Árpád

Megjelent az új Bartók összkiadás első albuma

2006.12.07. 00:00

Programkereső

2006-ban, születésének 125. évfordulóján Bartók Bélára emlékezett szülőhazája és a nagyvilág. Az ünnepi hangversenyek, megemlékezések, kiállítások mellett az évforduló kiváló alkalmat adott arra, hogy útjára indulhasson az új, a teljes alkotói pályát bemutató Bartók CD sorozat.

A jubileumi évben a Nemzeti Kulturális Alap közel negyven, az évfordulóval kapcsolatos produkció létrejöttét segítette. A 305 millió forintos forrásból többek között Bartók koncerteket és konferenciákat tartottak szerte az országban, Erdélyben, Pozsonyban, Szerbiában. A hangversenyek, sorozatok, táncelőadások és kiállítások mellett, a Bartók Év legnagyobb „kulturális projektje” is támogatásban részesült: az NKA a teljes Bartók életművet felölelő új CD sorozat elkészítésére pályázatot hirdetett, és 180 millió forintot ítélt meg a kiadást gondozó Bartók Új Sorozat Alapítvány számára.

Mintegy 30 évvel ezelőtt készült el a magyar zenei előadó-művészet és hanglemezgyártás mindmáig legjelentősebb produkciója, a Bartók Összkiadás. A Hungaroton összkiadás felett, örök értékei ellenére, művészi és technikai szempontból sok tekintetben eljárt az idő. Most harminc év után érdemes újragondolni mindazt, amit Bartók zenéje jelent számunkra.

Mit várhatunk az új sorozattól?
Az elmúlt évtizedekben a hanglemezipar óriási technikai fejlődésen ment keresztül. A digitális felvételi eljárásnak köszönhetően az új sorozat CD-in soha nem hallott minőségben szólalnak meg a művek. A hangverseny- és hanglemez-tömegtermelés valamint a sztárkultusz negatív hatásai ellenére, az elmúlt években igen pozitív változások történtek az előadó-művészeti szemléletben. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar zenekari kultúra jelenleg jóval magasabb színvonalon áll, mint harminc évvel ezelőtt, és ez természetesen a komolyzenei produkciók minőségében is megnyilvánul.

Sehol a világon nincs olyan erős tudományos szakmai háttere a Bartók-interpretációnak, mint Magyarországon. A forráskutatás az elmúlt évtizedekben jelentős eredményeket ért el, hozzájárulva a Bartók kánon újraértelmezéséhez. Az új sorozattal összhangban, előkészületben van a Bartók-művek kotta-összkiadása is.

Kocsis Zoltán személyében egy olyan előadó-személyiséggel büszkélkedhet a nemzet, aki zongoraművészként és karmesterként mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai vélekedés szerint a Bartók hagyomány egyedülálló, kivételes súlyú letéteményese.

Az első lépések
Az új sorozat előkészítő munkálatai civil kezdeményezésre indultak el. Dr. Nádori Péter irányításával bizottság alakult, melyben napjaink két legkiválóbb Bartók szakértője, Somfai László és Kárpáti János mellett Vikárius László, a Budapesti Bartók Archívum vezetője, Hollós Máté, a Hungaroton Records Kft. lemezkiadó ügyvezető igazgatója (egyben a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke) és Kovács Géza, a Magyar Zenei Tanács alelnöke, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főigazgatója képviselteti magát.

A bizottság fő feladata a felvételre kerülő művek körének meghatározása volt, melyeket öt csoportra osztottak: művek zenekarral, kamarazene, dalok, kórusművek és zongoraművek. Ezen belül természetesen a műfaj, a keletkezési idő és a különböző belső összefüggések is rendezési szempontként szerepeltek. Fontos azonban megjegyezni, hogy sem a terjedelem, sem a beosztás nem tekinthető lezártnak és változtathatatlannak. Megfelelő támogatás segítségével a sorozat akár értékes archív felvételekkel is kiegészülhet majd. Például, helyet kaphat benne a 2. Hegedűverseny ősbemutatójának felvétele, Bartók saját zongorajátéka vagy Bartók Péter néhány felvétele, de további variánsokkal is gazdagodhat a kiadás.

A sorozat mellé elkészült a kották jegyzéke, melyhez minden lehetséges esetben a tervezett kotta-összkiadás előkészített anyagát használták.

7079967e-25f7-4525-95ba-b2ac71004e63

Öt év, harmincegy lemez
Az előkészítő munkálatokban közreműködők mindannyian egyetértettek abban, hogy az összkiadás Kocsis Zoltán művészi személyiségére épülhet, aki karmesterként és zongoristaként is jegyzi a sorozatot. Kocsis, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén, elvállalta valamennyi zenekaros mű vezénylését továbbá minden kamaramű, dal, és népdalfeldolgozás zongoraszólamának eljátszását. Ugyanakkor a Hungaroton megkapta a Philips utód DECCA elnökének nyilatkozatát, amely szerint az összkiadás céljára átengedik egyes korábbi felvételek kiadási jogait.

A Kocsis Zoltán vezényletével, a Nemzeti Filharmonikusok előadásában 2002-ben készített zenekari lemez anyaga (Concerto, Táncszvit, Magyar parasztdalok) a Hungarotonnál ugyancsak rendelkezésre áll, így ezekből a művekből már nem kell új felvételt készíteni.

Az új felvételek teljes és végleges szereposztása még nem alakult ki. A szakértők feltétlenül számítanak többek között Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora), Kelemen Barnabás (hegedű), Perényi Miklós (gordonka), Rácz Zoltán és Holló Aurél (ütőhangszerek) közreműködésére. Egyes művek illetve műcsoportok optimális szereposztásának megtalálása jelentős előkészítő munkálatokat, sok időt és valószínűleg kiegészítő anyagi forrásokat igényel majd. A véleményalkotásra, javaslattételre egy muzikológusokból álló szakértő csoportot kértek fel, melynek vezetését Farkas Zoltán vállalta.

Az összkiadást gondozó Hungaroton külföldi kapcsolatrendszere az egész világot átfogja. A kiadó, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, a világ 28 országban rendelkezik szerződéses vevői kapcsolatokkal, lemezei és kottái itthon minden szaküzlet-láncban, hipermarketben megtalálhatók. A sorozat – az ország kulturális imázsát erősítve – a fenti csatornákon kívül eljut majd a külföldi magyar kulturális intézetekbe, a téma iránt érdeklődő könyvtárakba, fonotékákba, valamint a határon túli magyar kulturális intézményekhez is.

Az új Bartók Összkiadás először lemezenként, majd albumokba gyűjtve jelenik meg. A felvételek befejezése 2010-re, a 31 CD-t tartalmazó teljes sorozat megjelenése 2011-re várható. A 2006 decemberében megjelenő első lemezen a „Fából faragott királyfi” és a „Kossuth” szimfóniai költemény nagyzenekarra” hallható Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tolmácsolásában.