Valér

A hét portréja: Járdányi Pál

2007.07.23. 00:00

Programkereső

A Kossuth- és kétszeres Erkel-díjas zeneszerző, népzenekutató Kodály zeneszerző-iskolájának legifjabb generációjához tartozott, de Bartók művészete is példa képpen állt előtte. Az álatla választott bartóki és kodály útról soha nem tért le 46 évesen bekövetkezett tragikus halálig.
e52cfb40-906f-42e8-ae11-fa11f7dc818a

Járdányi Pál Budapesten született 1920. január 30-án és itt is hunyt el tragikusan korán 1966. július 29-én. Zenei tanulmányait a Zeneakadémián végezte 1936 és 1942 között. Zongorát Kósa Györgytől, hegedűt Zathureczky Edétől és zeneszerzést először Bárdos Lajostól, majd 1938-tól Kodály Zoltántól tanult. Az Akadémiával párhuzamosan néprajztudományt hallgatott a bölcsészkaron, itt 1943-ban szerzett doktorátust. Először zenekritikusként dolgozott, majd 1946-tól 1959-ig a Zeneakadémián tanított népzenét. Ezután főként a népzenekutatásnak szentelte idejét. 1948-tól volt az MTA Népzenekutató Csoportjának munkatársa, majd vezetője. Ő rendszerezte és szerkesztette a Magyar Népzene Tára I. (1951) és IV. (1959) kötetét. 1964-ben a nemzetközi népzenei kongresszuson előadást tartott Tapasztalatok és eredmények a magyar népdalok rendszerezésében címmel.

Zeneszerzői munkájában alapvető inspirációul szolgált számára Kodály és Bartók művészete, és a magyar népdalkincs. Korai darabjai Bartók hatásáról tanúskodnak, az 1950-es évek első felében a magyar népzene vált kiindulópontjává. Ebből a korszakából származnak kórusra írt népdalfeldolgozásai, szimfonikus és kamarazenei népdalvariációi. Sosem állt a politikai nyomásra tömegdalokat komponáló szerzők sorába.

1956-ban kezdődött harmadik zeneszerzői korszaka, mely a súlyos politikai csalódások mellett meghozta a családi boldogságot, kiegyensúlyozottságot. Felesége Devescovi Erzsébet hárfaművész volt. Az utolsó alkotói periódusába tartozik a kis Hegedű-zongora és Gordonka-zongora szonatina, a Karácsonyi fény című kórus, a Vörösmarty-versre komponált Előszó-oratórium (sajnos befejezetlen maradt), valamint a stílusában szorosan összekapcsolódó három zenekari darab: a Hárfaverseny, a hegedűre és vonószenekarra készült Concertino és a Vivente e moriente.

Járdányi Pál első zeneszerzői díját még 1948-ban szerezte a Bartók-fesztivál zeneszerzői versenyén. 1952-ben és 1953-ban Erkel-díjjal, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.