Béla

Lelkesedés, ígéret

2007.10.24. 00:00

Programkereső

Egyik kedves barátom egy időben előételnek mindig velős pirítóst, desszertnek pedig libamájat rendelt (hogy ügyeljen a koleszterinszintjére). A Telekom Zenekar mostanában könnyebb "előételekkel" kezd – nem így október 19-én, amikor Beethoven Nagy fúgája volt a nyitány. A desszert viszont elmaradt.
e1ffbf69-2d8c-41e0-a4cd-215583cd138d

A Keller András vezényelte zenekar a szezon legfajsúlyosabb koncertjének első részében vonóskarát mutatta be. Sajnos gyerekkori emlékem jött elő, mikor egy teljes bérletsorozatot a Zeneakadémia második sorának bal széléről hallgathattam végig – megismerve a hazai zenei élet nem épp legelőnyösebb oldalát. Ezúttal az ötödik sor legszélén foglaltam helyet, ahonnan könnyű az esetlegességet kihallani. Beethoven eredetileg vonósnégyes-zárótételnek szánt művének előadása bővelkedett ilyenekben, vélhetőleg máshonnan hallgatva is.

Hogy mégsem lehet az előadást ilyen sommásan elintézni, annak az az oka, ahogy Keller a darabot értelmezte. Fúgáról alig-alig volt szó (a polifonikusabb részeken amúgy is el-eluralkodott a káosz), nagyjából a darab felénél viszont a mű elkezdett épülni. Mintha addig Beethoven (vagy a zenekar?) csak neki-nekifutott volna valaminek, amit nem tudott kimondani, a megtorpanás utáni legatótól kezdve azonban sikerült végigénekelni a hosszú körmondatot. A zenekar itt már egy hangszerként szólt, a belső szólamok játékát is élvezhettük, s végül – a más előadásokból megszokott fáradtságérzet nélkül – el kellett hinnünk, hogy Beethovennek sikerült nagyszerűt alkotnia.

Bartók Divertimentójában ab ovo több a játék. A zenekar is könnyedebben, láthatólag nagyobb kedvvel és átéléssel muzsikált. A mélyvonósok ezúttal is jobban tetszettek (idesorolom a brácsát is!), a szólamarányok a hegedűknél is stimmeltek – csak a magas hangok nem mindig. Az volt az érzésem, még néhány óra otthoni elmélyült, aprólékos gyakorlással, egyéni munkával könnyen jutathattak volna minket maradandó élményhez – így a nehezebb részeknél érezni lehetett, hogy ezek nehezebb részek, a humort viszont nem mindenütt. Meglehet, ez felfogás kérdése, számomra Bartók művének már a címe is több játékot, mosolyt idéz. Ezzel együtt ez a műsorszám tűnt a legvégiggondoltabbnak ezen az estén.

Pedig Schubert Nagy C-dúr szimfóniájának elején mást gondoltam. Na, nem a kásás kürtdallam hallatán, hanem utána, mikor a zenekar piano megismétli a dallamot – az éteri hangzásban ismét a mélyvonósokat illeti a legnagyobb dicséret. Az első tétel, de az előadás egésze is adrenalingazdagnak tűnt – ami elsősorban a tempókat illeti. Sajnos, ahogy haladtunk előre a tételekben, egyre inkább az lett az érzésem, nem jutott elég idő mindent úgy kidolgozni, mint az első harminc ütemet. A második tétel elején bele kellett törődnünk, hogy elmaradnak a szép oboaszólók. A fafúvók közül senkit se tudnék kiemelni. A szólamokat mindenki eljátszotta, de nem hallottam azt a lelkesedést, amely különben látszott az együttes tagjain. A rezek is egy tömbként, árnyalatlanul, a teremhez képest hangosan szóltak, az üstdob pontos volt ugyan, de túl kemény ütője hozzájárult a fortissimók árnyalatlan, masszaszerű üvöltéséhez.

A harmadik tételre minden illúzióm eloszlott: a trióban az osztinátó egyetlen egyszer sem volt pontos, a tétel sodró karaktere elnyomta a többit. A negyedik tételen pedig egyszerűen túlestünk, mint egy múló megfázáson. Schubert persze így is Schubert, de ebben a zenében sokkal több van, mint amit az együttes ezen az estén kihozott belőle.

Nyilvánvalóan értelmetlen volna egyetlen produkció alapján megítélni a zenekar és Keller együttműködésének akár első szakaszát is. Nincs mit kertelni: ez az együttes mély gödörbe került, ahonnan igen nagy munka kimászni. A mostani teljesítmény egyetlen dolgot tanúsít: a lelkesedést, a hitet, hogy tudnak jobbak lenni. Ebben én is hiszek – és abban is, hogy a lelkesedés, a hit ehhez nélkülözhetetlen. Ám a minőségi zenéléshez rengeteg aprómunkára, ehhez pedig még több türelemre van szükség. Nekünk, kritikusoknak is. És akkor eljöhet az idő, mikor nem fekszi meg a gyomrunkat a hangtömeg, hanem úgy távozunk a Telekom Zenekar hangversenyéről, mint egy könnyű (koleszterinmentes) vacsoráról.

(2007. október 19. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertje; Beethoven: Nagy fúga, op. 133; Bartók: Divertimento; Schubert: VII. C-dúr szimfónia; vez.: Keller András)