Árpád

Etűd trombitára

2006.10.09. 00:00

Programkereső

Rézfúvósnak lenni ma Magyarországon nem lehet egyszerű feladat. Bár szinte mindegyik rezes hangszernek megvannak a kiváló magyar képviselői, színpadon a zenekarban való szereplésen kívül nemigen tűri meg őket az itthoni közönség.
078ce62d-fc21-41d1-9ea1-76a041a2dae6

Méltán szeretik a hallgatók a vonós hangszerek bársonyos, puha hangját, a zongora fényes hangzását, de nem árt megismerkedni például az ércesebben szóló trombitával és annak megszólaltatóival sem. A harmadik alkalommal megrendezett Szatmári Rézfúvós Napok keretein belül idén rendezték meg első alkalommal Fehérgyarmaton az Országos Egyetemi és Főiskolai Trombitaversenyt. A megmérettetés győztesével, Molnár Lászlóval Filip Viktória beszélgetett.

- Mit jelent számodra ez a díj?

- Nagyon örülök neki, büszke vagyok rá. Reméltem, hogy jól fogok szerepelni, de minden várakozásomat felülmúlta az, hogy megnyertem a versenyt. Az egész nyaram úgy telt, hogy egy másik, Koreában megrendezett versenyre is készültem, de az nem sikerült jól. A gyakorlás Fehérgyarmaton hozta meg az eredményt. Amikor hazaértem Koreából, akkor csak pár napom volt, hogy ráhangolódjak a fehérgyarmati versenyre, ahol egy teljesen eltérő versenyprogramot kellett játszanom. A díj egy visszajelzés számomra arról, hogy jó úton járok, és igen nagy motiváló erő is egyben. Annyira feldobott a siker, hogy újabb, ráadásul nemzetközi versenyre neveztem be, ami novemberben lesz, Chieri városában.

- Mennyi lehetősége nyílik egy magyar trombitásnak arra, hogy versenyeken, nemzetközi megmérettetéseken is bizonyítsa tehetségét?

- Az elmúlt egy-két évben nem volt annyi lehetőség, mint a mostani időszakban. Sokat kellett kutatni ahhoz, hogy az ember rátaláljon egy-egy nemzetközi versenykiírásra. Magyarországon egyetlenegy nemzetközi trombitaverseny van Pilisvörösváron. Országos megmérettetést zeneiskolás és középiskolai szinten gyakrabban, két-három évente rendeznek.

- Milyen színvonalú volt a verseny?

- Erős volt a mezőny és a kiírt darabok nehézsége is. A három fordulós verseny minden pillanata mind szellemileg, mind fizikailag igen sok erőt vett ki belőlem.

- Egy ilyen győzelem mennyit jelent szakmai körökben?

- Rengeteg visszajelzést kaptam, ezért úgy gondolom, hogy az elért eredményemnek híre ment. Nemzetközi szinten ez másképp működik. Mivel azok a versenyek nincsenek azonos szinten, egy-egy helyezés sem ugyanazt a nívót képviseli.

- Milyen eredményekkel büszkélkedhetsz ezen az első helyezésen kívül?

- Gyerekkorom óta versenyzek. Az első jelentős sikert 1996-ban értem el, amikor megnyertem a Lubik Imre Országos Zeneiskolai Trombitaverenyt, 1999-ben ugyanitt második lettem. 2003-ban a miskolci középiskolai trombitaversenyen is mindenkit magam mögé utasítottam. A tavalyi Szatmári Rézfúvós Napok keretein belül egyetemi-főiskolai rézfúvós kvintett versenyt rendeztek, ahol az Espressivo Kvintett tagjaként szintén első díjat kaptam. Életem első igazi nemzetközi versenyén 2006 áprilisában első helyezést értem el Észtországban, az Ifjú Tehetségek Trombitaversenyén.

- Miért fontos számodra a versenyzés?

- A felkészülést nagyon élvezem, és ez sokat segít abban, hogy célokat tűzzek ki magam elé. Úgy gondolom, hogy azok közé a trombitások közé tartozom, akiket az visz előre, ha konkrétan meghatározott időpontokban pontos célok lebegnek előttük akár technikai, akár zenei értelemben. A versenyen sok dolog közbeszólhat, de ha a gyakorlás alapos és következetes volt, különösebb meglepetésre már nem kell számítani. Hozzá kell tenni, hogy a versenyeket ma már nem lehet kikerülni, eredményeket kell elérni ahhoz, hogy a zenei életben elismerjék az embert.

- Mik a terveid?

- Egyenlőre csak a versenyzéssel foglakozom. Szeretném minél többször megmérettetni magam. Később külföldön folytatnám a tanulmányaimat, még mielőtt itthon lediplomáznék. Most harmadéves vagyok a Zeneakadémián Szűcs Zoltán tanár úrnál. Rézfúvósként elsősorban zenekarban lehet elhelyezkedni. Tanítani egyelőre még nem akarok, szólistaként befutni pedig nagyon nehéz dolog, trombitásként nem sokaknak sikerült.

- A versenyen egy trombitát is nyertél. Milyen az új hangszered?

- Nagyon jó! Ugyan még a kezdeti nehézségeknél tartunk, de úgy tűnik, hogy egy igen kiváló hangszer lesz belőle. A Challenger II. GL típusú C-trombita a legújabb modellje a német B & S cégnek. Ez az a vállalat, amelyik próbahangszereket küld ki az általuk szponzorált zenészeknek, és ha ők valamilyen változtatást javasolnak, hallgatnak rájuk és módosítanak az eredeti modellen. Nagyon odafigyelnek a trombitások véleményére.

- Hogyan lettél trombitás?

- Édesanyámnak – aki szülővárosomban, Sárbogárdon volt zongoratanárnő – köszönhetem azt, hogy a trombitát választottam. Neki tetszett meg ez a hangszer, aztán én is megszerettem azt. Ő kezdte el menedzselni a karrieremet: bemutatott Varasdy Frigyesnek. Tizenkét évesen költöztem fel Budapestre, ahol a számomra legjobb tanárhoz, Kis Andráshoz kerültem. Ő adta meg a technikai, zenei alapokat, neki köszönhetek szinte mindent.

- A trombitán játszó művész különbözik-e, és ha igen miben egy vonós hangszeren vagy egy billentyűs hangszeren játszó muzsikustól?

- A zenészek és talán a közönség is szeretik kicsit egyszerűbb embereknek elképzelni a rézfúvósokat, amire ők néha okot is adnak. De ez egy sztereotípia, ami ellen a mai, fiatal trombitásokkal együtt én is küzdök.

- Számodra evidens volt hogy trombitás leszel?

- Soha nem is készültem semmi másnak. Gyerekkoromtól fogva nagyon sokat foglalkoztam a zenével és a trombitával, és egy iskolaváltás kapcsán már általános iskolás koromban feltettem az életemet a trombitálásra. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem döntöttem rosszul.