Árpád

Miért is járunk hangversenyre?

2007.03.27. 00:00

Programkereső

Sztárkarmester, sztárzenekar, telt ház – a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében múlt szerdán a Philharmonia Orchestra lépett föl Riccardo Muti vezényletével a Művészetek Palotájában.
b03362e8-619f-41b5-975a-972ee70344c5

Az 1945-ben alapított, az idős Klemperer keze alatt világhírűvé nőtt londoni zenekar újabban szerencsére gyakori vendégnek számít nálunk. Négy éven belül most harmadszor jártak Budapesten: 2004 tavaszán vezető karmesterük, Christoph von Dohnányi, a következő év őszén pedig vendégdirigens, Esa-Pekka Salonen irányításával koncerteztek. Riccardo Muti személyében ezúttal olyan karmester állt a zenekar élén, aki egy évtizeden át vezette az együttest – igaz, már negyedszázad telt el azóta, hogy megvált a Philharmoniától.

Hogy a londoni zenekar ma is a világ legjobbjai közé tartozik, arról megbizonyosodhattunk már a legutóbbi két budapesti fellépésükön – s ez újfent megerősítést nyert. A vonóskar kiegyenlítetten, homogén tónusban szólalt meg; hangzása dús, de ha arra van szükség, képes pillanatok alatt egészen karcsúvá és hajlékonnyá is válni. A fák gyönyörűen formált szólóikkal és olvadékony hangzásukkal nyűgöztek le, a rezek pedig leginkább meleg hangú, kulturált játékukkal: hangjuk még pianissimóban is telt, és fortissimóban sem válik nyerssé. Rendkívül fegyelmezett a zenekar: a muzsikusok odaadóan és precízen követik a karmester legapróbb utasításait is.

Éppen ez utóbbi erényük tette szomorúan egyértelművé, mennyire sok a konvencionális elem Riccardo Muti zenei elképzeléseiben, és hogy karmesteri ténykedése összességében mennyire kevéssé inspiráló. Persze mindebben a műsorválasztás is szerepet játszhatott – nem mintha unalmas vagy gyenge kompozíciókról lett volna szó, sőt! Ám az kétségtelen, hogy mind a Haffner-szimfónia, mind a Les Préludes, mind a Patetikus szimfónia a zenekari törzsrepertoár sokat játszott darabjai közé tartozik. Muti nyilván mindet számtalanszor vezényelte, s e művekről alkotott előadói koncepciója is rég megszilárdult már.

Hogy mennyire rég, arra a Haffner-szimfónia avíttnak ható interpretációja világított rá. Ma már nem lehet tíz prímmel, hat csellóval és négy bőgővel Mozartot játszani – pontosabban szólva: lehet, csak nem érdemes. Túlsúlyos, masszív, örömtelen előadásban hangzott el a darab, a frissességet legtöbbször forszírozott hangerő, az éltető hangsúlyokat pedig erőszakos rúgások helyettesítették. Egyedül a gyors sodrású fináléban éreztem, hogy a dirigens és zenészei esetleg élvezik is azt, amit csinálnak: ebben a tételben végre találtam oldott pillanatokat, szellemességet és bájt. Riccardo Muti Liszt-tolmácsolását egy szóval úgy jellemezhetném: korrekt. A maestro teljességgel a hagyományok szellemében értelmezte a Les Préludes-öt, minden a helyén volt, minden jól szólt – és mégis az egész muzsikálást valamiféle rideg távolságtartás uralta, amely következetesen megakadályozta, hogy bevonódhassunk a műbe.

Úgy látszik, a három szerző közül Csajkovszkij áll legközelebb az olasz karmesterhez, ugyanis egyedül a Patetikus szimfónia hallgatása közben éreztem úgy, hogy Mutinak köze van a megszólaló zenéhez, hogy nemcsak azért jöttünk – zenekar és közönség – a hangversenyre, hogy elüssük az időt, vagy mert az sikk, hanem mert művészi élményt akarunk adni és kapni. Muti keze alatt hitelesen formálódtak a zenei karakterek: éteri tisztasággal és gyengédséggel szólalt meg az első tétel melléktémája, s ezt hatásosan ellenpontozta az energiától duzzadó és feszes Allegro vivo szakasz. Az ötnegyedes második tétel kellően könnyed, a harmadik megfelelően sodró volt, s nem hiányzott a szenvedély sem a zárótételből. A közönség a híres művészeknek kijáró hosszan zúgó tapssal köszöntötte Mutit és a Philharmonia Zenekart, akik ráadásként egy kevéssé ismert olasz romantikus mester, Giuseppe Martucci hangulatos, szép művét játszották el.

(2007. március 21. 19:30, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – Budapesti Tavaszi Fesztivál; Mozart: D-dúr (Haffner) szimfónia, K. 385; Liszt: Les Préludes; Csajkovszkij: VI. (Patetikus) szimfónia; km.: Philharmonia Zenekar, vez.: Riccardo Muti)