Csilla, Noémi

Önarckép – álarc nélkül

2007.01.29. 00:00

Programkereső

Az Elektra Kiadóház gondozásában megjelent Petrovics Emil önéletírásának első kötete. A kortörténeti dokumentumként is rendhagyó írásművet az Óbudai Társaskörben mutatták be, ahol Görgey Gábor író köszöntötte a Kossuth-díjas zeneszerzőt. A könyvbemutató nyitányaként Bogányi Gergely zongoraművész előadásában hangzott fel Chopin g-moll balladája, majd a kötetből Bálint András színművész olvasott fel részleteket.
e09f69e9-f0b9-431d-9466-f2b4216745f0

A Kossuth-díjas zeneszerző 1930. február 9-én született Nagybecskereken. 1951-57-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc, Szabó Ferenc és Viski János zeneszerzés-növendéke volt. Első jelentős kompozíciója Vonósnégyese (1959). Ugyanebben az évben írta a Négy önarckép álarcban című művét (csembalóra). 1960-64 között a Petőfi Színház zenei vezetőjeként működött. C’est la guerre című egyfelvonásos operáját 1961-ben mutatták be a Magyar Rádióban, majd 1962-ben a Magyar Állami Operaházban. A Hubay Miklós drámája alapján készült zenemű a második világháborúnak az emberi személyiségben véghezvitt pusztító hatását dolgozza fel. Ezzel szinte egy időben írta meg a Lysistraté című egyfelvonásos koncert-vígoperát (1962). 1967-ben keletkezett a Jónás könyve című oratórium. 1969-ben Budapesten került színre a Dosztojevszkij műve nyomán íródott Bűn és bűnhődés, amelynek librettóját a zeneszerző felkérésére tanítványa-barátja, Maár Gyula írta.

1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt, ezzel párhuzamosan 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán is oktatni kezdett, ahol 1979-ben a zeneszerzés tanszék vezetőjévé nevezték ki. Ebben az időben született a Pécsett bemutatott, Salome című balettje (1979, Oscar Wilde nyomán). 1986-tól a Magyar Állami Operaház főintendánsa volt, ám 1990-ben betegség miatt lemondott. Az 1990-es években az intézmény tanácsadójaként működött, majd 2003 áprilisától két esztendőn át ismét az Andrássy úti Ybl-palota főzeneigazgatója.

„Kalandos, izgalmas, gyönyörű, olykor érthetetlenül felizzó haragok, leszámolások világát találja maga körül a felnövekvő emberfia, ha ide született, erre a természeti szépségekben, nyelvekben, szokásokban, kultúrában dúsgazdag tájra. Ide: Délkelet-Európába; a Balkán-félsziget, a görög szigetek, a dalmát tengerpart, a dúsan termő Pannónia, a Duna és Fekete-tenger határolta kiismerhetetlen világba, amely már a Római Birodalom légióinak, majd később a török hódítók moszlimjainak az étvágyát is felkeltette. Én is itt váltam emberré, a nyelvek sokasága, a tájak, települések, a határok szüntelen átrajzolása, a városok, hegyek, falvak sokarcúsága, folyamatos névváltoztatása idején. Megtanultam és természetesnek találom, hogy Belgrád az Beográd, de Nándorfehérvár is; hogy én Nagybecskereken, Grossbetschkereken, Veliki Bečkereken, Petrovgrádon, Zrenjaninban születtem; hogy lányom kedves férje Pécs, illetve Pečuj városának szülötte, hogy sokat nyaraltam Dubrovnikban, ami tulajdonképpen Ragusa, és hogy egyik kantátámat a Pontusi levelek írója, a Tomiba, Constanzába száműzött nagy római, Ovidius Metamorphoses című hatalmas művének Pygmalion-epizódjára írtam. A költő tiszteletére a román városban szobrot állítottak éppúgy, mint Beográdban Hunyadi Jánosnak, a nándorfehérvári hősnek. A török nevű várban: a Kalimegdánon. Büszke vagyok magyar hazámra és arra, hogy Európa e csodálatos és tarka, fájdalmakkal, vidámsággal, elpusztíthatatlan erőkkel megáldott vidéke a szülőföldem.” (Petrovics Emil, 2006. október 28.)