Auguszta

Piroska és a hét farkas

2007.09.20. 00:00

Programkereső

Ha Goda Gábor társulatának korábbi előadásai alapján kellene meghatározni vagy akár csak megtippelni, mi lesz a következő bemutató, a legkisebb valószínűsége annak van, hogy a Piroska és a farkas gyermek- és felnőtt változatát említsük. A közel négy éve érlelődő ötlet most azonban beérett, s ősszel a Művészetek Palotája Fesztivál Színházába beköltözik egy, a ház számára eleddig ismeretlen életérzés és alkotói hang, amelyet a legtömörebben úgy jellemezhetünk: az Artus.

A nézőknek azonban nyilván nem ismeretlen az erős mozgásszínházi alapokra építkező társulat, amelynek tagjai szinte laboratóriumi körülmények között hozzák létre produkcióikat, a külvilágból minél többet kizárva készülnek elvonultan, elmélyülten újabb előadásukra. A Piroska előkészületei is az Albertfalván belakott bázison zajlanak, a Fonó Budai Zeneházhoz kapcsolódó gyárépületek különleges tereiben szereznek elegendő inspirációt – itt műhely munkájukat igazán nem zavarja meg senki. Az együttest vezető Goda Gábor most némi malíciával beszél arról, hogy sokéves ötletét nem ő valósíthatta meg először, de így is nagy kihívásnak tartja, hogy ugyanazt a történetet kétféle változatban vigye színre, s a gyermekeknek meg a felnőtteknek külön feldolgozás készüljön – egy időben. Cirkuszi és operai elemeket egyaránt igyekszik beépíteni az előadásba, ugyanakkor erősen meghatároz mindent, hogy a Fesztivál Színházban klasszikus értelemben vett előadást kell létrehozni.
Ez azért számít már-már újdonságnak a társulat életében, mert a legutolsó három előadásuk – a Rókatündérek, a Sztélé és a Don Quijote mauzóleum – a legkevésbé sem a színpad és a nézőtér hagyományos viszonyára alapoz. A számos elismerést elnyert Rókatündérek
minden játszási periódusára tonnányi nyers fából épített a Medence Csoport egy varázslatos térinstallációt, ami nem más volt, mint egy kulisszák nélküli díszletváros, amelyben együtt, egy helyen létezett a társulat és a közönség ideig-óráig. A dél-amerikai hangulatokból merítkező Sztélé játéktere (ezt sem lehetne díszletként definiálni) valójában óriási kirakós játék volt, gyermeklelkű felnőttek könnyen eltévelyedtek a bárhonnan előbukkanó hokedlik és lócák csodálatában. A Don Quijote mauzóleuma óriáskocka terében a képzeletbeli falak mentén és a tér közepén egyaránt felfedezni való apróságok és felépítmények láthatóak. Goda Gábor maga is mosolyog, amikor arról beszél, ezek után kifejezetten kaland, kiruccanás, ha hagyományos színházi térben, "normális" körülmények között kell gondolkoznia az új produkció összeállításakor. Kár lenne azt hinni, hogy ez nem több, mint felesleges modernkedés – hiszen nem csak divat kérdése, ha a színházi alkotók közvetlen kapcsolatra törekednek az előadók és a nézők között. Sejthetjük, hogy a Piroska is hasonló szándékokkal készül, és a direkt kommunikáció érdekében megpróbálja majd Goda valahogyan áttörni azt a bizonyos láthatatlan, helyesebben áttetsző falat, mely a klasszikus színházi keretek között elválasztja a publikumot a játszóktól.

