Valér

A hét portréja: Szervánszky Endre

2006.06.19. 00:00

Programkereső

A magyar zeneszerző és tanár 1911. január 1-jén született Budatétényben. 1927-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klarinét szakán, majd különböző zenekarokban játszott.
35ea1d94-62ce-401d-8cc8-6837be015a24

A Zeneakadémia zeneszerzés tanszakán 1931-ben kezdte meg tanulmányait. Siklós Albert növendékeként végzett 1936-ban. Az 1930-as években részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1941-ig a Magyar Rádiónak készített hangszereléseket, és különféle zeneiskolák zeneelmélet-tanára volt. 1948-ig a budapesti Nemzeti Zenedében zeneszerzést és zeneelméletet tanított, ekkor kinevezték a Zeneakadémia zeneszerzés tanszékének tanárává. 1945 és 1949 között a Szabad Nép számára írt kritikákat. 1948-tól haláláig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára volt. Növendékei közé tartozott többek között Sári József, Balassa Sándor, Sáry László, Madarász Iván és Bogár István. 1977. június 25-én halt meg Budapesten.

Első zeneszerzői sikerét az 1936-38-ban komponált I. vonósnégyesével aratta. Zeneszerzői nyelvezetét előbb Kodály, majd mindinkább Bartók zenéje befolyásolta. E periódus legkiemelkedőbb kompozíciói a Klarinétszerenád (1950) és a Fuvolaverseny (1952). 1954-től új alkotói korszakába lépett: a korábbiaknál nagyobb szabású műveket komponált (Zenekari concerto József Attila emlékére). II. fúvósötösében a szerializmus felé való fordulás jegyei fedezhetők fel. 1959-ben írt Hat zenekari darabja jelentős fordulópont nemcsak saját zenéjében, de a magyar zenei életben is: Szervánszky megismerkedett a tizenkétfokúság technikájával, mindemellett azonban megtartotta a bartóki örökséget. Később egyre kevesebbet komponált, kései művei közül a Pilinszky verseire írt Requiem című oratóriuma emelkedik ki.