Zsuzsanna

Tizenkilencre lapot húzni?

2007.01.30. 00:00

Programkereső

Mini-Fesztivál 2007 Három nap, négy hangverseny, 23 mű. Ha egyetlen mondatba akarnám sűríteni a Magyar Zeneművészeti Társaság 19. alkalommal megrendezett Mini-Fesztiválját, ennyit írnék. A valóság azonban ennél több is, kevesebb is. Kezdjük az egyértelműen jó dolgokkal!

Jó választás volt az egykori Vigadó, majd a kényszerűségből felvállalt MTA, illetve ELTE hangversenyterem után a Művészetek Palotájának Színháztermében megrendezni a hangversenysorozatot. Az elegáns környezet, az autósbarát megközelíthetőség nagyobb közönséget csábított, mint az elmúlt években. S bár nem állítanám, hogy kardlapozó rendőröket kellett kivezényelni a bejutni szándékozók féken tartására, igen szép házat vonzott mind a három, általam látott-hallott esemény. A jó dolgok közé sorolom a gördülékeny lebonyolítást, a koncepciózus műsorszerkesztést, a jó nevű előadók felkérést.

Az első este Olsvay Endre Pala című kamarazenéjével kezdődött. Olsvay művei sohasem állították könnyű helyzet elé a hallgatót. Műveiből érződik az átgondolt strukturáltság, de nem vagy alig ad kapaszkodót a befogadó számára. A Tihanyi László vezette Intermoduláció együttes pedig bizonytalanságot sugárzó játékával nehezítette a megértést. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy Kocsár Miklós nem csupán kiváló kóruszeneszerző. Magyarországi ősbemutatóként felhangzott Fantázia című szaxofon-hárfa duója egészen más utakon halad, mint népszerű kórusművei. Götz Nándor míves szopránszaxofon hangjával, hibátlan technikájával, Maros Éva pedig érzékeny hárfajátékával tette emlékezetessé az előadást. Sári Józseftől a Trió Lignum számára komponált Trialógot hallhattuk. Itt újra bebizonyosodott, hogy egy jó előadás fél siker. A trió hallatlan szuggesztivitással, fantasztikusan összecsiszolt hangon, virtuóz módon játszotta az egyszerre sziporkázó s elgondolkodtató művet. A fiatal Durkó Péter vonós szextettre komponált Mozaik hat vonóra című kompozíciója pontosan az, amit a cím sugall. Apró villanások, gyorsan lefutó hangulatok, ötletek sora remek előadókra bízva. Sajátos deklamációt és sajnos a szövegértést sokszor nehezítő prozódiai megoldásokat hallhattunk Nógrádi Péter Három Pilinszky-dalában. Zombola Péter szintén a fiatal, de magának már joggal helyet követelő ifjúság képviselője. A fuvolára (Madai Zsuzsanna) és zongorára (Lajkó István) komponált Preludium és Toccata hangszerszerű, kellemes alkotás. Lényegesen mélyebb érzelmek tárultak fel a fiatalon elhunyt Togobickij Viktor Adagio című, kürtre és vonósnégyesre hangszerelt művében. Varga Zoltán könnyen vette a kürtös-gyilkos magasságokat, míg a Somogyi Vonósnégyes valódi kamarazenélést mutatott be. Az este kétségkívül legszellemesebb, leghangszerszerűbb darabja Gulya Róbert Hangulatok címre keresztelt kvintettje volt, amelyet az Ewald Rézfúvós Kvintett mutatott be. Gulya mindent tud, amit e hangszer-összeállításra írni kell és/vagy lehet. Hogy közben kicsit könnyűvérű, filmzenés stb. a végeredmény? Igen. De nagyon szórakoztató! És ez sem nagy baj. Minden műsorszerkesztésnek vannak tévedései. Ez óhatatlan. Ezzel együtt nehéz lenne megmondani, miért az 1942-ben írt Gamelán zene című opusszal kívánták köszönteni a 95 éves Pongrácz Zoltánt. A Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség éves seregszemléjét idéző gyengécske kompozícióról nehéz elképzelni, hogy a maga idejében revelációként hatott volna.