Aztán beszélgetésünk ezen pontján a rendező meglepő közbevetéssel terel más témára: kiderül, hogy Goda Gábor mindig is utálta és megvetette a Piroska és a farkas történetét – minden adott tehát egy elgondolkodtató feldolgozáshoz. "Ki fogjuk bontani a sztorit azokból a sztereotípiákból, amelyek rárakódtak, ez azt is jelenti, hogy a feje tetejére állítjuk a mesét, és úgy mutatjuk be, ahogyan mindig is gondoltam a műre." S hogy mi volt a rendező problémája a mesével? "Számos freudiánus elemzés 6-7 évesként kezeli Piroskát, számomra azonban ő egy 12-13 esztendős kislány. Úgy képzelem, nagy kíváncsisággal fordul a világ, a férfiak, az ismeretlen élet felé, ugyanakkor nagyon meg van ettől rettenve. Az erdőn való átjutás és a találkozás a farkassal számára tehát nem más, mint a (meg) birkózás ezzel a furcsa ismeretlennel. Mivel ennek nyilvánvalóan rengeteg szexuális vonatkozása is van, evidens, hogy a kislány nővé válásának időszakát követi nyomon az előadás." Felvetődik ugyanis a rendező szerint, hogy a nagymama miért él az erdőben, ha egyedül van és védtelen. Ezért feltételezi Goda, hogy bizonyosan nyitott ajtókkal fogadja a farkasokat, a nagymamát valójában bármikor meg lehet látogatni, hiszen kivonult a civilizációból, visszament a természetbe, és a legtermészetesebb szükségletek mentén él. Szintén ilyen alapigény minden, amit a farkasok (a férfiak) képviselnek: az éhség, a szexualitás és számos furcsa tabu. A vadász tehát a kulcsfigura lesz a feldolgozásban: meglehetős előítéletekkel viseltetik a farkasok (férfiak) iránt, a morált, valamint a civilizált nyugati kultúrát képviseli, és ennek nevében lövi, öli a farkasokat. "Nem több, mint legalizált gyilkos, ezért önjelölt műangyalt csinálunk belőle, olyan lesz, mint a Hősök terén az arkangyal, csak éppen puskát tart majd a kezében" – meséli már a részleteket. Tehát a farkasok (férfiak) válnak vonzóvá és tisztává, míg a vadász lesz az ellenszenves, előítéletekkel terhelt, negatív figura. Legalább ekkora hangsúllyal szeretné kiemelni a nagymama–anya–Piroska láncolat három generációján átöröklődő női energiákat.

Technikai szempontból az erdő kivitelezéséhez lesz szükség bravúros megoldásokra: Goda úgy tervezi, hogy gólyalábas művészek jelenítik majd meg a fákat díszlet helyett, így az élettel, valódi mozgással telik meg, s képes lesz Piroska befogadására, de megijesztésére is. A félelemnek legalább akkora ereje lesz, mint a kíváncsiságnak – valójában e kettő belső harcáról szól a történet, de egy dolog evidens: az erdőn nem lehet nem átmenni. Mindenkinek át kell vágnia rajta, tudva, hogy a farkas nem feltétlenül a gonoszat képviseli, inkább az ember ősi, civilizálatlan, állati vonásait hordozza. Morál nélküli. Ha éhes, eszik, ha vágyai feltámadnak, közösül. A gyermekeknek szóló változatban mindez természetesen finomabban jelenik majd meg. A gólyalábakon álló és vándorló Varázserdő egy különc nagymamát és hét csavargó-farkast rejt magában, akik azonban egyáltalán nem gonoszak. Táncosok, énekesek, zsonglőrök, akrobaták és zenészek ők, akik mindent megtesznek, hogy Piroskát elkápráztassák. A vadász viszont furcsa szerzet: bár angyalszárnyai vannak, mégis gonoszul lelövöldözi a jóravaló farkasokat. Ez az erdő olyan, mint a leány lelke mélyén rejtőző, titkon ébredő természet. Végeredményben a két előadás lényege ugyanaz lesz: a felnőtteknek szóló változatban a szexualitásra helyezik a hangsúlyt, ugyanezt pedig az éhséggel teszik majd érzékletessé, amikor gyermekek ülnek a nézőtéren. Amikor az éhes farkas az üres tányér előtt ül, azt mérlegeli majd az előadás, enni kapjon-e vagy lelőjék. Ugyanez a farkas szerepel a másik változatban is, csak másként lesz éhes, ám a mérlegelés tárgya szintén nem változik.

Goda Gábor állítja: az előadás mese lesz a felnőtteknek is. Azt is hozzáteszi, úgy érzi, ilyen nehéz dolga soha nem volt még. A színházi alkotók minden valamirevaló próbafolyamatban megjárják a poklot, s Goda nem tagadja, nem először futja e köröket. Így bizakodók lehetünk: ha a Piroska „csak” annyit ad nekünk, mint az Artus korábbi előadásai, mi, nézők biztos nyertesek leszünk.

2007. szeptember 26. 19:00
2007. szeptember 27. 10:30, 19:00
2007. október 10. 19:00
2007. október 11. 10:30, 15:00
Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Farkasok társasága: az Artus - Goda Gábor társulatának bemutatója;
Neo-opera-, cirkusz-, táncszínház (16 éven felülieknek)

Km.: Ágens, Bakó Tamás, Csapó József, Erdei Gergő, Fábián Márton, Fekete Dávid, Gergely Attila, Gold Bea, Józsa Bambi Zoltán, Kis Gergely, Korompai András, Magyarkuti Gergő, MÉHEK (tagjai: Méhes Csaba, Hargitai Gábor), Potocki Ferenc, Réti Anna, Rumi László, Szász Dániel, Turai Bálint, Zambrzycki Ádám
Zeneszerző: Márkos Albert; Koreográfus, rend.: Goda Gábor