Pandora, Gabriella

Amnézia

2007.03.15. 00:00

Programkereső

Van valami rejtélyes az orosz (sőt: szovjet) művészek 1990 előtti nyugati karrierjében. Mert az érthető, hogy a Lajtán túl annak idején tárt karokkal várták a "kiszabadult" zongoristákat, csellistákat, hegedűsöket és – kevésbé – karmestereket, főleg míg számuk nem veszélyeztette a helyiek megélhetését.
2d0c0aa8-400b-4cde-9c72-56669a6f0728

Romantikus és megható történetek vannak Szláváról, vagyis Msztyiszlav Rosztropovicsról, akinek – a szabadság hőseként és jelképeként – végül sikerült emigrálnia feleségével, Galina Visnyevszkajával – többek közt azért, hogy megvalósíthassák Sosztakovics "igazi" Kisvárosi Lady Macbeth-jét. Léteznek persze kevésbé romantikus történetek, mint magának Sosztakovicsnak az 1949-es amerikai útja, Gilelsz öngyilkossága és hasonlók. És vannak olyan rejtélyek, mint Richter vagy Ojsztrah, akik – kisebb-nagyobb kényszerek hatására – rendre hazautaztak, miután megmutatták "odaát", hogy a Vasfüggöny innenső oldalán mi a művészi nívó. Talán nekik köszönhető, hogy a nagy lemezkiadók évtizedről évtizedre később is jó fogásnak találták, ha kiadványaik közt ifjú orosz zseniket mutathattak be, nem ritkán a gyermek-rabszolgamunka határait súrolva. Ezekből az ügyeletes "bezzeg-gyerekekből" – jelenségük alighanem összefüggésben áll Nyugat-Európa keleti bűntudatával, a posztsztalini szovjet tömb iránti baloldali értelmiségi szimpátia-divattal is – aztán vagy lett valami vagy nem. Volt mindenesetre mintegy két évtized, amikor a nagyorosz kultúrexport remekül működött. Jevgenyij Kisszin (vagy – másrészt – a szerb Ivo Pogorelic) nevére talán még emlékszünk. De hányakat elfelejtettünk!

Aztán jött a rendszerváltozás, elvékonyodtak, eltörlődtek a határok – és egy csapásra megszűnt a szellemi exporttevékenység. Az orosz (cseh, magyar) zenész külföldön ugyanúgy munkavállaló, mint bárki, a lemezkiadók egyre kevesebb művészt tartanak el. A lemezkiadók és koncertügynökségek a gyerekrabszolgaság utánpótlását inkább a Távol-Keletről nevelik ki. Kelet-Európában pedig időközben elúrhodik a nagyképűség, a szomszédból jövő vendégművész koncertjei nem hozzák lázba a közönséget. Annyira, hogy a „tábor” országai egyszerre elfeledkeznek még azokról is, akik előzőleg legalább minden második évben felléptek Budapesten (Prágában, Varsóban). Felléptek, mert ők felléphettek, mások pedig nem. A szelektálásban semmi esztétikai nem volt se pro, se kontra. De szükségszerű-e, hogy elfelejtsük ezeket a neveket? Vagy e nevek magyar helyesírását? Így lett még Gilelszből is Gilels, Ojsztahból Oistrakh. Így lesz Arkagyij Volodos "Arkady", mintha nemesi rangot nyert volna (akárcsak Falla, a spanyol zeneszerző, akinek a „de” előtagot minden magára valamit adó magyar megad, szemben például a spanyolokkal).

Elfelejtettünk valamit, és ez nem helyesírási kérdés. Vagy másképp fogalmazva: kiesett egy jó évtized vagy másfél. És mintha e tizenöt évben a keleti művészexport – különösen az orosz – is eltűnt volna. Aztán helyreállt a rend: ma mindenki ismeri Vengerov vagy Gergijev nevét, Berezovszkijnak valódi rajongótábora van, Szokolov nevével pedig teljes koncertsorozatot el lehet adni. Lassan talán újra felfedezzük Virszaladzét is.

Vannak persze szerencsések (nagyon halkan tegyük hozzá: itt sem feltétlenül esztétikai alapon), olyan keletiek, akik sztárok maradtak mindvégig. Akik jó időpontban jó helyen voltak, akik jókor voltak csodagyerekek, volt állóképességük (könyökük?) ahhoz, hogy ne kerüljenek ki a nagy kiadók katalógusaiból, a nagy impresszáriók piksziséből. És mivel Magyarországon (Csehországban, Lengyelországban stb.) sokáig nem léptek fel (lévén ugyanolyan drágák, mint bárki), mai fellépésük az újdonság erejével hat. Nevüket is elfelejtettük: tehát kinézzük a lemezcégek katalógusából és a világ legnagyobb ügynökségeinek honlapjáról, és leírjuk, Pletnev – és elfelejtjük Mihail Pletnyov régi pesti koncertjeit.

(2007. március 29. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL: Az Orosz Nemzeti Zenekar koncertje; Liszt: Orpheus; II. A-dúr zongoraverseny; Haláltánc; Csajkovszkij: IV. f-moll szimfónia, op. 36; km.: Gyenyisz Macujev (zongora); vez.: Mihail Pletnyev)