Árpád

„Utak Mozarthoz”...

2006.06.08. 00:00

Programkereső

… címmel rendezték meg június 2. és 5. között a Salzburgi Ünnepi Játékok pünkösdi hangversenysorozatát.

A kínálatban Mozart zenéjén kívül Händel, Scarlatti, Haydn, a Bach-család tagjai közül pedig Johann Sebastian, Carl Philipp Emanuel és Wilhelm Friedemann művei szerepeltek – vagyis olyan szerzők muzsikája, akik művészetükkel valamiképpen mind hatással voltak Mozart zeneszerzői fejlődésére.

Magam két, kizárólag az ünnepelt kompozícióiból összeállított zenekari koncertet hallgattam meg a Mozarteum nagytermében. Mindkét program Mozart egy-egy jól ismert fiatalkori szimfóniájával kezdődött és egy későivel zárult, a szünet előtt pedig egy-egy versenymű hangzott el. Érdekesnek ígérkezett, hogy mindkét esetben jelentős historikus együttesek és nem kimondottan a régizene specialistáinak tartott szólisták játszottak együtt.

Szombaton – éppen két héttel a Művészetek Palotájában adott hangversenyük után – a budapestivel részben egyező műsorral lépett pódiumra a Philippe Herreweghe által vezetett Orchestre des Champs-Élysées. A karmesterrel való korábbi találkozásaim, valamint az otthoni koncertről szóló egyik kritika alapján a legnagyobb várakozással tekintettem az est elé – talán ezért is csalódtam annyira.

Pedig remek muzsikusok ülnek a zenekarban: szépek a „kis” g-moll szimfónia fúvósállásai, a vonóskar is gondozott, gazdag tónusú. Minden frázis, minden egyes hang kontrolláltan, precízen szólal meg, a hangzás arányos és kerek. Mégis, már az első tétel expozíciójának vége felé határozottan úgy éreztem: unatkozom. Herreweghe nem élt kellőképp a szövetben rejlő hangzásbeli kontrasztokkal, nem használta ki eléggé a frazeálás finomságait és adós maradt az igazán markáns karakterekkel is. Hiányzott a ritmika és a tempó ruganyossága, s ettől az egész interpretáció kissé fáradttá (és fárasztóvá), magyarán: lapossá vált. A Jupiter-szimfónia előadása sokkal jobban tetszett – nem tudom, azért-e, mert Herreweghe-hez közelebb áll a darab, vagy egyszerűen csak azért, mert elementáris hatású remekmű. A karmesternek, aki a kompozíció kontrapunktikájának kidomborítására itt különös súlyt fektetett, sikerült valódi feszültséget teremtenie – olyannyira, hogy a közönség lelkesedéséből egy ráadásra is futotta, így a hangversenyt nyitó „kis” g-moll szimfóniára a koncert végén a „nagy” g-moll fináléja felelhetett.

Mozart G-dúr hegedűversenyének (K 216) és C-dúr rondójának (K 373) szólistája, Christian Tetzlaff – az Orchestre des Champs-Élysées tagjaitól eltérően – nem historikus, hanem modern hangszeren játszik. Ebből többek közt egy fontos gyakorlati probléma adódott a koncerten: nevezetesen, hogy Tetzlaffnak – mint ahogy bejelentéséből értesülhettünk – a szokottnál jóval mélyebbre (430 Hertzes A-ra) kellett hangolnia instrumentumát, amiről csak kevéssel a fellépés előtt szerzett tudomást. A művész azonban megbirkózott a szokatlan kihívással, és az apróbb intonációs hibák végül is nem árnyékolták be játékát. Persze nemcsak ez a 10 Hertz választotta el a szólista és zenekar zenei felfogását: Tetzlaff mai hegedűtechnikával, sok vibratóval játszott, ám előadásának megkérdőjelezhetetlen ízlése, technikai perfekciója és magávalragadó vitalitása kétségtelenül igen vonzó összhatást keltett.

