Szilárda

A Nemzeti Filharmonikusok évadzáró koncertje

2006.06.07. 00:00

Programkereső

Június 9-én, pénteken este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kerül sor a Nemzeti Filharmonikusok évadzáró hangversenyére, Kocsis Zoltán vezényletével.
ae47a76f-4215-44ab-8062-344d3189fe16

Az est egy kortárs magyar művel, az 1999-ben elhunyt Bozay Attila harminc évvel ezelőtt írott, Eötvös Péternek ajánlott második Pezzo sinfonicójával indul, melynek előadó-apparátusa is különleges: két zongora, kettős zenekar és ütők. A most záruló szezonban a Nemzeti Filharmonikusok jó néhány kortárs magyar szerző műveit eljátszották – emlékezetes Jeney Zoltán Halotti szertartásának, Dubrovay László ütőkre és zenekarra írott Concertójának, illetve Kurtág György több művének előadása –, ebbe a sorba illeszkedik a Bozay-darab megszólaltatása is.
A koncert következő száma Rahmanyinov Rapszódia egy Paganini-témára című, 1934-ben keletkezett kompozíciója. Rahmanyinov Paganini 24. caprice-ának híres témáját választotta műve kiindulópontjául, ugyanazt a témát, amelyet már Liszt is feldolgozott, s amelyre Brahms két variációsorozatot is komponált. (A huszadik század második felében egyébként Lutosławski írt változatokat ugyanerre a témára, szintén zongorára és zenekarra). A mű szólistájaként Oravecz György lép pódiumra. Befejezésül egy rendkívül népszerű mű, Dvorák IX. Újvilág szimfóniája hangzik majd el.

június 9. péntek 19:30, Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem