Konrád, Tivadar

Kedves Zenekar! Felkérhetem egy táncra?

2007.10.29. 00:00

Programkereső

Gyerekműsorok előadói szokták azt kérni a gyerekektől, hogy a zenéhez mozdulatot is társítsanak. Szerintem valami hasonló, Schønwandt-féle mozgásra gondolhatnak, aki forog, inog, mosolyog, pisszeg, legyint, puhán rajzol a levegőbe, és a legtöbb karmesterrel ellentétben, minden mozdulata hallatszik: a Fesztiválzenekar árnyékként követte őt a sotto vocetól a legnagyobb hangorgiáig.

Michael Schonwandt már "végigtáncolta" a világot, jelenleg a Dán Királyi Operaház zeneigazgatója, de korábban a brüsszeli La Monnaie Operaházhoz és a Berlini Szimfonikus Zenekarhoz is szerződés kötötte. Rendszeres vendég a világ nagy operaházaiban, a Chandos lemezcég vezető művésze, és szinte minden rangos zenekarral dolgozott már. Most a Fesztiválzenekaron volt a sor. Egy-egy vendégkarmester jelenléte mindig frissítően hat nemcsak az adott együttesre, hanem a dirigensre is. Mindkét oldalon új helyzettel, új emberekkel szembesülnek, és ez a kihívás lendületet ad a munkának, és új "szemüveget" a résztvevőknek. Nem történt ez másképp a Fesztiválzenekarral és a dán karmesterrel sem. Richard Strauss Halál és megdicsőülés című szimfonikus költeménye igazi, az életén végigtekintő halálos beteg látomásává változott előadásukban.

Az est szólistája Lendvay József volt, aki Goldmark hegedűversenyével kezdett el gyürkőzni a színpadon a koncert második műsorszámaként. A kezdet nehéz volt, hiszen a szóló széles ívű, lágy dallamai úgy szólaltak meg, mintha kivasalták volna őket: egyenesek, tagolatlanok, már-már érzéketlenek voltak. Persze számítottam arra, hogy a lírai részek gyengébben sikerülnek majd, hiszen Lendvay elsősorban hibátlan technikájáról és géppuskaszerű staccatóiról és spiccatójáról nevezetes. Aztán ahogy teltek a hangok, múltak a kottafejek, úgy lett egyre jobb és jobb. Úgy hegedült, mintha ez lenne világ legtermészetesebb dolga, és olyan szemtelenül jól peregtek keze alól a tizenhatodok az első tételben, hogy nagyra kellett nyitni a fülemet, hiszen ezeket a futamokat ritkán hallhajuk így, gyöngyözően tisztán, egész egyszerűen azért, mert nem lehet őket rendesen eljátszani: hegedűszerűtlenek – legalábbis eddig így gondoltam.

07efe3e1-2d2f-4a05-a038-d1ac51e18296

A második tételben csak a nyávogós fekvésváltások, csúszások zavartak, de az 1777-ben, Giovanni Testore által készített mesterhegedű, és Lendvay sűrű, testes, áradó hangja, tökéletes vonóváltása, ihletett játéka meggyőzött arról, hogy Lendvaynak a technikai tudása mellett a szíve is nagy. A harmadik tétel döbbenetes volt. Bal keze flegmán, lezseren szaladgált a fogólapon, a szeme meg se rebbent, vonóját mintha mágnes vonzaná a húrokhoz, és minden hang kristály tisztán kivehető volt. Őrületes tapsvihar tört ki a darab végén, aminek egy Paganini Caprice lett a következménye. Azt hittem leesek a székről, mert az előadás fergeteges volt: teli humorral, poénnal, huncutsággal, lezser könnyedséggel, a fizikai határoknak fittyet hányva – egy zseniális játékos játszotta pokoli ügyességgel az ördög hegedűsének nyakatekert hangjegyeit. A közönség őrjöngése tovább folytatódott, amit Lendvay Bach d-moll Partitájának Corrente tételével csendesített le.

A koncertet záró Enigma-variációk előadása felzárkózott ehhez a felfokozott hangulathoz. A 14 variáció során megtapasztalhattuk a legnagyobb drámát, a legszívszorítóbb érzelmeket, a legmélyebb titkokat, a legmulatságosabb poénokat, láthattuk a legprecízebb mozdulatokat, és a táncoló karmesteri hátat. Legközelebb Schonwandt az arcát is megnézem koncert közben, hátha engem is felkér egy variáció erejéig.

(2007. október 26. 19:45 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje; R. Strauss: Halál és megdicsőülés - szimfonikus költemény, op. 24; Goldmark: a-moll hegedűverseny, op. 28; Elgar: Enigma-variációk, op. 36; Vez.: Michael Schonwandt; Km.: Lendvay József (hegedű)