Konrád, Tivadar

Mozart és Jukka-Pekka Saraste közös jubileuma

2007.01.26. 00:00

Programkereső

Az ember általában határozott céllal megy lemezt vásárolni: tudja, melyik zeneszerzőnek melyik művét akarja megvenni, esetleg az előadókról vagy a kiadóról is van határozott elképzelése. Néha azonban csak nézelődni tér be a lemezboltba.
d5b4ed86-7789-4285-8f36-e30627c94fa3

Mindkét esetben az első benyomást a kiadvány külseje, a lemezborító és a kísérőfüzet adja. Ezek sokat elárulnak egy hanghordozóról, még a meghallgatása előtt. Nekem a Virgin Classics, az EMI kis „alkiadójának” új kompakt lemeze került a kezembe, amely két klasszikus remekművet tartalmaz: Beethoven III. "Eroica" szimfóniáját és Wolfgang Amadeus Mozart No. 39-es Esz-dúr szimfóniáját. Az előadók: a Skót Kamarazenekar, élükön a 2006-ban 50 esztendős finn Jukka Pekka Saraste-tal.

A lemezt kézbe véve még nem jött meg az étvágyam, gasztronómiai párhuzammal élve, nem igazán dicsérhetjük a szakács tálalását. Ettől még az étel lehet ízletes. Az elöl nagyobbacska, hátul elég kicsinyke kép egy viharos égboltot és egy fát ábrázol. Elöl látható még egy arany szobor, karddal a kezében. A zaklatott és hősi hangulat megalapozva. Azt már nem értem, hogy a kép bal alsó sarkában miért van egy virág. A két szerző neve nagy cirádás betűkkel van feltüntetve, a művek már jóval kisebbbel és nyomtatottal, és az előadókét is keresni kell, a hátsó oldalon pedig tényleg nagyító kell ahhoz, hogy elolvashassuk az írást.

Kíváncsian kinyitom a kísérőfüzetet abban a reményben, hogy hátha majd ott találok pár hasznos információt róluk. A belső oldal és a lemez alatti rész nem túl megnyerő lila színben díszeleg. (A viharfelhők színét és hangulatát próbálja visszaadni.) A füzetben is csalódnom kell, mert a két szimfóniáról van ugyan néhány soros ismertető, de az előadókról ezúttal is hallgatnak.

De nem baj, hisz majd a felvétel sokat elárul róluk. Féltem, hogy az északi népekre sokszor jellemző hűvösséget tapasztalom, de hála Istennek, itt már kellemesen csalódtam. Ehelyett a német zenekarokra jellemző precizitást és a klasszikus előadásmód határait betartva igazán ihletett előadást hallottam. Nem tapasztaltam semmi zavarót, ami a lemezfelvételek negatív jellemzői közé tartoznak: sterilitást, egyhangúságot. Mivel a klasszicizmusra a realitás a jellemző, kifejezetten jót tesz, ha mentes az előadás a romantikus túlfűtöttségektől.

Beethoven a III. Esz-dúr szimfóniát (Bernadotte tábornok kérésére) Napóleon dicsőítésére írta és először a "Bonaparte" nevet adta neki. Majd amikor Napóleon császár lett, Beethoven csalódni kényszerült benne és eltépte a szimfónia címlapját, ekkor kapta az "Eroica", azaz "hősi" alcímet.

Saraste jó tempókat dirigál mindkét műben: a tételek szépen formáltak és felépítésük világosan kivehető. Nagy dinamikai különbségek jellemzik az előadást, de a pianók javára, tehát szép halk részekkel találkozunk, és ami igazán örömömre szolgált, az az, hogy bár erőteljes és határozott fortékat játszanak, a hangzás mégsem durva. Ez nagymértékben köszönhető a rézkarnak is, akik nem élnek vissza azzal, hogy Beethoven az Eroicába már három kürtöt írt. A III. tétel triójában a három kürt tisztán és szépen szól, és a negyedik tétel kürtszólói is csengőek. A vonósok precízen és virtuózan játszanak, noha a karmester nem vesz nagyon gyors tempókat, de nincs az előírtak alatt. A fafúvósok pedig tisztán és szépen szólnak, amit nem minden zenekar mondhat el magáról.

A Mozart-szimfóniát hallgatva néha olyan érzésem támadt, mintha egy historikus együttest hallgatnék, de a historikus jelző szigorúan pozitív. A mű megformálása – jól hallatszik – kifejezetten átgondolt, a timpanista az első tételben különösen tetszett. Ihletett, bensőséges második, mérsékelt, táncolásra is megfelelő tempójú menüett és végül egy virtuóz, nagy dinamikai különbségekkel megoldott Allegro záró tételt hallhatunk a felvételen. Nem tudom, Saraste gondolt-e arra, hogy Mozart 250 éves jubileuma egybeesik saját 50 éves jubileumával, és ez szerepet játszott-e a lemezfelvétel műsorának kiválasztásánál. De éppen a közös jubileum miatt különösen méltatlannak érzem, hogy a kísérőfüzetben még csak meg sem említik őket.