A második este Vajda János jól ismert, remek hangulatú, pergő 1. vonósnégyesével kezdődött. A Tonus Novus Kvartettnek még van mit csiszolnia a hangzásán, s a rutin hiánya is érződött előadásukon. Ez utóbbi nem mondható el az egészen kiváló Bakó Levente trombitálásáról, aki Dragony Tímea Üzenet a fekete bolygóról című duójában működött közre a szerzővel. Lírai és virtuóz részek, régi és régi-új effektek váltakoznak az egészébe véve nem kellemetlen darabban. A nagy öregek közül ezen az estén Decsényi János „öt és fél dala”, a Csend elé szólalt meg elsőnek. A Czigány György verseire készült dalciklus a búcsúzás, az összegzés hangján szólalt meg Masa Anita és Körmendi Klára értő tolmácsolásában. Vajdáénál lényegesen bonyolultabb – igaz, vagy húsz évvel idősebb is – Bozay Attila 1. vonósnégyese. Az egytételes, negyedórás kompozíció bonyolult, szonátaszerű szerkezete még a Bozsodi Vonósnégyes elsőrangú előadásában is nehezen volt követhető. Sugár Miklós évek óta folyamatosan kísérletezik az elektronika és az élő zene párosításával. A Kondor Béla verssoraira írt Dalokban úgy fonja, járja körbe az énekszólamot az előre rögzített elektronika, mintha klasszikus hangszerek csoportja kísérné az énekest. Eötvös Péter fuvola–gordonka–cimbalom triója, a Psy ugyancsak remek előadásban szólalt meg. Gyöngyössy Zoltán, Perényi Miklós és Vékony Ildikó szemmel láthatóan és füllel hallhatóan hisznek abban, amit csinálnak. Sajnos az est hátralevő részéről ugyanez nem mondható el. Hollós Máté Zászló, Farkas Ferenc Petőfi-sorok és Szokolay Sándor Két ballada című kórusműve mind a szerzőkhöz, mind a rendezvényhez méltatlan középszerűségben szólaltak meg. Kár, hiszen az első két mű bemutatóként, míg a Szokolay-opusz egy régi siker felelevenítéseként hozhatta volna lázba a publikumot.

6c4efe53-402a-47a8-9d69-17a411c7b1da

Zenekari est zárta a Mini-Fesztivált. Bánkövi Gyula a Varsói Ősz számára komponált, vonós kamarazenekart és két ütőst foglalkoztató Kiáltások című darabja egyszerre hordozza magán a lengyel iskola vonós hangzásélményét, a nyolcvanas évek repetitív emlékeit és a zenei pop-art helyenként üres, máskor hatásos elemeit. Más utakon jár Dubrovay László Vonós-szimfóniája. Vastag hangtömbökkel, csúszkáló effektekkel operál, de nem hiányzik művéből lírai vagy táncos karakter sem. Két nagyon is különböző stílusú, hangulatú, de mindenképpen remek zenekari darabba,l Durkó Zsolt 1965-ben, két klarinétszólóra (Klenyán Csaba, Rozmán Lajos) és zenekarra komponált Magyar rapszódiájával és Sugár Rezső 1973-ból való Epilógusával zárult az est. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát – amely ha nehezen is, mégiscsak befért a színpadra – Pál Tamás vezényelte felkészült magabiztossággal.

A 19. Mini-Fesztivál – amely idén nem tartalmazott külföldi műveket – magasra tette a mércét. Biztos vagyok benne, hogy a négy hangversenyen elhangzott művek közül mindenki talált a saját ízlésének, habitusának megfelelő hallgatnivalót. Hogy a fesztivál szervezői jövőre tartják-e a szintet, esetleg kockáztatva, tizenkilencre lapot húznak, majd meglátjuk.