Ugyanez sajnos nem mondható el a vasárnapi hangverseny szólistáiról, Katia és Marielle Labeque-ről. A francia zongorista testvérpár ezúttal ugyan nem modern, hanem korabeli hangszereken játszott, ám ez ebben az esetben csak azt bizonyította, hogy a hangszerválasztás önmagában még nem minden. Hiába ült ugyanis a két nővér Mozart Esz-dúr versenyművének (K 365) megszólaltatásához egy-egy Silbermann fortepiano mellé, ha játékuk teljességgel mai zongorázás volt. Ráadásul abból sem a legjobb fajta. A második szólamot játszó Marielle Labèque interpretációját inkább csak kissé szürkének mondanám, nővére viszont (talán kompenzációképp?) látványos, ám ízléstelen show-zongorázást csapott: keze alatt kontrollálatlan, olykor durva hangok és ritmustalan, elsietett frázisok keltek életre.

2e5322a5-5bfd-4b14-a1b0-8a71db22dbed

Vele szemben Paul McCreesh olyan muzsikálásra mutatott példát, amely nem kevésbé látványos és figyelemfelkeltő, de ahol mégis minden mozdulat magából a zenéből fakad, és a zenét szolgálja. McCreesh szereti az élénk tempókat: értelmezésében mind a koncertet nyitó A-dúr (K 201), mind a szünet után megszólaló Esz-dúr szimfónia (K 543) lassútétele kecses, táncos karaktert nyert, de az előbbi menüettje és az utóbbi lassú bevezetése is gyorsabb volt a szokásosnál. Az Esz-dúr mű Adagio-szakasza ebben az előadásban egyszerre hatott méltóságteljesnek és nagyon egybefogottnak.

McCreesh számára, úgy tűnik, az a legfontosabb, hogy a zenei folyamatokat és irányokat tegye hallhatóvá: nála nincsenek különálló hangok, statikus területek – minden dinamikus, minden vezet valahová. Interpretációjának robbanó energiájához és fűtöttségéhez mindezeken túl nyilvánvalóan az is hozzájárult, hogy kiváló együttese, a szintén korabeli hangszereken játszó Gabrieli Players – a csellistákat és a fagottosokat kivéve – mindkét Mozart-szimfóniát állva adta elő. Meglepő, hogy Mozart már az A-dúr szimfóniában – jóllehet csak két-két oboát és kürtöt ír elő – milyen jelentős szerepet szán a fúvósoknak. McCreesh is megkülönböztetett figyelmet szentelt megszólalásaiknak: az első tétel kódájában remekeltek is a kürtök, ám a darab legvégén – talán épp a rájuk nehezedő pszichikai nyomás miatt – hatalmas gikszert fújtak. Pontatlanságok az oboák háza táján, sőt ritkán még az egyébként nagyszerű első hegedűszólamban is előfordultak. Mégis, ha az előző napi hangversenyre gondolok, úgy érzem: e kis szeplőkkel együtt is sokkal szívesebben hallgatom a Gabrieli Players játékát, mint Herreweghe-ék pontos, de kissé unalmas zenélését.

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2006; „Utak Mozarthoz”; 2006 június 3. 19:30 Mozarteum; Az Orchestre des Champs-Élysées koncertje; Műsor: Mozart: g-moll szimfónia K 183; G-dúr hegedűverseny K 216; C-dúr rondó hegedűre és zenekarra K 373; C-dúr (Jupiter) szimfónia K 551; km.: Christian Tetzlaff (hegedű), vez.: Philippe Herreweghe. 2006 június 4. 15:00 Mozarteum; A Gabrieli Players koncertje; Műsor: Mozart: A-dúr szimfónia K 201; Esz-dúr versenymű két zongorára K 365; Esz-dúr szimfónia K 543; km.: Katia és Marielle Labèque (fortepiano), vez.: Paul McCreesh)