Konrád, Tivadar

Soha nem elég

2007.10.09. 00:00

Programkereső

Miközben hat és fél milliárd ember él a Földön, és számuk rohamosan növekszik, a komolyzenei koncertre látogatók száma – legalábbis itt Európában – nem tart lépéstezzel a tendenciával.

Lukácsházi Győző

Az öreg kontinens zenekarai ingyenes koncertekkel, iskolai programokkal, televízió- és rádiótársaságai fiatal műsorvezetőkkel és népszerű vendégekkel próbálják megnyerni a fiatalokat, a jövő koncertlátogatóit a komolyzene számára. Itthon is sokan felfigyeltek a klasszikus zene térvesztésére, és sokan vállalnak missziót azért, hogy a gyerekek ne nőjenek fel igényes zene nélkül. Az egyikükkel, Lukácsházi Győzővel beszélgettem.

A Magyar Rádió munkatársának nevéről elsőként a Bonbon Matiné juthat eszünkbe, amelyet Lukácsházi Győző az öt-tíz éves gyerekeknek és szüleiknek álmodott meg és indított útjára 1998-ban az IBS Színpadán. A sorozatról pedig eszünkbe juthatnak a résztvevők, köztük a BA-LU Eufórikusok harminctagú együttese is, amely az alapítókról, BAlogh Sándorról és LUkácsházi Győzőről (BALU), valamint a csapat vidám természetéről (Eufórikusok) kapta a nevét. És aki rendszeres résztvevője ezeknek a programoknak – netán bérlete van –, talán Tuba Tóbiásra, a zenekar számkivetett, legnagyobb és legmagányosabb, a mindig csak az "umpa, um-pát" játszó tagjára is emlékszik, akiről remek zenejáték született. Ez utóbbi opuszt már a Művészetek Palotája közönségének apró tagjai is hallhatták, de októbertől újabb mesés zenejátékkal, zenés-mesés utazással, sok hangszerrel és hasznos tudnivalóval ismerkedhetnek meg a Kicsinyek zenés délelőttjein Lukácsházi Győző kalauzolásával.

Október 13-án A három kismalac és a Kacor király című mesés zenejátékot hallhatja a közönség, december 8-án a Four Fathers Énekegyüttes vezeti be a kicsiket az énekhang világába, január 19-én pedig a Diót-törő előadás segítségével a Diótörő című Csajkovszkijbalett színfalai mögé nézhetnek be a kíváncsiabbak. Február 16-án egy Zenésmesés utazásra kerül sor: a gyerekek egy képzeletbeli körút során bebarangolhatják a latin világot, Ausztriát, Franciaországot, a kalifa országát és persze a mese világát is, április 12-én pedig a Talamba Ütőegyüttes varázsolja el a közönséget közel száz hangszer bemutatásával.

A műsorvezető saját bevallása szerint "megszállott gyermekműsor-szervező", aki már zeneakadémista korában feltette magában, hogy "a gyerekek alapműveltségéhez hozzátartozik az, hogy felismerjék a hangszereket, és nemcsak külsőre, hanem a hangjukról is. Ez után csak egy lépés, hogy zeneművekkel és zeneszerzőkkel is megbarátkozzanak. Célunk többek között az, hogy a gyerekeket hozzászoktassuk a színház, az operaház, a koncertterem légköréhez, és megtanítsuk nekik azt is, hogyan illik viselkedni ezeken a elyeken. Nagyon fontos a műsorvezető szerepe, mert kell egy szakavatott, felkészült ember, aki segít eligazodni, aki érzi, hogy mennyit, miről, hogyan beszéljen, hogyan vonja be a gyerekeket. Az ilyen típusú koncertekből, előadásokból nem lehet eleget szervezni. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy minél több gyerekhez és felnőtthöz eljuttassuk a zene üzenetét."

(2007. október 13. 10:30, 12:00 Művészetek Palotája - Üvegterem (Budapest) - A három kismalac; Kacor király - a BA-LU Euforikusok előadása; mesélő: Lukácsházi Győző; vez.: Balogh Sándor)