Csilla, Noémi

Az Academy of St. Martin in the Fields hangversenye

2007.01.25. 00:00

Programkereső

Muszorgszkijt és Csajkovszkijt igazán jól csak orosz énekesek és zenekarok tudnak előadni. Magyar zenét viszont csak magyar muzsikusok, akik az anyatejjel szívták magukba a magyar népzene ritmusait és dallamait.

Biztosan hallottak már efféle gondolatokat, esetleg egy-egy lemezfelvétellel, vendégművésszel találkozva egyet is értettek velük. Nos, aki jelen volt hétfőn este a Nemzeti Hangversenyteremben, a St. Martin in the Fields és Sir Neville Marriner koncertjén, újból feltehette magának ezeket a kérdéseket. Versenyre kelhet-e egy angol zenekar Kodály Galántai táncait játszva a hazai együttesekkel? (Itt jegyzem meg, hogy az 1933-as ősbemutató után a Galántai táncok külföldön először éppen Angliában hangzott el.) A kérdésfelvetés talán magától értődő, a válasz azonban nem.

Marriner ereiben valószínűleg nem csörgedezik magyar vér. Ő és együttese talán nem is találkoztak még kárpát-medencei népi tánczenével – legalábbis a pontozott ritmusaik és a kötőívek használata nem erről tanúskodott –, előadásuk mégsem tűnt hiteltelennek. Csak éppen egy egészen más Kodályt mutatott be: nem a verbunkost vagy népzenét mindenek alapjául tevő zeneszerzőt, hanem a 19. századi zenei hagyományokat és a hangszerelés csínját-bínját ismerő európai komponistát. Persze hiányzott néha egy-egy ízesebb hangsúly vagy szabadabb ritmus. A mű indításának szétszórtságára ugyan nem találok más magyarázatot, mint a koncentráció hiányát, de a zenekar egységes színe és lendülete, azt hiszem, mégis kárpótolhatta a hallgatót.

A koncert második műsorszáma, Dvořak a-moll hegedűversenye kapcsán, ha következetesek akarunk maradni, ismét feltehetnénk a kérdést: mit tud vajon kezdeni egy angol zenekar és egy lett hegedűművésznő a cseh népzenét feldolgozó fináléval. Feltehetnénk, de semmi értelme nem volna. Ugyanúgy, ahogy más kérdéseknek sem ezzel a művel kapcsolatban – Dvořak hegedűversenye ugyanis mérhetetlenül semmitmondó, ihlettelen darab. Olyannyira, hogy szinte azzal sem lehet érdemben foglakozni, hogyan játszották el az előadók, hiszen hiába a változatos dinamika, egységes hangzás, a tartalom nélküli zene mindig kínosan unalmas marad. Nem mindegy persze, hogy szétesnek-e a szólamok, hogy vannak-e intonációs problémák. Egy ilyen színvonalú együttes és karmester esetében ez azonban elképzelhetetlen.

7514629b-5cd4-4d2a-b497-91c3e3008177

A fiatal, alig 25 éves szólistáról, Baiba Skridéről ilyen körülmények között a legtöbb a ráadásként adott Bach-tétel alatt derült ki: gyönyörű hangon játszott – ehhez talán hozzájárult a hangszere, egy 1725-ben készült Stradivari is –, ízlésesen formált, de kissé iskolásan. Amit a hegedűverseny alatt hallhattunk és láthattunk, már nem tett ilyen jó benyomást. S itt, mivel ezzel a művel véleményem szerint nemigen lehet csodákat művelni, elsősorban néhány külsőségről kell szólnom. Ezek a külsőségek azonban sokat elárulnak a fiatal művésznő zenéhez való viszonyáról. Nem hiszem például, hogy minden futam, sőt minden megszólalás végére felkiáltójelet kéne rakni, hatalmas félkört kéne leírni a vonóval. S ez nem csak színpadi viselkedés – mert így az óriási mozdulat megböki az utolsó hangot, s végül minden frázis ugyanúgy ér véget. Az sem kifejezetten előnyös, ha a szólista a zenekari közjátékok alatt folyamatosan a ruhája vagy a haja igazgatásával van elfoglalva, esetleg nézelődik a teremben – néha persze mindeközben hegedűjére és zenésztársaira is vet néhány pillantást.

Nem akarom letagadni a zenélés fizikai kötöttségeit, természetes, hogy vannak hangszertechnikai követelmények, időnként igazítani kell a vonó feszességén vagy a párna állásán, sőt olykor egy-egy hajtinccsel is birokra kell kelni. De ha minden szünet alatt akad valami elintéznivaló, akkor a hallgatónak is önkéntelenül eszébe jutnak ügyes-bajos dolgai –például, hogy minden fontos levére válaszolt-e, vagy hogy van-e friss tej otthon a hűtőben.

A koncert szünetében többen haza is mentek. Aki maradt, Mendelssohn 4., úgynevezett "Olasz" szimfóniáját hallhatta, s egy ráadással is jutalmazták kitartását. A hangverseny valódi csillaga, a 83 éves Sir Neville Marriner valósággal sziporkázott. Az örök aggódóknak pedig, akik már előre tartottak az idős mester produkciójától, mondván, hozzánk már csak a valódi karrier befejezése után látogatnak a nagy művészek, be kellett látniuk, tévedtek. Marriner kicsattanó energiája és derűje a Mendelssohn-szimfónia alatt feltartóztathatatlanul átragadt zenekarára, végül pedig hallgatóira is.

(2007. január 15. 19:30 Művészetek Palotája (Budapest)- Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem: Az Academy of St. Martin in the Fields koncertje; Kodály: Galántai táncok; Dvorák: a-moll hegedűverseny, op. 53; Mendelssohn: IV. "Olasz" szimfónia, op. 90; km.: Baiba Skride (hegedű); vez.: Neville Marriner)