Árpád

Komolyzene a Minimaxon

2007.09.16. 00:00

Programkereső

Hamarosan játékos komolyzenei rajzfilmsorozat indul a Minimaxon, amely a Symfollies címet vilseli. A rajzfilm könnyed formában, játékosan mutatja be a komolyzenét úgy, hogy az öt perces animációk alatt hallott zenék felkeltsék a gyerekek érdeklődését.
0a1fc9a6-bd55-42cb-aba4-22fbf68f5363

Az 52 részes animációs sorozat, a Symfollies játékos módon, animált szereplőkkel mutatja be a hangszereket és ismert zeneszerzők műveit. Minden rész egy-egy ismertebb művet dolgoz fel és mutat be a gyerekeknek, olyanokat, mint a Traviata, a Für Elise vagy a Walkür. Az epizódok eseményben gazdagok, érdekesek és erőszakmentesek, a szereplők pedig kizárólag a zene nyelvén keresztül kommunikálnak az izgalmas kalandok során. Így a gyerekek kellemes és játékos módon kerülnek kapcsolatba a klasszikus zenével, és a kedves szereplők által könnyebben fogadják be azt.

A Symfollies program indulásával párhuzamosan a Minimax a jövő év elejétől egy olyan rendezvénysorozat is elindít, amelyben a gyerekek közelebbről is megismerkedhetnének a komolyzenével. Az élő koncerteken "életre kelnének" a klasszikus művek, a zenekar által előadott műveket a színpad fölött elhelyezett kivetítőn kísérik végig a televíziós sorozatból már megismert szereplők.

A koncerteken a gyerekek is aktív részesei lehetnek az előadásnak egy ismert zenész segítségével. A színpadról figyelhetik, hogy hogyan játszanak a zenészek, "segíthetik" a karmester munkáját, és közvetlen kapcsolatba is kerülhetnek a hangszerekkel. A koncertek, és a televíziós műsor egymást erősítve hozná elérhető közelségbe a komolyzenét. A program úgy áll össze, hogy az egész család számára szórakoztató és érdekes legyen.

6383a151-1657-41c1-9660-d4a293a805cf
 
 

 
 
0e88f996-65ff-400c-9e2b-cda87d46b459