Pandora, Gabriella

Újabb magyar siker külföldön

2007.07.06. 00:00

Programkereső

Az Alkmaarban rendezett 7. Nemzetközi Schnitger Orgonaversenyen Soós Gábor az előkelő harmadik helyen végzett. A versenyen huszonegy országból negyvenhét versenyző indult, és a döntőt három forduló előzte meg.
b2152374-7bbb-45d7-84e9-47658e0b6967

Az öttagú, nemzetközi zsűri a beküldött negyvenhét felvétel alapján tizenkét orgonistát válogatott be az első fordulóba, akik közül hatan játszhattak a második körben, a fináléba pedig hárman jutottak be. A versenyprogram kötött volt, minden versenyző ugyanazokat a műveket játszotta egy-egy fordulóban. Az első díjat az ír Simon Harden, a másodikat a finn Julia Tamminen szerezte meg.

Soós Gábor a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett 1998-ban. Zenei tanulmányait a gimnáziummal párhuzamosan folytatta a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában Alföldy-Boruss Csilla orgona szakos növendékeként. 1999-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója, ahol Lehotka Gábornál, majd Ruppert Istvánnál és Pálúr Jánosnál tanult. 2002-ben Soós Gábor képviselte a budapesti Zeneakadémiát a prágai Bach-fesztiválon, melyre a "Visegrádi Négyek" rendezésében került sor. Rendszeresen ad hangversenyeket Magyarországon, Ausztriában, Szlovákiában, Németországban és Hollandiában. A 2005-ben megrendezett hollandiai Govert van Wijn orgonaversenyen (Maassluis-Groote Kerk/R. Garrels orgona, 1732) első díjat nyert. 2006-ban szerzett orgonaművész és -tanári diplomát a budapesti Zeneakadémián.

2004 őszétől az amszterdami Sweelinck Conservatorium (Conservatorium van Amsterdam) növendéke, orgona tanára Prof. Pieter van Dijk (Alkmaar). Több külföldi, főként régizene "masterclas" aktív résztvevője volt, többek között Gustav Leonhardt, Ton Koopman, Edoardo Bellotti, Dick Koomans, Francesco di Lernia, Felix Friedrich, Jacques van Oortmerssen, Ludger Lohmann, Menno van Delft és Bernard Haas irányításával.