Emma

Elhunyt Kedves Tamás gordonkaművész

2007.01.26. 00:00

Programkereső

Szerdára virradóra Debrecenben, rövid ideig tartó betegség után elhunyt Kedves Tamás gordonkaművész, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának egykori igazgatója. Gyászmiséjére és a temetési szertartásra február 10-én 11 órakor kerül sor.
1e03ba3e-a576-48e5-88b7-90895ea4f609

A magyar zenei nevelés jeles alakja gordonka szakon tanított az utóbbi években a Debrceni Egyetem Zeneművészeti Karának vonós tanszékén, korábban Szegeden is tanított és volt vendégtanár Lipcsében, Pozsonyban, Pekingben, Tien Chienben, Hszienben és Theszalonikiben is. A kínai gordonkások a Központi Konzervatóriumban végzett munkáját követően, 1989-ben társaságuk tiszteletbeli tagjává választották Pekingben. A zene mellett Kedves Tamás filozófia és esztétika tantárgyakat is tanított, lévén ez irányú diplomát is kapott a '70-es években.

Gordonka művésztanári diplomáját 1964-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben szerződtette a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Vaszy Viktor a zenekar cselló szólamának vezetői álláshelyére, és a Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatójától, Báthory Sándortól tanári kinevezést is kapott. Szegedtől 1976-ban vált meg, áthelyezéssel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatának igazgatója (1989-tól Debreceni Konzervatórium) lett. 1988-ban kapott főiskolai tanári kinevezést. Intézményvezetői állásra azonban 1992-ben már nem pályázott tovább, mondhatni visszavonult, s a Konzervatórium vonós tanszékének vezetője lett. Bár zenészként, szólistaként is számon tartotta a szakma, elsősorban vérbeli pedagógus volt. Szeretett oktatni, nevelni. Sok ilyen felkérést elvállalt, így lett például a Debreceni Nyári Egyetem kurzusainak állandó oktatója. Kedvenc témája a magyar zene régi és kortárs alkotói voltak.

Kedves Tamás gordonkaművész, főiskolai tanár, a Debreceni Konzervatórium volt igazgatója, tanszékvezetője,a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje, az Artisjus Zenei Alapítvány előadóművészi díja és a Debreceni Zenei Felsőoktatásért Díj tulajdonosa, számos hazai zenei szakmai szervezet elnökségi tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt főtitkára életének 67. évében, 2007. január 23-án távozott el közülünk. Személyében a Debreceni Egyetem és a Zeneművészeti Kar elkötelezett művészét, oktatóját, egykori vezetőjét, a családját önzetlenül szerető férjet, apát, nagyapát, testvért, a jó barátot veszítette el. Gyászmiséjére és a temetési szertartásra 2007. február 10-én, szombaton 11 órakor, római katolikus szertartás szerint kerül sor Debrecenben, a Megtestesülés Templomban. Hamvait, kívánsága szerint, szűk családi körben, Szegeden helyezik örök nyugalomba. Kedves Tamást a Debreceni Egyetem saját halottjának tekinti.

Távirati cím: Kedvesné Herczegh Mária, 4032 Debrecen, Soó Rezső u. 41.