Luca, Ottilia

Rondó - Zsidó kántorok válaszolnak

2006.08.17. 00:00

Programkereső

Az idén kilencedik alkalommal megrendezendő Zsidó Nyári Fesztivál programjában minden évben szerepel egy nemzetközi kántorkoncert hazai és külföldi kántorok közreműködésével. Rovatunkban ezúttal az idei fellépőket kérdeztük arról, mit jelent számukra az imadalok hangversenyen történő megszólaltatása?

Fekete László

Feltehető a kérdés, hogy szabad-e egyáltalán az imádkozás szöveganyagát nem vallási összefüggésben megszólaltatni, megjeleníteni? Milyen jogosultsága van egy művészeti célú előadásnak – még ha valláskulturális is – szakrális szempontból? A hitét gyakorló ember világában az imának rendelt ideje és helye van: e meghatározott kötelmek a rituálénak érvényességet, rendkívüliséget és erőpotenciált adnak. Igényes vallási közösségek komolyan veszik e szempontokat: pl. zsinagógai koncertjeiken a frigyszekrényt elfüggönyözik vagy kordonnal választják el a más célú eseménytől. Szigorúbb esetben a tóratekercset viszik ki helyéről, megfosztván az épületet vallási érvényétől. Így van ez máshol is: az oltárszentség is kikerül a templomtérből még akkor is, ha a program egyébként vallási tartalmú. Japánban pl. vallási tematikájú színielőadásokat a templomok előtti tereken mutatnak be. A zsinagóga nemcsak az imának, hanem a közösségnek és a tanulásnak háza is egyben. Értelmezésemben ezért imáink hangversenyen való megszólaltatása ez utóbbi két rendeltetés jegyében indokolt: műsorvezetés vagy részletes programismertető kiadvány tanulási célt is beteljesít. Az egyes számokkal kapcsolatban adott tartalmi, imahelyzeti vagy más érdekes vonatkozású közlés jó esetben rávezet vallási, művészeti, történeti, de akár más művelődési terület összefüggéseire is. Figyelembe kell venni, hogy a kántorkoncertek iránt jelentős az érdeklődés: a közönség nagyobbik része nem tekinthető rendszeres zsinagógai szertartáslátogatónak, másfelől igen jelentős, sőt nézőszám szempontból többséget jelent a másszármazásúak érdeklődése a Dohány utcai zsinagóga koncertjein. De hasonló a helyzet az ország más városaiban is, általában valamilyen zsidó aktualitáshoz szervezett eseményeken vagy fesztiválokon. A koncertlátogató e kántori felvonulásokon a nyilvánvaló újdonságon és enyhe egzotikumon kívül a különböző zenetörténeti korokra való ráismerés élményét is kaphatja. Az elmondottak alapján fogalmazódik meg elképzelésem a kántorhangverseny műfajának jelentőségéről: ismertetni, a hit és a művészet erejével közvetíteni az Örökkévaló iránti elkötelezettségünket.

