal kapcsolatos eseményeket, és a zenekart is támogatja - emlékeztet Zongor Attila. Ahogy Joy Bryer fogalmaz: az uniós direktívák nem érintik meg az embereket, a zene viszont igen. Mrs. Bryer ezért is szajkózza Brüsszelben, hogy több ilyen projekt kel, mint ez a zenekar.