Csilla, Noémi

Hangverseny a budapesti szimfonikus zenekarokért és énekkarokért

2007.10.28. 00:00

Programkereső

A magyar zenei élet nagy múltú, vezető együttesei soha nem látott nehézségekkel küzdenek, ezért 2007. november 8-án este hét órai kezdettel figyelemfelkeltő hangversenyt rendeznek a Szent István Bazilikában egyesített zenekarok és énekkarok közreműködésével. Az alábbiakban a szervezők üzenetét tesszük közzé.
a21afae4-9185-438d-a8ad-06a4ac5c9273

"Talán már nem túlzás azt mondani, hogy ma Magyarországon az élet szinte valamennyi területe válsággal küzd. Az elmúlt 17 év a magyar kultúra és művelődés terén kifejezetten sanyarú képet mutat. Mára szinte valamennyi vezető szimfonikus zenekar, énekkar a működésképtelenség határára jutott. A helyzetet mindenütt művészek elbocsátásával, a koncertek számának minimalizálásával próbálják meg orvosolni. Mindazok a törekvések, melyek piacképessé akarják tenni a művészetet, szörnyű rombolást okoznak. Márpedig ezek az irányelvek egyre erősebben jelentkeznek.

Ludwig van Beethoven, akinek egyik műve, a C-dúr mise hangzik el a koncerten, olyan korban élt, amikor a zeneművészet csak az arisztokrata családok társadalmában létezett. Elmondhatjuk, hogy ma jóval szélesebb körbe jut el a klasszikus zene, de még mindig arányaiban nagyon kevés ember tudja befogadni azt. Sőt, a rendszerváltás óta bekövetkezett rombolás a zeneoktatásban már érezteti hatását. A fiatalabb generációk közt alig akad zeneértő, zeneszerető. Az igazi művész misszionáriusként hirdeti művészetét, próbálja megértetni az emberekkel, mert hiszi, hogy aki befogadta, gazdagabb, boldogabb, harmonikusabb lesz tőle. Az ember kötelessége törekedni a szépre, jóra, igazra. Az egyetemes zeneművészet ide sorolható, azaz kötelességünk megőrizni azt mindnyájunk lelki épülésére.

A koncerten résztvevő együttesek mindegyike, tehát a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Magyar Telekom Zenekar, és az MR együtteseinek tagjai, akik magánemberként vesznek részt a koncerten (Nemzeti Énekkar szolidaritásuk kifejezéseként csatlakoztak) vagy leépítések előtt áll, vagy már részben túl is van rajta, működésük teljesen bizonytalan. Már-már kérdésessé válik létjogosultságuk is.

Beethoven remekművén keresztül, melyet pontosan 200 éve mutattak be, szeretnénk közösen imádkozni ezeknek a zenekaroknak, énekkaroknak a fennmaradásáért és az egész magyar kultúráért. Ez egy spontán, alulról jövő kezdeményezés, melyhez már több vezető muzsikus csatlakozott. A koncert minden közreműködője ingyen teljesíti ezt a szolgálatot."

(2007. november 8. 19:00 Szent István Bazilika (Budapest) - Hangverseny a budapesti szimfonikus zenekarokért és énekkarokért; Beethoven: C-dúr mise, op. 86; km.: Kertesi Ingrid (szoprán), Meláth Andrea (mezzoszoprán), Mukk József (tenor), Sólyom-Nagy Sándor (basszus), MÁV Szimfonikus Zenekar, Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, Nemzeti Kórus; vez.: Medveczky Ádám)