Valér

Dalok szöveg nélkül

2006.12.01. 00:00

Programkereső

Nem emlékszem, mikor hallottam Hauser Adrienne-szólókoncertet, ezért nagy izgalommal vártam hangversenyét, amelyet a Zenekadémián adott csütörtök este. Pozitív előítéleteimnek két oka volt: részint a műsorválasztás, részint a tisztelet, amely elsősorban a tiszadobi fesztivál szervezőjének szól.
60c8e802-04fe-4fd3-b4aa-ea7f27e81991

Tiszadobon persze hallhattam volna a művésznőt, de másképp jött ki a lépés. A műsorválasztás pedig egyfajta életutat sejtet: Mozart legismertebb, talán leggyermekibb, legnaivabb szonátájától indul el. Schubert Impromptuje megalapozza a komolyabb hangulatot. Mintha a felnövést jelképezné – ahogy a Margit a rokkánál talán a bűnbeesés-eltévelyedés zenei megfelelője lenne –, majd a Rémkirály borzalmával zárul az első rész. A második három, illetve négy szöveg nélküli dallal kezdődik, a befelé fordulásra asszociálhatunk belőlük, illetve a negyedik, egy újabb Liszt-átirat a vallásos-metafizikai emelkedést alapozza meg, mely a Weinen Klagen-variációkban teljesedik ki, és ez a terjedelmes mű koronázza a műsort. Tehát gyerekkor, felnövés, felelőtlen, tanácstalan, majd felelős felnőttkor: mintha valami ilyesmi sejlene át e műfolyamból. Másrészt fontos, hogy az összes mű a dal műfajához kapcsolódik. Csupa szöveg nélküli dal, még Mozart is az, különösen a variációs első tétel.

Ehhez képest épp itt kellett csalatkoznom Hauser Adrienne előadásában: már a legelső taktus nyújtott ritmusában a rövid nyolcad kapott nála hangsúlyt, és ez a dal és dallam elleni hangsúlyozás abszolút következetesen megmaradt mindvégig. Hauser pedig hallhatóan mindent végiggondolt, egyetlen mozdulata sem tűnt esetlegesnek. Volt persze, ahol kevesebb invenció vezérelte e végiggondolást, például az utolsó előtti variáció ritmikáját mintha nemcsak a hallgató, hanem az előadó sem értette volna – ettől még a Mozart-szonáta izgalmas maradt. És ez mondható a Schubertekre is: nem merném azt állítani, hogy így kell őket játszani, de lehet. Különösen az Erlkönig száraz, alig pedálozott interpretációja tetszett szokatlanságában. Igaz, ekkorra világossá vált, a dalszerűség mellett mi a közös az összes műben: a motorikusság. Az előadó a szünetekben, sőt a – többnyire kurtára hagyott – záróakkordok után sem tudott teljesen kiszakadni a zenék megállíthatatlan mozgásából. Ettől egyfajta zaklatottság, hektikusság jellemezte előadását – és némi helyhiány, a térérzet hiánya. De mintha ez is szándékos lett volna: a szépen előkészített terek lehetőségét következetesen hagyta ki a művésznő, mintha félne tőlük.

Az első rész után egyáltalán nem voltam elégedetlen, mert mindig örülök, ha valaki mer másképp játszani, mint ahogy „kell”, ahogy megszoktuk. Hauser Adrienne zongorázásán pedig átütött egyénisége, melyet bátran vállal. Sajnos a második részről ez kevésbé mondható el: a Mendelssohn-dalokban már zavart a motorikusság, az éneklés hiánya, s bár helyenként elképesztően szép hangszíneket csalt elő a zongorából, s bár a „Du bist die Ruh” ígéretesen egyszerűen indult, a folytatásra az „egyszerű” helyett a „lapos” jelző illett. És bármennyire fáj kimondanom, ugyanez jellemezte Liszt gigantikus variációit is. Itt már a kottahűtlenség is zavart: szinte alig tartott be bármit is a liszti dinamikából és intenciókból. Itt is nagyon tetszett a kezdő sorok legatója (noha nem az van a kottában – mely egyébként az előadó rendelkezésére állt), de a folytatásban nem épült fel a liszti katedrális. És bár falusi templomban éppoly érvényes az imádság, mint a Szent Péter székesegyházban, Liszt műve – lánya halálakor – a végső kérdésekre keres nem evilági választ, és ehhez neki a monumentalitás a művészi eszköze. Hauser végigszaladt a variációkon, szinte sehol sem állt meg, egyetlen csúcspontot sem tudnék említeni előadásából. Így a szándékoltan egyszerű korál nem állt ellentétben az előzményekkel. Ha mindez szándékos, akkor is: elhibázott – s kétlem, hogy a bosszantó hanghibák szándékosak lettek volna. A ráadásnak eljátszott Bartók-mű már kimondottan felületesnek, szedett-vedettnek tűnt.

Kár, hogy a hangversenynek ilyeténképpen nem volt kifutása, a műsor sugallta emelkedés helyett ellaposodott. Hauser Adrienne ezzel együtt megérdemli a figyelmet. Én erről a koncertről az Erlkönig dübörgését és a Mozart-menüett triójának éteri hangszínét őrzöm meg, várva a következő Hauser-koncertet – Pesten vagy Tiszadobon.

(2006. november 30. 19:30 Zeneakadémia Nagyterme – Hauser Adrienne (zongora) koncertje; Mozart: A-dúr szonáta, K 331; Schubert: Gesz-dúr Impromptu, op. 90 No. 3; Schubert-Liszt: Gretchen am Spinnrade; Erlkönig; Mendelssohn: Dalok szöveg nélkül; Schubert-Liszt: Du bust die Ruh;
Liszt: Weinen Klagen Sorgen Zagen variációk)