Simon Cohen

Ellentétben a klasszikus énekessel, a kántor nem elsősorban művész. Bár mindent tudnia kell, amit a legképzettebb operaénekesnek, mindenekelőtt az a feladata, hogy katalizátora legyen az imában megnyilvánuló kommunikációnak. Így sokkal magasabb követelményeknek kell megfelelnie, mint egy világi mű előadójának. Mielőtt kiállok a zsinagógában a gyülekezet elé (úgy, mintha színpadra állnék), rövid imát mondok, hogy a gondolataim és a hangom együttesen szolgálják a célt. A héber nyelvben a „kántor” szó („Shali’ach Tzibur”) szó szerint azt jelenti: „a gyülekezet hírnöke”. E funkció betöltése a zsinagóga kántorának egyetlen feladata. Ő egyfajta „hangzó közvetítő” a gyülekezet tagjai számára, akiknek egyéni képességei híjával lehetnek azoknak a spirituális vagy zenei kvalitásoknak, amelyek ahhoz szükségesek, hogy magasabb régiókba emeljék őket. A kántor egyfajta csatorna, amely minél kimunkáltabb, annál sikeresebb az üzenet közvetítésében. Bár a koncertpódium nem az ima helye, a szöveg és a zene ugyanaz, és a spirituális fókusznak valamilyen mértékben ott is jelen kell lennie ahhoz, hogy a kántor hatékonyan tudjon kommunikálni a közönséggel. A szavak és a bennük kifejezett érzelmek ugyanazt az üzenetet hordozzák, akárhol áll is az énekes. Sokan, akik kántorkoncertre jönnek, nem járnak zsinagógába, mégis: spirituális kapcsolatba kerülnek Istennel a liturgikus dallamok által. Ezek a dallamok emlékeztethetik őket a zsinagógában tett gyerekkori látogatásaikra; lelkük mélyére hatnak, és a legtisztább módon, közvetlenül szólnak hozzájuk anélkül, hogy külső tényezők és társadalmi gátlások elvonnák a figyelmüket. Bár egy ortodox zsidók a zsinagógát az imádság házának – és mint ilyet, megszentelt helynek – tekintik, egész másképp tisztelik ezeket az épületeket, mint más vallásúaknak a saját templomaikat. Egy zsidó számára a Teremtő mindenhol jelen van, ezért kisebb jelentőséget tulajdonít a tégláknak és a habarcsnak – és nagyobbat azoknak a szent szavaknak, amelyeket imádság közben kiejt, akárhol is van. A legkézenfekvőbb hasonlat, ami eszembe jut ezzel kapcsolatban, Bach passióinak koncerttermi előadásai húsvét táján, amelyek előtt a közönség tagjait arra kérik: ne tapsoljanak a koncert végén. Olyan családból származom, ahol a klasszikus és a liturgikus zene művelésének is nagy hagyománya van, és ez felbecsülhetetlen segítséget jelentett a képzésem és a karrierem szempontjából. A zenei gyökerek megadják nekem azt az ösztönös irányítást, amely ahhoz kell, hogy ne csak egy dallamot és az ima egy sorát formáljam meg, hanem a kettőt együtt. A Talmud rabbijai kétezer évvel ezelőtt felismerték, hogy a Mindenhatóhoz vezető egyik ösvény: a zene az imádságban. Azt is megtudjuk a Bibliából, hogy Lévi törzsének tagjait kifejezetten arra választották ki, hogy a zsoltárokat és az imádságokat énekeljék a templomban. Én olyan szerencsés vagyok, hogy ehhez a törzshöz tartozom (ez az egyetlen törzs Jákob leszármazottjai közül, amely a mai napig megtartotta identitását). S bár tudom, hogy vannak olyan papok és léviták, akik botfülűek, én nem vagyok az….

a31c2f56-6478-4402-8783-645cd725bed8

Tóth Emil

Felmerülhet a kérdés: miért fontos a zsidó istentiszteletben a kántor munkája? A kántor a közösség küldötte, ő az, aki minden imát elimádkozik, ami az adott ünnepre vonatkozik. Azok helyett is énekel, akik nem tudnak imádkozni. Száz évvel ezelőtt nem volt tévé, rádió, mozi. Egy kis faluban vajon mi képviselte a kultúrát, mi volt az, ami szebbé tette a zsidó emberek napjait? Elmentek a templomba, imádkoztak és a kántor énekét hallgatták, akár napokon keresztül. Ő maga volt a kultúra. A zenének, a dalnak mindig is fantasztikus összetartó ereje volt a múltban és a jelenben egyaránt. A közös éneklés összekapcsol, legyen az közösségi éneklés vagy kórusban való részvétel. Az éneklés lelki szükséglet. Összekovácsolja a szenvedő emberek lelkét: nemcsak a zsidóság liturgiájában, hanem más vallásokéban is. A zsidó ünnepek közül kiemelkedik a Jom kippur („engesztelő nap”) és a hozzá tartozó Kol nidré („minden fogadalom”) estéje, amikor egy speciális dallam szólal meg: a Kol nidré-dallam. Az ima 1200-1300, a melódia 200-300 éves. Ezen a napon a Kol nidré a világ legkisebb és legnagyobb zsinagógáiban is ugyanúgy hangzik el. Így az énekek felszállnak, az éterben összefonódnak és eljutnak a Mindenható Istenhez, így kötve össze a világon élő zsidó emberek lelkét. Isten háza mindenki előtt nyitva áll. Nemcsak a koncertekre, hanem az istentiszteletre is el lehet látogatni, betartva a rituális szabályokat. A kántorkoncertek azért kiemelkedően fontosak, mert a hangversenyekre azok az emberek is eljönnek, akik egyébként ritkán járnak templomba, s a más felekezethez tartozó hívők is indíttatva érzik magukat arra, hogy meghallgassák a csodálatos, több száz éves zsidó dallamokat.