Márk

Észak-Korea a zenén át nyílik?

2007.10.26. 00:00

Programkereső

A zenei diplomácia újabb előrelépést hozott Kim Dzsong Il kapcsolatában a világ többi részével: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Állami Szimfonikus Zenekara az Egyesült Királyságban készül koncertezni.

Egy brit szoprán énekesnő, Susannah Clarke segítségével jött létre a terv, amely szerint jövőre az észak-koreai együttes külföldi turnéra indulhat. Clarke azon kevés nyugati muzsikus közé tartozik, aki rendszeresen lép fel Phenjanban. Az országban hírességnek számít, már a diktátornak is énekelt, előadásait közvetítette a helyi rádió és tévé. Kapcsolatai révén, a brit külügyminisztérium engedélyével sikerült elérnie, hogy a 120 tagú zenekar Londonba utazzon. Nemrég a New York-i Filharmonikusok kaptak meghívást Észak-Koreába, így a kulturális együttműködések révén csökkenthet az ázsiai ország elszigeteltsége.