Árpád

Spleen

2006.06.12. 00:00

Programkereső

„A Zongora” a magyar zenei élet egyik legrangosabb hangversenysorozata. Az idei széria utolsó fellépője Mihail Pletnyov (a nem latin betűs nevek írásmódjáról ld. még Gorbatshev – Gorbacsov), a mindössze 49 éves vénember volt.
2d0c0aa8-400b-4cde-9c72-56669a6f0728

Van ilyen: Füst Milán is ezt a szerepet játszotta (később aztán, amikor már tényleg megvénült, gyönyörű verseket írt arról, milyen rossz öregnek lenni) – de hát ő legalább nagyerejű verseket és elbeszéléseket, regényeket írt. Pletnyov viszont zongorista. A világot szemmel láthatóan megvető, unott és kiábrándult maszk nehezen fér össze a színpadi művész életével.

Ez azonban csak külsőség. Sokáig meg voltam róla győződve, hogy Szokolov pl. autista – de ha az is, kit érdekel, amíg így zongorázik. Virszaladze fekete ruhája (hogy csak az idei bérletnél és Chopinnél maradjunk) pedig többeket megtévesztett: elkönyvelték boszorkánynak, játékát ki tragikusnak, ki száraznak és mesterkéltnek érezte – hogy mennyire jól zenélt, az Pletnyov koncertje alatt ezerszer jutott eszembe.

Pletnyovot nem fogom elkönyvelni semminek – legkevésbé zongoraművésznek. Ahhoz ugyanis az szükséges, hogy a zongorista legalább csekély mértékben igyekezzen az alkotói szándékot kutatni. Ennek legegyszerűbb módja, ha azt játssza, ami a kottában van. A húszas-harmincas évek nagy Chopin-játékosai (pl. Paderewski, Moiseiwitsch – vagy Mojszejevics?) is sokszor térnek el a kottától, mégis: játékukban (ha nem is szeretem előadásmódjukat) van valami elemien chopines. Pletnyovéban semmi sincs, csupán hollywoodi limonádé. Olyan, mintha több pedál is lenne a zongorán, mikor ő játszik. Az egyik felirata: „szomorúság”, a másiké: „hisztéria”, a harmadiké: „világundor”, a negyediké: „vadság”. Olykor benyomja a „vidámság”-gombot is, ilyenkor odasöttyent egyet a felfelé ívelő futam végére (mint pl. az Asz-dúr keringőben). Pedig tud szépen is játszani: olyankor ezt a klisét hozza: „most szépen játszom”.

Játékát röviden egy szóval tudnám jellemezni: értelmetlen. Egyetlen konstans tempót nem hallottunk az egész koncerten, olykor még a metrum se derült ki hosszú sorokon keresztül. A záróakkordok lekonyultak (hiába színezte ki őket felesleges oktávhangokkal), a dallamok nem tartottak sehová. A felfelé szaladó melódiák crescendáltak, az ereszkedő dallamok halkultak, egész este, kivétel nélkül. Az f-moll fantáziáról ugyanúgy nem derült ki, milyen fontos mű, mint a g-moll balladáról. Az sem, hogy szerkezetük van, nem csak egymásra dobált érzelmekből épülnek. Sem a mazurkák, sem a keringők nem voltak táncosak. A tempó-, a hangerő- és hangszínváltásokat utólag sem sikerült megértenem. A technikailag sem makulátlan zongorázás zeneileg értékelhetetlennek bizonyult.

Pletnyov persze kellően hatásvadász – a patronok elsülnek, a siker biztos. Hiába, ebből él három évtizede. Pályáját minden zongorista irigyli: huszonegy évesen győzelem a Csajkovszkij-versenyen, melyet lemezek özöne követ a legnagyobb kiadóknál (az EMI-hoz tartozó Virgin Classicsnél is, mielőtt bárki elfogultsággal vádolna). Vajon 1978-ban, karrierje elején még öröm volt számára a zongorázás? Nem tudom, de bevallom: nem is érdekel. A műsor végén, az első ráadás előtt arcáról valami ilyesmit olvasok le: „nektek ez tetszett? mert nekem nem”. Arra tippelek, rég a vacsorán és az ágyikón jár az esze, de Pletnyov két ráadással tovább ünnepelteti magát. Ahogy a második után kelet-európai tisztelgés-félével búcsút int a színpadnak, arra gondolok, ötven-száz év múlva majd az ő felvételei alapján alkotnak véleményt korunk Chopin-játékáról. Hogy e kiábrándító gondolat után elszálljon a dühöm, hazaérve meghallgatom a ráadásként játszott Liszt-átiratot Virszaladzéval. Egy kicsit helyrebillen a világ harmóniája.

(2006. június 9. 19.30 Zeneakadémia Nagyterem; Mikhail Pletnev zongoraestje; Chopin: f-moll fantázia, op. 49; Mazurkák (Desz-dúr, op. 30/3; cisz-moll, op. 50/3; C-dúr, op. 68/1; c-moll, op. 56/3; f-moll, op. 68/4); g-moll ballada, op. 23; Asz-dúr polonéz-fantázia, op. 61; Noktürnök (fisz-moll, op. 48/2; Esz-dúr, op. 9/2; f-moll, op. 55/1; cisz-moll, op. 27/1); Asz-dúr keringő, op. 34; e-moll keringő, op. post.)