Aladár, Álmos

Újra élni

2007.01.20. 00:00

Programkereső

Hiszen tudtam, hogy mi lesz. Már láttam Kelen Pétert, amikor a Psalmus hungaricust énekli, emlékeztem, hogy nincs kotta a kezében, hogy az egész egyetlen, hatalmas áriaként hat, rögtön a csúcson kezd, és nem hagy, egy pillanatra sem hagy alább, és bejárja az indulat minden operára, zenére méltó formáját. Szóval tudtam előre, de nem számítottam rá.

Arra sem, ahogy bejön az énekes, fekete ingben, leül a közönséggel szemben, már részese az előadásnak, pedig még csak hallgatja a zenét. Hogy úgy sűrűsödik a mondanivaló nemcsak benne, de magában a műben is, hogy jönnie kell végre valakinek, aki azt megfogalmazza. És amikor eljön a pillanat, egyik lábával kicsit előrelép, és néz, előre, aztán megszólít. Dühösen, türelmét veszítve, idegesen és kétségbeesetten: Istenem, Uram, kérlek tégedet, fordítsad reám szent szemeidet.

Ilyen intenzitású és hatású éneklést akkor hallottam utoljára, amikor Cecilia Bartolit néztem Bécsben; csak hogy világossá tegyem, milyen énekes lépett föl a Ferencsik-emlékkoncerten. Fölléptek mások is, de azokra sok szót nem érdemes vesztegetni, jó szót meg szinte egyáltalán nem is lehet, azért azt semmiképpen nem értem, hogy egy ünnepi hangversenyen miért énekel Valter Ferenc Gurnemanzot. A Filharmóniai Társaság Kovács János vezényletével nagyon szépen indította az estét, a Parsifal előjáték úgy indult, hogy talán Ferencsik is elégedett lett volna vele, a karmester horgas ujjakkal hívogatta elő egymás után a hangszereket, aztán szép lassan letottyant az egész. A tottyanás meg is maradt, a Filharmóniai Társaság ma olyan, mint egy túlérett gyümölcs, nehézkes, málló, de időnként azért ízes.

Perencz Béla harsogott egy Wotant, aztán a Rózsalovagból jött egy részlet, ami mindig rossz ötlet, ez az opera valószínűleg alkalmatlan arra, hogy részleteiben is élvezetes legyen. A második részben már lehetett örülni Wiedemann Bernadett hangjának, pedig Bartók Öt magyar népdala nem úgy hangzott el, hogy a mű minden mélysége megnyílt volna.

És akkor, mindennek a végén Kelen Péter, félelem és harag, magány, elesettség, büszkeség és könyörgés, és az egész egy műbe, egy emberbe, egy színpadi személyiségbe sűrítve, a néző csak néz, mert szólni nem tud, nem is lehet.

(2007. január 18. 19:30 Művészetek Palotája - Emlékkoncert Ferencsik János születésének 100. évfordulóján; km.: Csavlek Etelka, Kertesi Ingrid, Ulbrich Andrea, Wiedemann Bernadett, Kelen Péter, Molnár András, Perencz Béla, Valter Ferenc (ének), a Magyar Állami Operaház Énekkara (karig.: Szabó Sípos Máté), a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara; vez.: Kovács János)