Árpád

A Hungaroton újdonságai

2006.06.18. 00:00

Programkereső

A Hungaroton kiadó négy újdonságával bővült a klasszikus és jazz lemezek kínálata. A most megjelent korongokon az Amadinda Ütőegyüttes Cage-sorozatának újabb darabja, Schiff András, Perényi Miklós DVD-video felvételei, valamint a "Hungarian Jazz History" című sorozat három következő lemezének zenéi hallhatóak.

Az Amadinda Ütőegyüttes világviszonylatban is egyedülálló vállalkozásának gyümölcse, a Cage-sorozat negyedik részéhez érkezett. Az 1984-ben alakult, és a közvélemény által a világ egyik legeredetibb ütőhangszeres együtteseként számon tartott, négytagú formáció 1998-ban indította útjára Legacies (Hagyományok) elnevezésű sorozatát. Ebben a huszadik századi zene egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjének, John Cage-nek összes ütőhangszeres műveit is rögzítik. A sorozat eddigi három lemezén hallható többek közt a Four4 című kompozíció is, amelyet a radikálisan gondolkodó komponista az Amadinda Ütőegyüttesnek ajánlott, és amelynek 1992-es tokiói ősbemutatója is a magyar kvartett nevéhez fűződik. Az összkiadás negyedik kötetén hallható először teljes egészében az eddig hiányosnak vélt Four Dances című alkotás. A darab hiányzó 25 taktusa a felvétel előkészületei során került elő. Az együttes szeptemberben vonul ismét stúdióba, hogy a hatrészesre tervezett sorozat ötödik lemezének anyagát rögzítsék.

Talán kevesek előtt ismert, hogy a Bach-tolmácsolásaival is hírnevet szerzett zongoraművész, Schiff András első lemezét éppen húszéves korában készítette a Hungarotonnál - ezen Bach egyik angol szvitjét is játssza. 2003 februárjában a budapesti Zeneakadémián a teljes sorozatot tolmácsolta – ennek felvétele látható a nemrég megjelent DVD-n, amelyen mindegyik mű előtt Schiff András zenével színesen illusztrált magyarázó előadásait is hallhatjuk - nemcsak magyar nyelven, hanem angolul is, német és francia felirattal.

Szintén Dolby Digital hangformátumú DVD-n jelent meg a Bach-életmű másik nagyszabású sorozata, a hat csellószvit, amelyet Schiff András állandó kamarapartnere, a budapesti Zeneakadémia másik világhírű neveltje, Perényi Miklós játszik. Az első számú magyar csellista Pablo Casals meghívására vett részt a legendás katalán muzsikus mesterkurzusain, és adott koncerteket fesztiválján, Marlboróban. Perényi Miklós szintén nem először rögzítette a csellisták bibliájának is tekinthető műveket; az 1981-es felvétel után most digitális videó-film változatban is élvezhető a kiváló magyar gordonkaművész átszellemült Bach-játéka.

5b79aefb-783a-458c-a473-cef351c7bb07

A Hungaroton a magyar modern jazz hangzó örökségéből válogatta ki az értékes alkotásokat Jazz History című sorozatában, amely már 17. lemezénél tart. A gazdag archívumból felkutatott válogatások utóbbi időben megjelent korongjain a magyar jazz két prominens személyisége szerepel. Binder Károly és Vukán György a nyolcvanas években megjelent albuma mellett érdekes válogatást nyújt át a Hungaroton 1968 és 1985 között megjelent lemezeiből Jazz Dance from Hungary címmel. A megjelent kritikák egybehangzóan azt állítják, hogy a magyar jazz-zenészek már ekkor sem maradtak el a jazz élvonalától. Pege Aladár, Török Ádám, Dés László és Deseő Csaba mellett a régóta a tengerentúlon élő Gárdonyi László 1983-as debütáló albumának nyitó száma is hallható.